Kafarnaum – A remény útja – kritika


Kafarnaum – A remény útja (Capharnaüm), rendező: Nadine Labaki, szereplők: Nadine Labaki, Zain Al Rafeea, libanoni dráma, 112 perc, 2018. (16)

Túlélésre játszva

A 2017-es Oscar-jelölt A sértés után itt a második libanoni film, ami bekerült a legjobb 5 közé. A helyszín ugyancsak a tárgyalóterem, de onnan kilépve a néző szeme előtt feltárul a vád minden bizonyítéka.

Az élet a legjobb forgatókönyvíró, szokták mondani és lám, a kritika megírása előtt egy nappal olvastam arról, hogy valaki beperelte a szüleit a létezése miatt. Nem tudom, az illető látta-e a Kafarnaumot, melynek főszereplője, a 12 éves Zain is hasonlóan tesz. Zaint ugyanis késeléssel vádolják, amiért több évnyi börtön vár rá, ő azonban teljesen váratlanul perbe fogja a szüleit, mert megszületett. Libanon 2016-ban nevezett először filmet Oscar-díjra és A sértés 2017-ben ott is volt a legjobb idegen nyelvű film kategória 5 jelöltje között. Hogy a dolog mennyire nem volt egyszeri és megismételhetetlen, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ez a film ugyancsak ott van az 5 legjobb között. Ezúttal is egy tárgyaláson járunk (a közel-keleti tárgyalótermi drámák közül az izraeli GETT – Válólevél szintén erős darab), de a cselekmény zöme a múltban játszódik, hiszen a főszereplő börtönben van, nem járhat-kelhet szabadon, mint A sértés szereplői.

Zain nem tesz mást, mint elmeséli, hogyan is jutott el a késelésig. A fiú egy koszos lukban él a szüleivel és megszámlálhatatlanul sok testvérével, a tanulás és a játék helyett pedig dolgoznia kell. Mikor tizenéves nővérét élelemért és lakhatásért cserébe férjhez adják egy felnőtt férfihez, betelik nála a pohár és megszökik otthonról. Egy fiatal etióp nő fogadja be, akinek a kisfiára vigyáz, amíg ő dolgozik. Egy nap nem jön haza a munkából, mert egy razzia során a rendőrség, mint illegális bevándorlót letartóztatja. Zain útra kel a nála is kisebb fiúval, hogy életben maradjanak.

Nadine Labaki (Karamell, Rio, szeretlek!) évekig gyűjtötte az anyagot filmjéhez, melynek cselekményét, karaktereit valós történetekből gyúrta össze. Zain saját maga által alakított édesanyját (Labaki színésznőként kezdte és ma is minden filmjében szerepel) is egy nyomorban élő, sokgyerekes nőről mintázta. Azon túl, hogy Zain maga is szíriai bevándorló és éveket töltött egy libanoni menekülttáborban családjával, igazi színész tehetség, alakítása megrendítően hiteles, összeszedett. Karaktere az egész filmben felnőtteket meghazudtoló bátorságról, önállóságról és felelősségtudatról tesz tanúbizonyságot, ami a szüleiről nem mondható el. Gyerekként persze vannak korlátai (fizikai, tapasztalati és tudásbeli), de legtöbbször csak olyan helyzetekben áll meg a tudománya, amibe egy felnőtt már régen belerokkant, beleőrült volna.

Rengeteg olyan dolgot látunk, ami a nyomorba született, nyomorban élő gyerekekkel megtörténhet, miközben a szintén hasonló körülmények között élő felnőttek túlélési praktikáinak is szemtanúi lehetünk. Ugyancsak a kritika megírása előtt egy nappal olvastam, hogy jelenleg a világon mintegy 385 millió gyerek él szélsőséges szegénységben. Ha hozzáveszem azt, hogy nemrég két olyan filmet is sikerült megnéznem a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon, melynek témája a kongói, illetve délszláv háború volt, és bizony nem lehetett nem észrevenni, hogy a felnőttek ámokfutásának legfőbb szenvedői a gyerekek. Nem csoda, hogy Zain Svédországba vágyik, ahol állítólag a gyerekek természetes halállal halnak.  És igen, hosszasan el lehetne vitatkozni arról, hogy ilyen helyzetben milyen mértékben felelősek a szülők, akik társadalmi elvárásoknak eleget téve, vallási meggyőződésből vagy akármilyen okból újabb és újabb gyermekeket nemzenek a világra. A per kimenetelét nem taglalnám, annyit azonban elárulhatok, hogy Zain azóta már Norvégiában él, ahol azt csinálja, amit minden gyereknek kéne, tanul és játszik.

A Kafarnaum nem azért jó, mert hatásvadász lenne és kilóra megveszi a nézőt. Természetesen a téma sokat nyom a latba, de mint film is nagyon egyben van és sem közben, sem utána nem érzed magad átverve. Zain milliónyi gyerek nevében szólal fel, és mint az kiderült, már a való életben is vannak követői.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk BAFTA-díjak - Tarolt A kedvenc, de a legjobb film a Roma lett
Következő cikk Melyik Oscar-díjat nyert animációs film a kedvencetek? - Szavazás