BAFTA-díjak – Tarolt A kedvenc, de a legjobb film a Roma lett


baf

A várakozásoknak megfelelően Jorgosz Lanthimosz A kedvenc című kosztümös filmje kapta a díjak zömét a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) vasárnap esti londoni díjkiosztó gáláján, a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járó két fő elismerést azonban a nagy vetélytárs, az Alfonso Cuarón rendezte Roma vitte el.

A kedvenc tizenkét díjra volt esélyes az előzetes jelölés alapján, és hetet el is hozott az Oscar-díjas győzelmek viszonylag megbízható előrejelzőjének tekintett BAFTA-rendezvényen. Ez az alkotás nyerte a kiemelkedő brit film, a legjobb produkciós tervezés, a legjobb smink, a legjobb eredeti forgatókönyv és a legjobb jelmeztervezés díját.

Emellett a filmben nyújtott teljesítményéért a XVIII. századi brit uralkodó, Anna királynő alakítója, Olivia Colman vehette át a legjobb női főszereplőnek, Rachel Weisz pedig a legjobb női mellékszereplőnek járó elismerést.

A kedvenc a legjobb film és a legjobb rendező díjáért is versenyben volt, e két fődíjat azonban a Roma című mexikói alkotás és rendezője, Alfonso Cuarón gyűjtötte be a patinás londoni Royal Albert Hall rendezvényközpontban tartott, éjszakába nyúló, fényes vasárnapi gálán.

A díjkiosztón részt vett Vilmos herceg, az Egyesült Királyság majdani uralkodója, felesége, Katalin hercegnő társaságában.

A hét díjra jelölt Roma kapta a legjobb nem angol nyelvű filmnek, illetve a legjobb fényképezésnek ítélt elismerést is.

A legjobb férfi főszereplő díját Rami Malek vehette át. Malek alakítja a Queen néhai frontemberét, Freddie Mercuryt a Bohém rapszódia című, szintén hét díjra jelölt filmben. Ennek az alkotásnak ítélték a legjobb hanghatásért járó elismerést is.

A legjobb film díjáért A kedvenc és a Roma mellett a Zöld könyv, a Csillag születik és a Csuklyások: BlacKkKlansman is versengett.

A rendezők mezőnyében győzedelmeskedő Alfonso Cuarónnak A kedvencet készítő Lanthimos, valamint Bradley Cooper (Csillag születik), Pawel Pawlikowski (Hidegháború) és Spike Lee (Csuklyások: BlacKkKlansman) volt a vetélytársa.

A Bohém rapszódia rendezője, Bryan Singer jelölését ugyanakkor a brit filmakadémia a múlt héten “felfüggesztette”, miután négy férfi nemrégiben azzal a váddal állt elő, hogy gyermekkorukban Singer szexuális támadást követett el ellenük. Az 53 éves Singer tagadja a vádat, a BAFTA állásfoglalása szerint azonban a terhére rótt szexuális visszaélések teljességgel elfogadhatatlanok, és összeegyeztethetetlenek az akadémia alapértékeivel.

Singert három héttel a Queen-film befejezése előtt menesztették a Bohém rapszódia stábjából, mert a gyártó szerint “megbízhatatlan magatartást” tanúsított a forgatáson, neve azonban a stáblistán maradt.goldman

Olivia Colman versenytársa a legjobb színésznők mezőnyében Lady Gaga (Csillag születik), Viola Davis (Nyughatatlan özvegyek), Melissa McCarthy (Megbocsátasz valaha?) és Glenn Close volt.

Glenn Close a The Wife című filmben mutatott alakításért már elnyerte a legjobb drámai színésznőnek járó Golden Globe-ot.

A Freddy Mercuryt alakító Rami Malek a legjobb férfi főszereplő BAFTA-díját Christian Bale (Alelnök), Viggo Mortensen (Zöld könyv), Bradley Cooper (Csillag születik) és Steve Coogan (Stan & Ollie) elől vitte el.

A nyertesek teljes listáját ide kattintva leshetitek meg.

(mti)

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Az Aladdin új előzetesében beköszön a kék Dzsini
Következő cikk Kafarnaum - A remény útja - kritika