Boncolda: Trónok Harca 5. epizód (8. évad)


Figyelem, SPOILER! Szokásos módon, ha még nem láttad, várj az olvasással!

Avagy nem mind harang, ami fénylik.

Kétféleképpen lehet az 5. epizódot kommentálni.

A rövid verzió: [sóhaj]

A hosszú verzió: [sóhaj] A sorozat nem szakított a hagyományaival, ami a dramaturgiát illeti. Az utolsó előtti rész adja a grandiózus, gyomorszájon vágó eseményt, majd az utolsó hozza a klimaxot és mivel ez a záró évad talán valamiféle társadalmi rend helyreállását is. Értsd, a történések, tetszik vagy nem, le vannak már kottázva, de már csak becsületből is kitartunk a végkifejletig. Félreértés ne essék, ennek az 5. epizódnak a kivitelezése előtt emelem az összes kalapomat. A kép, a hang, a színészi játék, mind figyelemre méltó, nekem “csak” az írással van bajom, de azzal már jó ideje.

Mi igazolódott be a múlt heti Boncoldás elméleteinkből? Hát, túl sok minden.

Daenerys állapota feljebb szökik a téboly-o-méteren – nagyon pipa

Varys, a Susmusmester (Szerintem ez valid jelölt a master of whisperers fordítására.) merényletet tervez a Sárkányok anyja ellen – duplán pipa, a Targaryen trónkövetelő élete és uralkodásra kerülése ellen is. Ha Danyt kérdeznénk, megmondaná, hogy szerinte úgysincs különbség a kettő között.

Clegane párbaj életre-halálra – pipa

Jaime öli meg Cerseit (vagy legalábbis a halálát okozza) – nope, az egyetlen apró meglepetés, de erről a továbbiakban bővebben.

Az e heti deadpool listámon Varys, Cersei, a két Clegane fivér és Euron álltak. Haláluk egyértelműsíthető volt, így eltalálni őket, nem hoz nagy dicsőséget.

Intró

Látszólag változtatás nélkül a múlt heti terepasztalt látjuk. Remélem jövő héten updateelve kapunk egy lerombolt Királyváras animációt. A rendező megint Miguel Sapochnik, aki ebben a szezonban a Hosszú Éjszaka epizódot már ledirigálta, meg általában is rábízzák az epic részeket.

Epizód

Varys bőszen irogatja a leveleket, terjesztve az infót Jon trónra való jogosságáról, közben azt is megtudjuk az egyik kis madárkájától, Marthától, aki a konyhán dolgozik, hogy Dany nem hajlandó enni. Még van egy kis PTSDm ettől a névtől, Batflack “a-filmtörténelem-marquise-briliánsa” jelenete óta (Batman v Superman)…tronok 8 5epizodOktató jelleggel illenék lazaccal orcánlegyinteni azt az írót aki ezt a celluloid szőrcsomót felöklendezte

… Így majdnem rögtön el is felejtettem milyen infót bontott ki szépen ez a rövid párbeszéd: Varys nem csak a holló-postát izzította, de Daenerys megmérgezésével is próbálkozik. Ez nem olyan meglepő, hiszen már tett rá kísérletet korábban egy boráruson keresztül.

Akkor Jorah Mormont látott át a cselszövésen, aki viszont már nincs itt hogy közbelépjen. Ennek ellenére a Khaleesi, vagy pont a gyász okozta étvágytalansága miatt, vagy mert már nem az az első évados, naív hercegnő, aki volt, nem hajlandó enni.

Varys a kivégzése előtt leveszi ékszereit furcsa párhuzamot vonva Melisandre-vel, aki a halálra készülve megszabadult “mágikus” nyakláncától. A papnő volt az is, aki megjósolta a “Susmusmesternek”, hogy mindketten Westerosban halnak meg.

Mivel immáron Missandei nélkül maradtunk, Daenerysnek, magának kellett felmondania a teljes nevét, ami elég viccesen hatott ebben a véresen komoly jelenetben. (… Első a nevemen stb.)tronok 8 5epizod 1A 7. évados ígéret, ami miatt borítékolható volt Varys sorsa

Mikor a Sárkány(ok) anyja Westerosba érkezett a 6. évad végén, elképesztő túlerőben volt Cerseivel szemben. Anno a teljes Dothraki és Makulátlan sereg, a westerosi házak közül a Tyrellek és a Martellek támogatása illetve 3 jóképességű sárkány állt a rendelkezésére, mégis sorra veszített a Cersei elleni játszmákban (nem mellesleg Tyrion stratégiai félrekalkulálásai miatt). Csak hogy érezzük az erőviszonyokat, Drogonnal kvázi egyedül térdeltette le egész Királyvárat az epizód végére, tokkal-vonóval, Arany Kompániával.

Mióta Daenerys elhagyta Essost Cersei kiiktatta a szövetségeseit Égikertben (Lady Olenna) és Dorne-ban (Martell anyu és a Homok csajok), az Éjkirály elleni küzdelemben megtizedelődtek hadai, ennek ellenére az északiaktól nem kapott mást csak bizalmatlan távolságtartást és ellenszenvet (“Az északiak nem bíznak az idegenekben.”), elveszített kettőt a három sárkány/gyerekeiből illetve az Essosban szerzett hű barátait Joraht és Missandeit. A westerosi tanácsosai közül mindkettő elárulta. Az egyik a szó minden értelmében, a másik pedig Sansa manipulációjának bedőlve. (Vajon Sansa lenne az agy, Arya pedig az izom egy működő birodalomhoz?) Havas Jon sem teljesítette kérését a hallgatással kapcsolatban, így mikor az hezitál a kettőjük közötti csóknál rögtön azután hogy szerelmet vallott, Danynél végképp betelik a Starbucksos pohár… Jól van, ha nincs Westerosban szeretet a számára, hát akkor jöjjön a félelem!

Egyedül Szürke Féregre számíthat még, akit viszont pont annyira megkeserített a gyász, mint őt.tronok 8 5epizod 2“A Targaryen alone in the world is a terrible thing” Aemon mester mondta Danyről az 5. évadban

Mint sokan mások, Jon is tart Danytől de tűzön-vízen tartani akarja adott szavát, pedig ebben az esetben még Ned Stark is úgy vélné, elég abból a kikényszerített értékből, hogy “ígéret szép szó…” és logikára meg az erkölcsi iránytűre kéne a döntést bízni.

Tyrion, az apró optimista, új projektbe kezd. Minden reményét a harangokba fektetve megígérteti Daenerysszel, hogy lefújja a támadást, ha a városlakók megkondítják a harangokat, azaz megadják magukat. Vagy nem látja, amit mi látunk, vagy nem akarja tudomásul venni, de Dany nem Tyrion kérésére bólint rá, hanem Szürke Féregnek jelez válasz helyett. Ők ketten már készülnek a szalonnasütésre. A királynő még megígéri az épp távozó Kezének, a legközelebbi baklövésnél nem lesz bocsánat. A sorozatzáró epizódban tehát számolhatunk Tyrion halálával.

A Királyvár környékén élő emberek az ostromra felkészülő városba özönlenek védelem reményében. Először tűnik fel a rövidhajú Random Anyuka és lánya. Miguel Sapochnik minden eszközt megragadva kölcsönöz személyiséget a konfliktus ártatlan áldozatainak, hogy az elkövetkezendő borzalmakat ne tudjuk együttérzés nélkül követni.tronok 8 5epizod 3Ezeknek az embereknek tök mindegy ki ül a Vastrónon, elég nehéz az életük így is #nowifi

Tyrion projektjének következő lépése egyben lehetőséget nyújt törlesztenie az adósságát Jaime felé. A 4. évadban, hamis vádak alapján, halálra ítélte a Lannister familia (Cersei és Tywin) és csak Jaimenek köszönhető, hogy el tudott menekülni. Most viszonozhatja ezt bátyja szabadon engedésével, de előtte még kiderül hogy csak éttermi-olasz szinten beszéli a nemes valyr nyelvet. A Királyölő kétségbeesetten kapaszkodik abba a nem létező lehetőségbe, hogy nővére győzelmet arathat Dany ellen.

Itt válik nyilvánvalóvá, hogy kifújt az az elmélet, miszerint Cersei Jaime (arany)keze által vész el. Nem gondoltam hogy a show készítők kihagyják ezt a drámai ziccert, de most már teljesen világos, hogy Jaime egy junkie, a függősége pedig az ikertestvére. Akárcsak egy előrehaladott függő, tisztában van Cersei “gyűlöletességével” de ennek ellenére sem tudja leküzdeni az ingert hogy visszamenjen hozzá. Megpróbált tiszta maradni, összeszedni magát, Briennel még kilátása is volt egy boldogabb életre, de amint híreket hallott Cerseiről, visszaesett. Hiába ment át karakterfejlődésen, ez a szenvedélye olyan erős, hogy bármikor újra ártatlanokat ölne érte. Tyrion meggyőzi, még van esélye egy közös életre Cerseivel plusz megnemszületett porontyukkal, ha ráveszi hogy megkongassák a harangokat és elmeneküljenek a Davos javasolta csempész útvonalon.
tronok 8 5epizod 4A legokosabb(?) és a “legostobább” Lannister megható búcsút vesz egymástól.

Ostrom napra virradt, ami csak egy dolgot jelenthet. Ellentétben a Hosszú Éjszaka csatajelenetével, itt látni is fogunk valamit… pédául azt hogy nem csak összedobtak jó pár skorpiót (ez a neve annak a sárkány-anya-szomorító dárdaágyúnak), de volt bennük annyi kézműves büszkeség is hogy mindet oroszlános fejdísszel csinosítsák…

Tyrion még mindig nagyon “Optimizmus Kapitány”, talán csak azért nem néz szembe a realitással, mert így még tehet valamit (mindenkivel megígértetni, hogy szépen játszanak és harangszóra rögtön abbahagyják). Ha elfogadja a tényeket, nincs semi amit tehetne, amivel segíthetne. Marad hát a harang projekt.tronok 8 5epizod 5Jon: Optimistább vagy mint azok a germánok, akik nyaranta mezítláb indulnak neki a városban császkálásnak.

Az Arany Kompánia vezérének bokánrúgdosóan pökhendi feje van, de ugyanolyan kamera beállításokat kap, mint Jon a fattyak csatájánál. Ez megint Sapochnik mesterkedése, hogy az ellenfelet szimpatikusabbá tegye, ügyes. Én aztán pont akkora Star Wars rajongó vagyok, mint bármelyik másik nerd, de belátom, hogy a csatatéren nincs olyan hogy jók a rosszak ellen. A Lannister-katona hősiesen védheti a városlakókat és a “felszabadító” északi meg lehet akkora irgalmatlan segg, hogy meg akarjon erőszakolni valakit. A háború brutális realizmusa az, hogy kihozza az emberekből a bestiát és bedarálja az ártatlanokat. Nincs Tolkien féle tündér (avagy tünde) mese a jóságos és nemes oldal vs. mordori orkok harcáról.

A helyi ablak zsaluk valószínűleg volfrámból vannak, mert mindenki nagyon ügyel rá, hogy be legyenek csukva még mielőtt Drogon ideér. A méhkasszerűen nyüzsgő városban a civilek oltalom, “Ari és Sanyi” a leszámolás reményében tartanak a Red Keep (Vörös Erőd) felé.tronok 8 5epizod 6Sanyi és Jaime ugyanazon a 2 kredites tárgyon tanulta el az álcázás minden csínját-bínját,
nem mintha bárkit érdekelné, kik ők.

A tömegben tolakodva “Ari és Sanyi” elhalad a Random Anyuka és lánya mellett, pont annyira feltartva őket, hogy azok már nem jutnak be a Vörös Erődbe a kapuk csukódása előtt.

Jaime is túl későn érkezik, le is dobja a kapucnit (Hogy micsoda?! Ez a feltűnésmentesen öltözködő figura végig Jaime volt?! Hát mik vannak!) illetve feldobja a megkülönböztető jelzését, de senkit sem érdekel. Jön a B.) terv, befelé is a csempész útvonalat kell használnia.

Dany T. a nap irányából röppen be sárkány háton, így már az első skorpiós lövés előtt közel tud kerülni a flottához, amit hipp-hopp megsemmisít.tronok 8 5epizod 7Tyrion a pusztítás nyomai között tipegve lassan leveti Optimizmus Kapitány köpenyét, de maradt még egy szuperhős a városban, Tagadás Kapitány. A Cersei és Qyburn közötti párbeszédet így lehetne összefoglalni:

C – Csak egy találat kell.

Q – Főméltóságod, a skorpiók porrá égtek.

C – Majd a Vasflotta tartja a frontot.

Q – Főméltóságod, szintén hamuvá…

C – A Kompánia.

Q – Főméltóságod, az arany nem tűzáll…

C – Majd a Lannister-katonáink, ezek az arany bérhuszárok úgyis táposak voltak.

Q – Főméltóságod, a kapu…

C – Lálálá-lálálá, nem hallom, amit mondasz, a Vörös Erőd sérthetetlen!tronok 8 5epizod 8C: Lálálá, a klímaváltozás is csak pánikkeltő kitaláció

Eközben Szürke Féreg, Davos, Jon és a posse úgy nyomulnak be, hogy szigorúan tartják az “album borító” katonai alakzatot.tronok 8 5epizod 9A legújabb norvég metál banda, Sønner av Smerte, debütáló albuma: Touch Of The Lord Of Light

Azon kívül, hogy ezzel bizonyítják hűségüket Daeneryshez, semmi hasznát nem látom annak, hogy a megmaradt Dothraki, Makulátlan és északi haderő bemasírozik. (Legfeljebb annyi, hogy a vendetta üzemmódba került Szürke Féreg ki tudja ereszteni a gőzt egy kis HULK SMASHsel.) Az Arany Kompániának amúgy sincs esélye a sárkányláng ellen és ezen a tényen az elefántok sem segítettek volna. Mi több, ezt ők is belátják és megadják magukat. Dany is lecsüccsen szotyizni Drogonnal, aki nem szalasztja el kihasználni a pillanat godzillás potenciálját.tronok 8 5epizod 10Drogonnak az építmény tetején üvöltés olyan klasszikus lehet, mint nekünk, hülye embereknek, a hajóorrban állás széttárt karokkal.

Némi lélegzet visszafolytott várakozás után, valaki, vállalva az engedetlenség bűnét Cerseivel szemben, meghúzta a harangot… vagy Tyrion jedi és mostanra szuggerálta eleget mozgásra a harang tornyot.tronok 8 5epizod 11Egy vonalban Tyrion a városkapuknál, a szugerált harang és a Vörös Erőd Cerseivel a háttérben

A fordulópont

Eddig is inkább mészárlás volt, mint ütközet, de most jön csak a megtorló Khaleesi. Emilia Clarke (Daenerys) minden arcrángása az őrület határán pazar. Újra nekilendül Drogon hátán, hogy a földdel tegye egyenlővé Királyvárat.tronok 8 5epizod 12Gratulálunk, íme a Mad King képzés certifikátja, summa cum laude eredménnyel

Látomások

Ahogy Dany T., első a nevén a város felett repül és Drogon árnyékot vet az épületekre, enyhe déjà vunk támad. Bran pont ezt látta egy látomásban a 6. évadban… Hát ennyit erről. Cheers, Bran, nagy segítség vagy mint mindig.

A másik látomás, amit meg kell hogy említsek Daenerysé. A második évadban Quarth városába megy frissen keltett sárkány-kölykeivel (…milyen kis “pelyhes pikkelyű”, szárnyas gyíkok voltak akkor még ezek a kis gézengúzok…) ahol ezeket a boszorkánymester, Pyat Pree, elrabolja és fogva tartja a Halhatatlanok Csarnokában… a valaha létezett legkisebb fémbilincsekbe verve. Ezen túszmentő akció közben lát halucinációkat. Nem világos hogy ezek csak különös álmok vagy egyenesen próféciák (esetleg egy rossz gomba trip tünetei), de a lerombolt királyvári trónteremben jár, amit teljesen beborít a hó. Az aktuális epizód után nem kunszt azt feltételezni, hogy ez a hó valójában hamu vagy a havas Vastrón Havas Jon uralkodását jövendöli. A látomás elveszített szeretteivel folytatódik (Khal Drogo és a közös gyermekük), ami talán valami olyasféleképp interpretálható, hogy már a trónnál lesz (igaz romok között), de mielőtt ráülhetne viszontlátja a családját, vagyis a túlvilágra jut.

Vissza a csatához

Jaime és Euron megküzdenek a rakparton. Inkább bosszantott ez a jelenet, mint lekötötte volna az érdeklődésemet. Csak azért szurkoltam Jaimenek, hogy haladjon már tovább a cselekmény, mondjuk a Clegane párbaj felé! Próbálok kutatni az emlékeimben, de hirtelen nem találok kínosabb “trónokos” karaktert, mint Euron Greyjoy.

Gyerekek és civilek égnek/véreznek el az utcákon, de Cersei csak akkor érzi meg a saját bőrén a vereséget, mikor egy törmelék a boros poharára zuhan. A királynő könnyeivel egy időben “becsorog” a The Rains Of Castamere melódiája is, ami mondhatni a Lannister-ház nótája, de eddig mindig akkor hallottuk, mikor a Lannisterek számára kedvező fordulatok következtek be. (Először a Feketevízi csata epizódjában, később a Vörös Nászas mészárlás előtt…)tronok 8 5epizod 13A Cersei állandó kellékének számító pohár megsemmisül egy leomló kőtől(?) megjósolva a királynő közelgő halálát

Ari és Sanyi” útja a frissen napfénytetőssé vált térkép terembe vezet. Sanyi elrettentő példával és egy beszéddel győzi meg Arit, hogy Cersei halálát az elkerülhetetlen események egyikére bízza. A Vérebet egész életében csak egy cél mozgatta, bosszút állni a szadista fivérén, akkor is ha ebbe ő is belehal. Arya megköszöni a jó tanácsot és cserébe először és utoljára Sandornak szólitja Cleganet.tronok 8 5epizod 14Örülök hogy ez a két valószerűtlen bajtárs lehetőséget kapott egy rendes búcsúvételre.

 Végre eljutottunk a Cleganek összecsapásához. Miután a Hegy visszajelezte Sanyi meghívását az eseményre, Cersei belátta, jobb ha ő is lelép és elpucolt a lépcsőről (hoppá, pardon, szkúzi, vigyáztam, pá).tronok 8 5epizod 15Stairway to heaven

Rögtön lehetett is törni a fejünket, vajon hogyan tudná Sanyi addig ölni Gregort, amíg meg nem hal… de jobban mint korábban? Vámpír ellen szívbe karó, zombinak az agyát pusztítani, Frankenstein szörnyére tüzet… a Hegy leginkább Darth Vaderre hasonlít, de Erő-villám épp nincs a Vérebnél. Miután a “zombie-óriás ölő Lady Mormont féle fogás” is sikertelennek bizonyul, Sandor lerántja magával testvérét a tűzbe, ami elég költői, tekintve hogy fivére tűzzel kínozta gyermek korában.

Egy másik testvérpár, Cersei és Jaime, a térkép teremben találkozik újra. Menekülés közben az alagsorban rekednek, ahol rájuk omlik az egész kóceráj (a boros pohár ezt előre spoilerezte). Jaime semmiképp nem élte volna túl a “kínos kalóz király” Eurontól kapott sérülést és így legalább a szeretett nő (vagy függőség) karjaiban halhatott meg, ahogy mindig is akart. Cersei karakteréhez nem tudom nem antiklimatikusnak érezni ezt a haláljelenetet. Egészen pár résszel ezelőttig az egyik „főgonosz“ szereplőnek számított és most még egy kisebb bossfightot sem kap. Sőt, az iránta (irántuk) keltett empátiával a show a téboly-o-méterünket is lejjebb kalibrálta.tronok 8 5epizod 16Mostatntól Tyrion az egyetlen Lannister túlélő, de nem sokáig.

Utolsó pillanataikban újra felcsendül a The Rains Of Castamere. Szívesen dudorásznám az Ózból a Ding Dong The Witch Is Dead dalt, de sajnos elmarad a kárörömöm, plusz rögtön vissza is térünk az utcai harci állapotokhoz.

Arya megpróbál kijutni a városból, az ő szemén (meg egy őt követő, ide-oda rázkódó kamerán) keresztül kapunk betekintést abba a tehetetlen őrületbe, ami uralkodik a lakók és immáron a katonák között is. Látszólag vágás nélküli a felvétel, ami bevett módszere annak, hogy a készítők a nézők beleélő képességét aktiválják. A menekülő tömeg letapossa Arit, s az irgalmas szamaritánus, aki felsegíti, nem más mint a Random Anyuka. Jó húzás. A mozi-/sorozat clichék szerint a hős/főszereplő szokta ezt tenni a random extrákkal és nem fordítva.

A “gránátnyomásos” bedugult fül efekt is csak fokozza bennünk a borzalmat és a harctéri idegsokkot, a törmelékpor illetve hamu borította utcák és emberek iszonyú realisztikusak, akárcsak Maisie Williams (Arya) hörgő köhögése.tronok 8 5epizod 17Deresen már bejött a jégzombik ellen, Arya itt is folyamatos mozgással próbál túlélni.

A harangtorony ledőlése után újra belebotlik a Random Anyukába és annak lányába, megpróbálja viszonozni a korábbi szívességüket azzal, hogy mozgásra bírja őket, javítva(?) ezzel a túlélési esélyeiket. Csak itt vettem észre hogy a Random Anyuka lánya egy fából faradott lovat szorongat félelmében, méghozzá egy fehér lovat.tronok 8 5epizod 18A háttérben már kirajzolódik Drogon, csak másodpercei vannak hátra a Random családnak.

Arya csak éppen hogy el tud elugrani a nukleáris sárkánytűz elől, majd megsiratja az egymást ölelő Random familia Pompei megkövült testeire hasonlító tetemét. Talál egy gazdátlan Fehér lovat és ellovagol a látszólag túlélők nélküli csatatérről.tronok 8 5epizod 19Fehér ló, akárcsak a Random Anyuka lányának fajátéka volt.

Teória time

Dany megöli Tyriont. Szürke Féreg meghal, Daeneryst megöli valaki és Jon kelletlenül, de elfogadja a Vastrónt Sansa megelégedésére.

Kíváncsi vagyok hogyan zárják le Arya történet szálát, mint korábban írtam, ez az egyetlen ami nem tűnik egyértelműnek. Talán ő lesz az aki megöli Danyt (zöld szeme van, így passzolna Arya “referencia munkái” közé), hiszen ő az, aki rendelkezik azokkal a képességekkel, amik szükségesek lennének hozzá. A karakterfejlődésébe is bele illene, mivel nem bosszúból tenné, hanem hogy megszabadítsa a világot egy életveszélyes zsarnoktól. Csak annyit remélek, tartani fogja magát személyiségének alapjaihoz és marad az aki nem akar egy nagyúr felesége lenni.

Persze, így hogy Jaime nem ölte meg Cerseit, még nyitva áll a kapu a “szerelmes pár egyik fele megöli a másikat” drámai fordulat előtt. Így lehet hogy ezt a csekket Jonnal váltják be Dany ellen, ami elég elfuserált lenne.

Sokan spekulálnak azzal, hogy Bran vorgolt a fehér lóba hogy Arya kilovagolhasson rajta. Nope. Én már beletörődtem, Brannek nem látjuk hasznát, azon kívül hogy meg tudja mondani milyen ruhát hordtál életed legrosszabb napján. Ha tévednék, nem gondoljátok, hogy célszerűbb let volna Drogonba vorgolni? Szerintem ez az elmélet elég béna.

Jaj, remélem Drogon túléli, sajnos nem sok esély van rá, pedig Jon leszármazottjai tovább vihetnék a sárkány faj sorsát.

Sam kifejtette már hogy a felejtés és az emlékek elvesztése a halálnál is rosszabb, s az idő, az emberiség, a minden megszünéséhez vezethet. Tehát gyanítom, felcsap majd krónikásnak, kötetekbe szedi Westeros (és Essos) történéseit, talál egy pamut-poliészter gőzkazánmester sityakot amibe bele is szorul a feje megtanul együtt élni a folyamatos sapka viseléssel és George R R Martin pszeudonim alatt árulni kezdi a feljegyzéseit, persze csak az “emlékezést elősegítendő”.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Bemutatjuk Rob Schneidert, Hollywood legTÖKösebb színészét
Következő cikk Brekitől a Minyonokig, ha a rajzfilmvilágot a szádra veszed