25 érdekesség a 25 éves Shop-stopról


clerksDante pokla: 25 éves a Shop-stop

Gyakran emlegetik Quentin Tarantinóval kapcsolatban, hogy szimpla videótékásból lett filmrendező, de amit Kevin Smith véghez vitt, az talán még bravúrosabb: ő bolti eladóból avanzsált filmessé. És ugyan nem lett annyira ünnepelt művész, mint a Ponyvaregény direktora, azért ő is elég komoly névre tett szert a szakmában. Smith főműve a mai napig debütáló munkája, a Clerks, vagyis „magyar” címén Shop-stop, mely ma ünnepli negyedszázados jubileumát. A mindössze 27 ezer dollárból forgatott no budget filmben végigkövethetjük Dante Hicks bolti eladó munkahelyi kálváriáját – egy olyan napon, amikor bent sem kéne lennie. A 25. évforduló kapcsán összeszedtünk 25 érdekességet a Shop-stoppal kapcsolatban: akad köztük forgatási anekdota, emlékezetes jelenet, valamint személyes élmény, benyomás is.25 eves a shop stop1.) A New Jersey-i lokálpatrióta Kevin Smith 1991-ben, a 21. születésnapján megnézte Richard Linklater filmjét, a Texas állambeli Austinban játszódó Slackert (döbbenetes magyar cím: Henyék), és lenyűgözte a minimális költségvetésből összehozott produkció. Úgy érezte, hogy ő is tudna egy hasonló filmet forgatni a saját környezetéről. Ennek is volt köszönhető, hogy mozgóképes tanulmányokba kezdett, ám a Vancouver Film Schoolt mindössze négy hónap után otthagyta. Visszaköltözött New Jerseybe, de a filmkészítési álmairól nem mondott le.

2.) Smith már a vancouveri tanulmányok előtt elkezdett dolgozni eladóként a Quick Stop nevű élelmiszerboltban, mely a New Jersey állambeli Leonardo városkában található. Miután visszatért Kanadából, újra munkába állt a pult mögött, és az ottani élményeit kiszínezve megírta a Shop-stop forgatókönyvét.shop stop

3.) A minimalista költségvetés többek között Smith hitelkártyáinak kölcsöneiből állt össze, de az is kellett hozzá, hogy a rendező eladja a féltve őrzött képregénygyűjteményét. A film sikere után aztán visszavásárolta, és pár évvel később még képregényboltot is alapított New Jersey-ben Jay & Silent Bob’s Secret Stash névvel.
https://jayandsilentbob.com/Jay Silent Bob’s Secret Stash
4.) Smith szívesen játszotta volna el Dante vagy akár Randal szerepét is, bizonyos szempontból mindkét karakter közel állt hozzá, de volt egy bökkenő. Képtelen volt hosszabb szövegeket megjegyezni, márpedig a szereplőknek rendkívül hosszú párbeszédeket írt. Ezután találta ki Néma Bob szerepét, amiben az volt a jó, hogy így is ott tudott maradni a kamera előtt. Egyébként a való életben Smith óriási dumás, elég csak bármelyik vele készült interjút megnézni.

5.) A Néma Bob „heteroszexuális élettársát”, Jay-t alakító Jason Mewes és Smith gyerekkori barátok. Mewes nehéz körülmények között nőtt fel: az őt egyedül nevelő édesanyja drogos volt, és később Jason is az lett – nem csoda, hogy Smith filmjeiben is a drogdíler szerepében láthatjuk. A Shop-stop forgatásakor Mewes épp tetőfedőként dolgozott, és ez adta az ihletet a Star Wars-os vitához hozzászóló tetőfedő karakteréhez és sztorijához.

6.) Smith óriási Star Wars rajongó (állítólag még a prequeleket is szereti!). Amikor a Shop stop készült, a Smith által sokszor csak Szent Trilógiának nevezett űreposz egy kicsit kevésbé pörgött a köztudatban – ekkor még jó pár év volt hátra a Special Editionig, illetve a Baljós árnyak című előzményfilmig. Sokak szerint a Halálcsillagról szóló vita a Shop stopban jelentős mértékben hozzájárult a Star Wars kultusz újbóli felerősödéséhez.

7.) Miközben a filmben Dante és Randal a Halálcsillagról moralizál, a párbeszédjük alatt felcsendül egy vicces dal, amit a színészek miatt nem lehet rendesen hallani. Érdemes külön meghallgatni: ez a Chewbacca című szám a Supernova nevű együttes előadásában. Két Jabba duma foglalja keretbe az alig másfél perces szerzeményt, melynek belassult zúzására Chewie öblös hangját utánozva vonyít valaki wookiee nyelven. A dalt ezen cikk szerzője egyszer élőben előadta a megboldogult Kutya nevű zenekarral a budai várnegyed katakombáiban, valahol az ezredfordulón, meglehetősen gyér számú, de annál lelkesebb közönség előtt.

8.) A New Jersey-i illetőségű Love Among Freaks zenekar jegyzi a Berserker című számot, ami nem más, mint a filmben Néma Bob orosz unokatestvére, Olaf által vonakodva előadott hasonló című, enyhén kanos ihletettségű dal. A magyar fordító külön elismerést érdemel a „jár a f…om a szádba berzerker” sorért.

9.) Ahhoz képest, hogy mennyire alacsony költségvetésből készült a Shop-stop, meglepően híres zenekarok dalai hallhatóak a filmben. Itt most természetesen nem a Love Among Freaks-re gondolunk elsősorban, hanem a pl. az Alice In Chains-re, a Bad Religionre vagy a Soul Asylumra. Utóbbi együttes fel is kérte Smith-t, hogy rendezze meg a filmben felcsendülő daluk, a Can’t Even Tell klipjét. A videóban a zenekar és a film szereplői rekreálják a tetőn játszódó hokimeccset.

10.) Smith óriási jéghoki rajongó, ennek is köszönhető a Shop Stopban a tetőn játszódó hokis jelenet. A rendező természetesen a New Jersey Devils-nek szurkol, és korábban, még a szívrohama előtti túlsúlyos korszakában előszeretettel mutatkozott hokimezben – filmpremiereken és díjátadókon is ezt viselte zakó és ing helyett.kevin smith11.) Még egy utolsó megjegyzés a soundtrackről: a film egyik legjobb dala szerintünk a Violent Mood Swings című Stabbing Westward dal remixe. A hozzá kapcsolódó jelenetben már sötét van, Néma Bob lerak a földre egy magnót, elindítja a kazettát, majd a kezdő taktusok hatására Jay táncolni kezd. Egyre jobban agitálja Bobot, hogy csatlakozzon hozzá, aki egyszer csak váratlanul beszáll a táncba, egészen elképesztő mozdulatokkal.

12.) A Randalt alakító Jeff Anderson eljegyezte a Caitlint játszó Lisa Spoonauert a forgatás alatt, konkrétan a Quick Stop boltban, de a kapcsolatuk 1999-ben, egy évnyi házasság után véget ért. Spoonauer később újraházasodott, lett egy kislánya, viszont tavalyelőtt, mindössze 44 évesen, súlyos betegség következtében elhunyt.lisa shop stop13.) A film forgatása három héten keresztül tartott, és mindig éjszaka zajlott, nappal ugyanis nyitva volt az üzlet, és így akkor értelemszerűen nem lehetett forgatni. Mivel mindig éjjel forgott a film, egy idő után az a pletyka kezdett el terjedni a környéken, hogy Smith-ék pornót csinálnak. A rendező rettenetesen elfáradt a végére, hiszen nappal bolti eladóként teljesített szolgálatot, éjszaka meg filmesként. Állítólag a forgatás utolsó napjaiban folyamatosan elaludt a kamera mögött. A filmben azért van leeresztve a redőny, mert huligánok rágót raktak a lakatra – a valóságban ennek az volt az oka, hogy éjszaka zajlott a forgatás.

14.) A forgatást megelőzően Jeff Andersonnek semmilyen színházi és filmes tapasztalata sem volt. Egy korabeli MTV interjúban azt nyilatkozta a Randalt játszó színész, hogy addig csupán akkor használta a színművészi képességeit, amikor ki kellett találnia valamilyen alibit a suliban arra, hogy miért nincs kész a házi feladata.

15.) A film különböző fejezetekre van bontva, és szinte mindegyiknek egy szóból áll a címe. Ezek sorrendben a következők: Becsmérlés, Jay és Néma Bob, Randal, Mondattan, Csavargás, Tisztítás, Gyengélkedés, Előjel, Tisztánlátás, Paradigma, Szeszély, Dilemma, Nyavalygás, Mellérendelés, Katarzis, Végkifejlet.

16.) Valóságos szállóigévé vált a film leghíresebb mondata, ami természetesen nem más, mint az, hogy „ma itt sem kéne lennem!” Dante ötször mondja ki a film során, de egyszer még Randal szájából is elhangzik.sho stop17.) A Shop-stop alternatív befejezésében zárás után bejön egy fickó, lelövi Dantét és kirámolja a kasszát. Ezután még betéved egy vevő (a szemüveget és borzalmas bundesliga copfot viselő Smith alakítja, a Néma Bob imidzshez képest kicsit nehezebben felismerhetően), és ellop egy doboz cigit. Filmes kollégái tanácsára végül a rendező eltekintett ettől a túl depressziós végkifejlettől.

18.) Az amerikai korhatárbizottság eredetileg NC-17 besorolást adott a Shop-stopnak, a szexuális tartalom miatt, márpedig a szereplők nem művelik a szexet a filmben, csak beszélnek róla. A bizottság aztán megenyhült, és a jóval megengedőbb ’R’ kategória mellett döntött.

19.) Noha csak 27000 dollárba került a Shop-stop (többek között a fekete-fehér nyersanyag is a büdzsécsökkentés része volt), 4 millió dollárt hozott világszerte, vagyis 150-szeresen behozta a költségeit.

20.) Ugyan Dante és Randal a film főszereplői, mégis a Jay és Néma Bob karaktereket vitte tovább Smith szinte az összes filmjében. A nem túl bonyolult dílerpáros felbukkant a Shop-show-ban, a Képtelen képregényben (ebben a máskor mindig csak egy mondatot benyögő Néma Bob viszonylag sok szöveget kapott), a Dogmában, sőt, még a Sikoly 3-ban is egy félperces jelenet erejéig. Az összes fent említett film az ún. Viewaskew univerzumban játszódik, és nemcsak Jay és Néma Bob köszön bennük vissza a Shop-stopból, hanem különböző helyszínek és karakterek, bár utóbbiak inkább csak említés szintjén.

21.) Smith csinált filmeket a Viewaskew univerzumon kívül is, de ezek többnyire mérsékeltebb sikert arattak. Sorrendben a következő alkotások fűződnek a nevéhez: Apja lánya (2004), Zack és Miri pornót forgat (2008), Két kopper (2010), Veszett világ (2011), Agyar (2014) és Yoga Hosers (2016).

22.) A Viewaskew univerzumot leginkább összefogó film a 2001-es Jay és Néma Bob visszavág lett, amely az összes addigi Smith filmből átemelt fontos karaktereket, de elsősorban természetesen a két javíthatatlan stonerre koncentrált. Visszatért a Quick Stop bolt is, benne Randallal és Dantéval – utóbbitól az egyik vevő azt kérdezi, hogy „ma itt kell lenned?”

23.) 2006-ban aztán végül a Shop-stop is folytatást kapott. Az immáron színes második rész elején leég a bolt, így sajnos szinte az egész film teljesen más helyszínen, egy gyorskajáldában játszódik. Az első részből csak Dante, Randal, Jay és Néma Bob tér vissza, és ugyan akad egy-két okés poén, a folytatás fényévekkel elmarad az eredeti klasszikus színvonalától. Azt pedig azóta is találgatjuk, hogy a Shop-stop 2 cannes-i premierjén miért tapsoltak 8 percen keresztül állva a nézők.

24.) Négy napja, vagyis most kedden mutatták be Amerikában a Jay And Silent Bob Reboot című filmet, ami természetesen a 2001-es első rész folytatása (és nem pedig rebootja). Meglehetősen rendhagyó módon vetítik odaát, ugyanis minden nagyobb városban mindössze két egymás követő napon látható a multiplexekben, úgy, hogy Smith és Mewes folyamatosan kíséri a filmet nagyvárosról nagyvárosra. Magyarországi premierről egyenlőre sajnos nincs hír, pedig Smith-ék jövőre állítólag európai körutat is terveznek.

25.) Ami a Szellemirtók esetében Bill Murray, az a Shop-stopnál Jeff Anderson – miatta születnek meg nehezen a folytatások. Randal megformálója a Shop-show-ban és a Képtelen képregényben nem bukkant fel, de aztán a Dogmában (másik karaktert játszva) igen, és az első Jay és Néma Bob filmben végre hajlandó volt újra eljátszani Randalt egy rövidebb jelenés erejéig. Sokáig vonakodott, hogy a Shop-stop 2-ben szerepeljen, de végül nagy nehezen kötélnek állt. Ezután még játszott a Zack és Miri pornót forgat című filmben, azóta viszont látványosan kerüli Smith-t. Az új Jay és Néma Bobban sincs benne (ellentétben Brian O’Hallorannel, aki ismét eljátssza Dantét), viszont pár héttel ezelőtt Smith azt tweetelte, hogy végre rábeszélte Andersont a harmadik, befejező részre. A rendező mindig is trilógiaként képzelte el a Shop-stopot, és remélhetőleg méltó módon búcsúzik majd ezektől a szerethető elővárosi karakterektől.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Demóna: A sötétség úrnője - kritika
Következő cikk Jared Leto le akarta állíttatni Joaquin Phoenix Joker-filmjét