Stephen Hawking műve nyomán készült A film rövid története, amiben a Hetedik Sor Közepe csapata megkísérli azt, ami másoknak csak hosszú könyvciklusokban sikerült: írásba foglalni a film, talán nem is olyan rövid történetét. A legelső mozivetítéstől kiindulva, érintve, többek közt az iráni új-hullám és a tajvani mozi érdekfeszítő világát, eljutva napjaink mainstream filmgyártásáig. Mindezt alig száz oldalba foglalni persze valóságos filmteoretikai harakiri, így figyelmeztetünk mindenkit! Írásunk lényegre törő, inkább csak rövid betekintés, mintsem tényleges mozitörténeti értékezés, ámde reméljük, kiváló alapanyaga lesz a későbbi elmélyülésnek. Az 1., 2., 3., 4. és az 5. rész itt >>>
A szürrealista mozi
A francia impresszionizmus vizionarizmusát örökíti tovább a dadaista és a szürrealista mozi is, melyek közül számunkra a második lesz a fontosabb. A szürrealista film a befogadói automatizmusok feloldását tűzte ki céljául, forradalmian új nézői magatartást várva el közönségétől. 
A szürrealista film nagyobb felelősséget helyez nézője vállára, megkövetelve, hogy a néző önmaga teremtse meg az egységet az álomszerű vízióként hömpölygő történeti egységek között. Nem véletlen hogy Luis Bunuel Andalúziai kutyája (1929) is egy szemgolyó kettészelésével veszi kezdetét, mellyel a rendező a nézői szem felnyitására irányuló szándékát jelzi.
Bunuel neve elválaszthatatlanul egybefonódtak a szürrealizmus irányzatával, az Andalúziai kutya és az Aranykor (1930) című filmjei a műfaj alaptételeinek számítanak. Sőt, Bunuel képes volt felülemelkedni a szürrealista mozi a két világháború által határolt terminusán, hogy még a hatvanas években is olyan szürrealista botrányfilmeket készítsen, mint A szabadság fantomja (1974) vagy A burzsoázia diszkrét bája (1972). Utolsó, A vágy titokzatos tárgya (1977) című filmjét, melyben a szerelem autoszuggesztív hatásait vizsgálja, már teljesen vakon készítette, páratlan művészi elhivatottságról téve tanúbizonyságot.
(Burzsujok a vadonban – A burzsoázia diszkrét bája)
A legfontosabbak…
Az andalúziai kutya (1929)
Aranykor (1930)
Az öldöklő angyal (1962)
A burzsoázia diszkrét bája (1972)
Marco Ferreri olasz rendező is ide tartozik olyan erős filmmel, mint például A nagy zabálás (1973).
A legutóbbi rész:
Megmosolyogtató volt, ahogyan Woody Allen tisztelgett előtte az Éjfélkor Párizsban mozijában:
