10 érdekesség a 10 éves Eredetről


Azért erős év volt a 2010-es, július 8-án volt Londonban az Eredet premierje, ami a bemutatója óta lázban tartja moziközönséget. A film ugyanis rendkívül rétegelt, számtalan kérdést vet fel, amik azóta is parázs viták tárgyát képezik. Erről a megosztó 4 Oscar-díjat nyerő (igaz “csak” a technikai kategóriákban) remekműről gyűjtöttünk össze 10 olyan érdekességet, ami talán még a legnagyobb rajongók számra is újdonság lehet.

1. A film egy összetett álomrendszerben játszódik, aminek értelmezése sokszor megterhelő feladat a közönség számára. Japánban azonban áthidalták ezt a problémát, a megbízott szakemberek képernyő sarkán megjelenő számozással jelölték a különböző rétegeket.

2. A történetben Edith Piaf Non, Je Ne Regrette Rien című számát használják a karakterek felébresztésére. A dal 2 perc 28 másodperces, érdekesség hogy a film játékideje pedig 2 óra 28 perc.

3. Fischer álmának második rétegében Ariadne haja szorosan hátra van fésülve. Ám ennek semmiféle szimbolikus jelentése nincs, a készítők egyszerűen csak nem tudták hogyan viselkedne a hajkorona gravitációmentes környezetben.

4. Az Eredet alapötlete már a 2000-es évek legelején körvonalazódott. Nolan és a Warner Bros. közti első hivatalos tárgyalásra 2002-ben, közvetlenül az Álmatlanság bemutatója után került sor. A rendező azonban ragaszkodott hozzá, hogy a forgatókönyvet saját ütemterve alapján készítse el, amire pár hónapot szánt. Ám a munkafolyamatok alaposan elhúzódtak, hiszen a szkript csak nyolc évvel később nyerte el végleges formáját.

5. Cobb álmának első rétegében egy vonat valósággal eltarolja a férfi kocsiját. A jelenet a CGI technológiát mellőzve készült, ráadásul készítők nem is egy igazi mozdonyt használtak. A gépmonstrum valójában egy 18 (!) kerekes kamion volt, amit utólagosan dizájnolták át vonattá.

6. Az álomrétegek sokszínűsége miatt a film számtalan különböző helyszínen játszódik. Nagyrészt ennek tudható be, hogy a munkálatok 5 különböző országban zajlottak. Az ikonikus forgójelent Bedfordshire-ben készült, és másik angliai helyszínként London is feltűnik. Ezen kívül a stáb megfordult Tokióban, Los Angelesben és Rabatban is. Érdekesség hogy a havas jelenetek eredetileg az Államokban lettek volna rögzítve, azonban a forgatás ideje alatt helyszínen egyáltalán nem esett. A produkciónak végül Kanada dobott mentőövet, ahol az Alberta tartomány festői hegységeiben zajlott az immár havas forgatás.

7. A Nolan által kidolgozott eredeti forgatókönyv egy leginkább a Mementóra emlékeztető pszicho-horror hangulatát idézte volna. A rendezőt végül DiCaprio beszélte le az elképzeléséről, akivel közösen formálták át a szkriptet a ma ismert formájára.

8. A szereplők álmának első rétegében minden jármű rendszámán a The Alternate State megjelölés látható.


9.) Cobb teszteli Ariadnét, a lány úgy nyeri el Cobb tetszését, hogy Mínosz király labirintusához hasonló útvesztőt rajzol. A görög mitológia szerint Thészeusz Ariadné fonalának köszönhetően jutott ki a Minótaurosz barlangjából.

10. Nolan mindig is ódzkodott a hatásvadász látványelemek használatától, szerinte eltereli a cselekményről a néző figyelmét, Az utómunkálatok során közel állt ahhoz, hogy 3D-s térhatásokkal lássa el a filmet, mert a Warner bros részéről volt is ilyen nyomás. Erre végül azért nem került sor, mert a kivitelezés nem zárult volna le a stúdió által megszabott határidőig.


10 éve írtuk a filmről:

Eredet – kritika

Még érdekes és vicces anyagok a film kapcsán:

Lopás az Eredet!

Az 50-es években így csalogattak volna be az Eredetre

Michael Caine megválaszolta az Eredet végét

Az Eredet ott volt már a Toy Story 3-ban!

DiCaprio kisétált, aztán Kevin James az Eredet végét is tönkretette

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Hannibal Lecter egy kukán, Alien egy romos ház falán
Következő cikk Így tanuld meg filmekből az ábécét!

1 Comment

  1. 2018. október 21. vasárnap

    […] 9 érdekesség az Eredetről […]