Ez minden, amit tudok (I Know This Much Is True), alkotók: Derek Cianfrance; szereplők: Mark Ruffalo, Kathryn Hahn, Rosie O’Donnell, Archie Panjabi; amerikai drámasorozat, 1 évad (6 rész, 55 perc). 2020 (15).
Hát ez durva volt
Őszintén szólva nem tudom, hogy ezt a sorozatot mindenkinek meg kell néznie vagy inkább senkinek. Volt már olyan érzésetek, hogy a mű, amit figyeltek teljesen rátok telepszik, megfekszi a gyomrotokat, de ezzel együtt is tisztában vagytok vele, hogy valami elképesztően jónak vagytok a tanúi? És bármennyire fáj, az én érdekem is megnézni, mert az ember épül általa. Vagy legalábbis ezzel nyugtatom magam. Utoljára a Fekete hattyúnál éreztem így magamat, és most itt az HBO-s Ez minden, amit tudok.
Amennyiben vidám, boldog és reményteli dolgokra vágysz, kérlek kedves Olvasó, ne olvass tovább! Főhősünk, Dominick Birdsley ugyanis mindennel, mindenkivel és furcsamód mindenkiért is harcol, kezdve önmagával és a paranoid skizofréniás ikertestvérével, Thomasszal. De felsorolhatjuk még a hatóságokat, az ex-feleségét, a barátnőjét, a legjobb barátját, az anyját, a mostohaapját, a segíteni és ártani akaró emberek tömkelegét, meg úgy nagyjából a fél világot. Bárki, aki kicsit kutakodik a környezetében találhat sérült a családokat. Na egy ilyen, különösen sok sebből vérző família történetét követhetjük végig rengeteg előre és hátra utalás közepette. A középpontban természetesen a Mark Ruffalo által megformált ikertestvérek állnak. A Szicíliából származó nagyapa szelleme is körbelengi az egész történetet, de a fiúk gyerekkorára, egyetemista éveire és az anyjuk megbetegedését követő időszakra helyeződik a hangsúly.
Szegény Dominick tényleg mindent megpróbál, hogy ember maradjon minden sorscsapás ellenére. És Mark Ruffalónak ez nagyon jól áll. Teljes átéléssel merül el a szerepben. Dominick ellenpontja, a sérült fél Thomas viszont már mondhatni gyengébben van előadva. A férfi, a maga módján a Marvel-filmek Bruce Bannerjének legrosszabb napjait idézi, ahogy egyre mélyebbre kerül a betegségében. Vallási illúzióktól terhes hétköznapjaiban ő indítja el a lavinát egy drasztikus tettel, amit a könyvtárban követ el. A történet előrehaladtával azonban kiderül, hogy annak a lavinának minden köve évtizedekkel korábban oda lett készítve és csak sajnálni lehet a testvérpárt azért, ahogy mennek lefelé a lejtőn. És na jó, elismerem, lenyűgöző Ruffalo átalakulása Thomas Bridsley-vé, csak szemmel láthatóan jobban élvezte a másik testvér megformálását. Az is igaz viszont, ahogy a sorozatban is elhangzik: ők egyek. És ahogy csavarról csavarra haladunk, sokszor azt is megkérdőjelezzük, ki az igazi áldozat?
Akikről még mindenképpen szót kell még ejteni, azok a női mellékszereplők: az ex-feleséget alakító Kathryn Hahn, a szociális segítő szerepében Rosie O’Donnell, és a pszichológusnő, Archie Panjabi mind-mind fantasztikusak. Persze Mark Ruffalo vitte a hátán a show-t, de nem lenne ilyen szépen összerakott ez a sorozat a női mellékszereplők támogatása nélkül. Az aktuális barátnő és az olasz fordító már kevésbé jól sikerült karakterek. Aki még hasonlóan jól működik az a legjobb barát (Rob Huebel) és a mostohaapa (John Procaccino). Kisebb, ám emlékezetes szerepekben láthatjuk őket is. Az 1998-as terjedelmes (900 oldalas) regényből átírt szkript izgalmas maradt, a képek olykor sokkolóak és mindenképpen maradandó élményként marad meg a néző számára az egész sorozat, de leginkább a remekül árnyalt karakterek, amihez a mind a 6 részt dirigáló Derek Cianfrance (Blue Valentine, Túl a fenyvesen) a legmegfelelőbb választás volt.
Az Ez minden, amit tudok remekül összerakott történet, kizárólag erős idegzetűeknek. Olyan mint, egy saját farkába harapó kígyó, ahogy újra és újra megismétlődnek bizonyos események. És mindennek közepén a testvéri szeretet, a felelősség és az a kérdés áll, hogy meddig lehet elmenni valaki megmentéséért? Mindez rengeteg fájdalommal körítve. Mindenképpen érdemes megnézni és időt szánni rá (sok-sok időt). Paul Rudd klóntörténetével, Az élet önmagammallal kapcsolatban hiányoltuk a mélyebb gondolatokat, hát most megkaptuk.
