33 színész, aki jóval idősebben vagy fiatalabban alakította szerepét


szerepek korSokszor hallhatunk arról, mennyi mindent tesznek meg a színészek az álomszerep kedvéért. Ez legtöbbször a kinézetben nyilvánul meg, jönnek a nagy hízások, fogyások, aminek például Christian Bale a nagy művelője. Máskor az adott művész korával csalnak rengeteget. Néhol csak pár évet, néhol több évtizednyi kort hamisítanak meg a szerepért.
Az alábbiak között is sok esetben került idősebb színész, fiatalabb szerepbe. Ez is az oka annak, hogy él bennünk egy hamis “hollywoodi” kép, miként is néznek ki bizonyos korú emberek. Másrészt számtalan történetet ismerünk, ahol a korai ismertség, milyen rossz kihatással bírt a gyerekszínészekre. Sokszor ki sem kecmeregnek a függőségükből, mint Lindsay Lohan, de akadnak pozitív példák is, mint Macaulay Culkin vagy Drew Barrymore, akiknek sikerült kimászni a gödörből.
Összeszedtünk 33 színészt számos emlékezetes filmből, sorozatból, akik jóval idősebben vagy fiatalabban alakították szerepüket (a forgatás és megjelenés között olykor eltelt 1-2 év). Íme:

Stockard Channing 33 évesen játszotta el a gimnazista Rizzo-t a Grease-ben.

kor1

Shirley Henderson, a kamasz Hisztis Myrtle szerepébe (Harry Potter és a titkok kamrájában) 37 évesen bújt először.

kor2Laurence Fishburne csak 14 éves volt, amikor 1976-ban elkezdődött az Apokalipszis most forgatása. Bár szomorú tény, hogy a vietnámi háborúban elesett legfiatalabb amerikai katona is 15 esztendős volt, ám a legenda szerint Fishburne még a rendező Francis Ford Coppolának is hazudott, csakhogy megkaphassa a szerepet. Azt állította magáról, hogy 16 éves.

kor37Az Álom luxuskivitelben főszerepét Audrey Hepburn 31 évesen játszotta el, pedig karaktere, Holly Golightly 19 éves volt.

kor36Jim Parsons és az Agymenők Sheldonja között hét év korkülönbség van.

kor35

Cole Sprouse, a Riverdale sztárja a történet szerint úgy 15-16 éves lehet. Amikor Sprouse 2017-ben megkapta a szerepet már 25 éves volt.

kor6

Rachel McAdams a Bajos csajokban 26 évesen alakított középiskolai tanulót, a híres Regina George-ot.

kor7

Orlando Bloom is a 26 évesek táborát erősítette, amikor a 18 év körüli Will Turnerként láthattuk debütálni A Karib-tenger kalózaiban.

kor34

Winona Ryder az Észvesztő (Girl, Interrupted) 18 éves főszereplőjének bőrébe 27 évesen bújt bele.

kor9Emma Thompson megírta az Értelem és érzelem forgatókönyvét, eljátszotta a főszerepét, majd előbbiért Oscart is nyert. Ellinor Dashwood 18-19 éves a történet folyamán, a szerepet Emma Thompson 35 évesen játszotta el.

kor10

Jason Earles, Hannah Montana testvére 29 évesen landolt az akkor 16 éves karakter bőrébe, majd egészen a harmincas évei közepéig, vagyis a sorozat végéig alakította Jackson Stewartot.

kor11

Emilia Clarke 25 évesen kapta meg Daenerys Targaryen szerepét a Trónok harcában. A könyvben a lány eredetileg 13 éves volt, ezt a sorozat készítői, bizonyos jelenetek miatt felemelték 15-re.

kor12

Jeff Bridges 1982 után 2010-ben visszatért Kevin Flynn szerepébe a Tron: Örökség című folytatásba. De nem csak ezt a karaktert alakította, hanem a Flynn által kifejlesztett Clu (Codified Likeness Utility) bőrébe is belebújt. Legalábbis a John Reardon által fizikailag megformált férfit a CGI segítségével tették a 33 éves Kevin Flynn / Jeff Bridges-hez hasonlóvá. 2010-ben Bridges 61 éves volt.

kor13

Stacy Dash 29 évesen játszotta el középiskolás Diont a Spinédzserekben.

kor14

Scarlett Johansson csak 17 éves kezdte a forgatást az Elveszett jelentésben. Az általa alakított Charlotte viszont már végzett az egyetemen (és férjhez is ment), így ez legalább 4-5 év korkülönbséget jelent.

kor15

Diane Lane 47 évesen játszotta el az általában jóval idősebbnek ábrázolt Martha Kent szerepét az Acélemberben.

kor16

Jennifer Lawrence-t is szeretik pár évvel “öregíteni” több filmjében is. Többek között 22 évesen játszotta el az özvegy Tiffany-t a Naposoldalban (amiért kiérdemelte az Oscar-díjat), de alig egy évvel később is, 23 évesen is egy boldogtalan férjes asszony szerepében láthattuk az Amerikai botrányban.

kor17

Thomas Brodie-Sangster, aki még most, 30 évesen is végtelenül kölyökképű, 14 évesen játszotta el a hétéves Simont a Nanny McPhee – A varázsdada című filmben.

kor19

Olivia Newton-John 28 évesen alakította a 17 éves Sandy Olssont a Grease-ben.

kor18

Keiko Agena is hasonlóan járt. Ő a Szívek szállodája 17 éves Lane-jét játszotta 27 évesen.

kor20

Jack Gleeson, a Trónok harca mindenki által gyűlölt Joffrey Baratheonja, 19 évesen kezdte el játszani a sorozatban 17, a könyvben viszont csak 13 éves karaktert,

kor21

Alan Ruck 30 évesen csöppent bele a Meglógtam a Ferrarival 18 éves Cameron Frye-nak a szerepébe.

kor22

Keanu Reeves-ről bár tudjuk, hogy időutazó. Mégis érdemes megjegyezni, hogy ő is a húszas évei közepén, konkrétan 25 évesen játszott el egy 17 éves kamaszt a Bill és Ted zseniális kalandjában.

kor23

Sophie McShera 25 évesen alakította először az eleinte kamasz Daisy-t a Downton Abbey-ben.

koe24

Michael J. Fox 24, 28 és 29 éves volt a Vissza a jövőbe filmek idején, míg az általa játszott Marty McFly csak 17 éves volt.

kor25

Ian Somerhalder 30-tól 38 éves koráig játszotta a 25 éves testben ragadt Damon Salvatore-t a Vámpírnaplókban.

kor26

Kit Harington 25 évesen mutatkozott be a Trónok harca Jon Snow-jaként, aki a sorozat kezdetén elvileg 17 éves volt (ám a könyv szerint csak 14).

kor30

Leonardo DiCaprio már 28 volt, mikor a történet kezdetén alig 16 éves Frank Abignale Jr.-t játszotta a Kapj el, ha tudszban.

kor27

Paul Wesley Vámpírnaplók-beli karaktere, Stefan Salvatore örök 17 éves volt, míg a színész 27-35 éves kora között játszotta el.

kor28

Bianca Lawson 31 évesen játszott a Csinos kis hazugságok pilotjában. Karaktere, Maya középiskolás volt.

kor29

Denise Richards is 27 évesen játszott 16 évest a Vad vágyak című thrillerben.

kor32

Ashley Murray 28 évesen kezdte forgatni a Riverdale-t, mint a tinédzser Josie.

kor31

John Franklin 25 évesen bújt a 12 éves gyerek próféta szerepébe A kukorica gyermekeiben.

kor33

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A hét röhögései (338.)
Következő cikk Asimov Alapítványából készült sorozat első előzetese megérkezett