A halhatatlan gárda – kritika


theronA halhatatlan gárda (The Old Guard), rendező: Gina Prince-Bythewood, szereplők: Charlize Theron, Chiwetel Ejiofor, Matthias Schoenaerts, amerikai akciófilm, 125 perc, 2020. (16)

Golyófogók

Charlize Theron egy négyfős zsoldoscsapatot irányít, akiknek tagjai mind halhatatlanok. Az új ellenség alaposan feladja a leckét, ráadásul kétszáz év után egy újonc is bejelentkezik. A kor kihívásainak megfelelni kívánó Hegylakó sztori kicsit talán túl is vállalja magát. A Netflixen látható, A kimenekítés után egy újabb véres akció, ám ezúttal néhány fontos morális és etikai kérdést is kapunk a hullahegyek mellé.

Ha A hegylakó most készülne el, a szereplők talán ugyanúgy harcosok lennének, de nem egymást ölnék, hanem a gonosz embereket, miközben egy gyógyszerkutató cég bármit megadna a titkukért, a női főszereplő mellett lenne köztük meleg pár és afro-amerikai (oké, A hegylakóban is volt, meg is halt, amint megkedveltük), rengeteget lelkiznének és filozofálnának, a filmet pedig jó eséllyel ugyancsak egy nő rendezné. Most, hogy jól odamondtam a PC-nek elárulhatom, A halhatatlan gárda pontosan ugyanazt hozza, amit leírtam, de a mindenkinek megfelelni akarás ezúttal szórakoztató tartalommal párosul.old guardSenki nem tudja, hogy Andromache of Scythia vagy ahogy a barátai hívják, Andy (Charlize Theron) hány éves, de nagyon öreg, mivel nem tud meghalni. Egy darabig egyedül volt ezzel a képességével, aztán elkezdte maga köré gyűjteni a hozzá hasonlókat. Mostanra négyen vannak, Joe (Marwan Kenzari – Aladdin, Gyilkosság az Orient Expresszen) és Nicky (Luca Marinelli – Jeeg robot vagyok, A nagy szépség) után Booker (Mathias Schoenaerts – Rozsda és csont, Bikanyak) csatlakozik hozzájuk, igaz, ennek is már vagy 200 éve.
A halhatatlanok végig harcolták a történelmet és az emberi gonoszság megannyi arcával találkoztak. A jelen újabb nehézségeket és újabb ellenségeket hozott, ráadásul az internet, a közösségi média, a térfigyelő kamerák korában szinte lehetetlen a kíváncsi szemek előtt láthatatlannak maradni és a titkukat megőrizni. Nem véletlen, hogy Andy soha nem vállal el kétszer ugyanattól megbízást, illetve amint megteszi, hamar ki is derül, hogy Copley (Chiwetel Ejiofor) szándékai nem tiszták.
Ezzel egyidőben az afganisztáni harctéren a fiatal katonát, Nile-t (Kiki Layne – Ha a Beale utca mesélni tudna) az ellenség tőrbe csalja és megöli, de nagyon úgy fest a helyzet, 200 év után újabb halhatatlannal van dolgunk. Van, ami soha nem változik, Nile-ra a hihetetlen felépülése után furcsán néznek a társai, összesúgnak a háta mögött és kiközösítik. Andy és csapata veszi a pártfogásába, akik megismertetik vele a halhatatlanság minden előnyét és hátrányát.theron 001Greg Rucka olyan képregényeken dolgozott, mint a Superman, Batwoman, Wolverine, Wonder Woman, Elektra vagy a The Punisher. 2107-ben Lenardo Fernandezzel közösen álmodták meg A halhatatlan gárda történetét, melyet az Image Comics adott ki és melynek filmes jogait a Skydance Media vásárolta meg. A film forgatókönyvét maga Rucka írta a trilógiában gondolkodó Netflix számára.
A halhatatlan sztorik több-kevesebb időt szentelnek annak, hogy az érintettek miként élik meg ezt a képességet és általában arra jutnak, hogy ez egyszerre áldás és átok. Jelen film szereplői a halhatatlanság különböző stádiumában járnak, Andy évezredek óta él a Földön ezzel a képességgel, Nile számára teljesen új a dolog, míg a többiek pár száz évet tudhatnak a magukénak. Mindannyian harcosok, akik rengeteg szörnyűséget láttak, rengeteg rokont, barátot, bajtársat vesztettek el az idők során, miközben igyekeztek saját hitük és meggyőződésük szerint a jó ügyet szolgálni. A világra jelenleg leselkedő veszélyek és egy új ellenség felbukkanása rengeteg morális és etikai kérdést vet fel, amit szórakoztató jellegéből adódóan a cselekmény nem emel filozófiai magasságokba.

A halhatatlan gárda több szeretne lenni, mint egy akciófilm, amit többé-kevésbé meg is valósít, bár kétségtelen, az akciójelenetek működnek benne a legjobban. Akinek bejön, ha a szereplők nem csak harcedzett katonák, hanem a történelmet megélő, sokat látott, érző és gondolkodó lények, abban nem marad hiányérzet.

7 szék

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Ethan Hawke Nicola Teslaként feltalál egy-két hasznos dolgot
Következő cikk Normális emberek - kritika