Stephen Hawking műve nyomán készült A film rövid története, amiben a Hetedik Sor Közepe megkísérli azt, ami másoknak hosszú könyvciklusokban sikerült: Írásba foglalni a film, talán nem is olyan rövid történetét. Az legelső mozivetítéstől kiindulva, érintve, többek közt az iráni új-hullám és a tajvani mozi érdekfeszítő világát, eljutva napjaink mainstream filmgyártásáig. Mindezt alig száz oldalba foglalni persze kész filmteoretikai harakiri, így figyelmeztetünk mindenkit, írásunk a lényegre törő, inkább csak rövid betekintés, mintsem tényleges mozitörténeti értékezés, ámde reméljük, kiváló alapanyaga lesz a későbbi elmélyülésnek.
Sztálin 1953-as halálát követően, a Szovjetunióban, és a Keleti Blokk államainak többségében lezárultak a legsötétebb terror évei. A társadalom, és a művészi szféra egyaránt fellélegezhetett, a Kelet – európai film mindössze néhány évet felölelő reneszánsza jött el. Noha a rendszerkritikus hangvétel még mindig keresztülvihetetlen volt, de kialakult egy aránylag autonóm alkotó közeg.
Csakúgy mint lengyel társaik, a Poszt – sztálinista szovjet film alkotói is a múltba révednek, megkísérelve feldolgozni a 20. század kollektív sokkhatásait. Munkáikat kimagasló szociális tudatosság jellemzi, munkájuk mementója annak a közel harmincmillió emberéletnek, amit a II. Világháború nyomtalanul söpört el az országban.
( Jelenet Mikhail Kalatozov Szállnak a darvak című filmjéből)
A kor Szovjetuniójára jellemző kollektivista gondolkodásmód ellenpólusaként, az Szovjet Új hullámot nagyfokú individualista törekvés jellemzi. A Poszt – sztálinista szovjet film alkotói, az arcokat, érzelmeket, magát az embert kutatják a 20. század társadalmi dekompozíciójában. Ez a humanista elköteleződés valósul meg a Ballada a katonáról (1959), és a Szállnak a darvak (1957) című filmekben, amik érzelmi vonatkozásaiban vizsgálják a szovjet történelem ismétlődő kataklizmáit.
Szintén egy háborús mozival, név szerint az Iván gyermekkora (1962) című filmjével vált ismertté az az Andrei Tarkovsky is, aki később a Poszt – sztálinista film leginkább elismert alkotója lett. Tarkovsky művészete túlélte a szovjet mozi szűk, politikai termusok közé szorított fellángolását, filozofikus hangvételű filmjeit mindmáig a legnagyobb hatasú klasszikusok között tartják számon.
Tarkovskyt gyakran Bergman alkotópárjaként klasszifikálják, akinek művészetében az ember fölött álló misztikum örökös kutatása jelenik meg. Nagyszabású sc-fi filmeket rendezett, a Stalker (1979) vagy a Solaris (1972) formájában, amiknek gondolatisága mégis az Orosz Irodalom nagyjainak enthümémáját idézi. Legkiemelkedőbb munkájának az 1975-ös Tükör számít, aminek finoman árnyalt érzelmességén keresztül Tarkovsky valójában önmagának állít tükröt.
( A Tükör, Tarkovsky legszemélyesebb filmje)
Kapcsolódik:
A legfontosabbak…
Szállnak a darvak (1957)
Ballada a katonáról (1959)
Andrej Rubljov (1966)
Tükör (1975)
Moszkva nem hisz a könnyeknek (1980)
Az előző rész:
