Sok maréknyi dollárért sok füstölgő puskacső


Határvidéken innen, filmvásznon túl“Kétféle ember létezik a világon, barátom:

vannak, akiknek meg van töltve a fegyverük,

és vannak, akik ásnak.”

Szerintem kétféle ember létezik a világon: akik minden westernfilmre jegyet vesznek és akik már egy sarkantyú láttán is felgyújtanák a mozit. Hányszor hallottam gyerekkoromban: “Ha nem eszed meg a vacsorát, nem nézheted este a kovbojos filmet!” Persze, hogy erre még a tökfőzeléket is betoltuk!

Porlepte utcák, egy folyton nyikorgó kocsmatábla, örömlányok, papok, aranyásók, prémvadászok, hamiskártyások, koporsókészítők…  minden western standard jelenete. Ahogy a városba tévedő idegen is, amint besétál az ivóba (szinte halljuk a szalon csapóajtajának nyikorgását). Bent alábbhagy a zongoraszó, a kártyázók halkabban kezdik verni a blattot, s a legkisebb gyanús mozdulatra a pisztolyukért nyúlnak, a csapos pedig reszkető kézzel tölti ki a whiskyt. A házak falát wanted plakátok díszítik, mert olyan nincs, hogy itt-inkább halva, mint élve-ne keresnének valakit. A törvényt (s ebben nem sokat változott a világ), az arany és a pénz írta felül. Nehéz megfejteni, hogy Cooper és Karl May regényei-, a filmek-, a legendák, vagy mindez együtt tette kultikussá a Vadnyugatot. Nem fogok itt toplistát, sem minden idők legjobb westernjei cikket írni, de e halhatatlan műfaj hű rajongójaként tisztelegnék azok előtt, akik a filléres ponyvákat a klasszikusok közé emelték.

A westernek időszámítása nálam a ’40-es és ’50-es évek frissen borotvált, steril, amerikai  hőseposzai után indul. Ezek az alkotások nekem túl derékszögűek, hiteltelenek és rettentően unalmasak, ráadásul évtizedekig erőszakolták meg a valóságot. De jött Sergio Leone és törvényen kívüli gyermekei, akik ezt a hamis glóriát sorra szedték le.
Az Egy maréknyi dollárért főszerepére Henry Fonda és Charles Bronson volt a nagy esélyes, ők azonban csuklóból visszadobták a forgatókönyvet. Miután James Coburn és Lee Marvin is nemet mondott, vészesen fogytak a nevek a listán. Utolsó reményük Clint Eastwoodban volt, aki  Névtelen emberként egy poncsóban váltotta jegyét halhatatlanságra. Lee van Cleefet már nem kellett győzködni, pár dollárral kevesebbért ugyan, de rábólintott a Pár dollárral többért, majd A Jó, a Rossz és a Csúf legaljasabb szerepeire, s  Bádogcsillaga fényesebben kezdett ragyogni. Már a tekintete is zsivány volt!

Az Egy maréknyi dollárért (1964) verziói

Leone a kitaposott ösvényt követte (rivális bandaháborúk, szökött bűnözők, tetemes vérdíjak, fejvadászok és pisztolypárbajok), csak más eszközökkel. Filmjeinek varázsa nem a történeteiben-, sokkal inkább nagyon erős karaktereiben és sajátos fekete humorában rejlett. A patetikus monológokat ő inkább Ennio Morricone zenéjével ellensúlyozta. Talán nem túlzok, ha azt mondom, Morricone nélkül ezek a filmek a felét sem érnék. Szájharmonika, doromb, furulya-szokatlan hangszerekre írt csodálatos dallamok.

Leone vadnyugatát, a spagetti westerneket és az aranyásók amerikai álmát a vonatfüsttel érkező ipari forradalom számolta fel, Sergio Leone pedig a Volt egyszer egy Vadnyugattal végleg elhagyta El Paso papírmasé városát.

Volt egyszer egy Vadnyugat – kritika

Nem szeretném kiábrándítani azokat, akik e heroizált legendákra fenegyerekekként tekintenének, de egytől-egyik rothadt és aljas bűnözők voltak, akiknek a lelkén alsó hangon is legalább fél tucat ártatlan ember halála száradt. Főleg az amerikai filmipar volt az, aki nem kevés pátosszal mosta össze a valóságot a legendával. Rengeteg filmfeldolgozás jutott már egy-egy banditára, ezért most csak azokat veszem elő, akik és akiket szerintem a legjobban alakítottak.
Paul Newman hallgatag emberként is bizonyította, hogy jól áll neki a Vadnyugat, a Butch Cassidy és a Sundance kölyökben pedig Robert Redforddal együtt indultak nyugatra. Redford egyébként Steve McQueen és Marlon Brando elől vitte el a szerepet.Butch Cassidy és a Sundance kölyök valóban léteztek, Wild Bunch Banda néven váltak hírhedtté. Nem a nehézsúlyú bűnözők közé tartoztak, inkább a bankszektorra szakosodtak, s miután minden széfet megkopasztottak vonatokon és postakocsikon is tiszteletüket tették. Megannyi húzós balhéjuk után végül egy bordélyház tulajdonosa adta őket a törvény kezére. A filmnek számomra rendkívüli bája van, pedig inkább sorolnám a könnyed délutáni mozik közé. Newman és Redford szeretnivaló bűnözőket csinált ebből a két romlott erkölcsű banditából. És újra ott kötöttünk ki, ahol John Wayne-ék abbahagyták: az amerikai filmipar aljas szélhámosok helyett olyan sármos rosszfiúkat pattintott nyeregbe, akiknek minden bűnét elnéztük. A film ihlette és Robert Redford alapította Sundance Filmfesztivál az egyik legjobb ízlésű filmes esemény. Ha egy alkotás idáig eljutott, akkor arra azért lehet alapozni.

Bevallom, ennyi jóképű pisztolyhőst egy filmbe pakolva azóta sem láttam.  A vadnyugat fiaiban Billy a kölyök és Pat Garrett macska-egér játékát dolgozza fel, amely igencsak drámai véget ért. A kölyökképű Emilio Estevez tekintetében megvolt az az  eszelősség, ami ehhez a karakterhez kellett, a szerep egyértelmű jutalomjáték volt számára. A második részben Pat Garrettként William Petersen indít hajtóvadászatot a kölyök ellen (kár, hogy azóta már csak helyszínel). John Bon Jovi is nagyon összeszedte magát és egy igazi ütős zenét rakott a film alá.

Hogy mi történt pontosan azon az éjszakán, amikor Billyt elkapták, a történetet sokféleképpen mesélték már.

Billy a Kölyök alig múlt 16, s korának legkeresettebb bérgyilkosává vált. Hirtelen haragja gyorsasággal és vakmerőséggel párosult, meg is élt vagy 21 évet. Nem létezett olyan börtön, amelyből ne tudott volna meglépni. A sors iróniája, hogy fejére a vérdíjat végül egykori társa, az addigra rablóból pandúrrá avanzsált Lincoln megye seriffje, Pat Garrett tűzte ki.
Pat Garrett és Billy együtt kezdték építeni bitófa karrierjüket. Miután Garrett az igazság oldalára állt, ő lett az egyetlen, akinek esélye volt elkapni Billyt. Jól ismerve szokásait, nem kis lépéselőnyben volt. Az egyik változat szerint Garrett szíven lőtte a kölyköt, egy másikban lesből csaptak le rá. A történet fair play verziója szerint Garrett mindent csak megrendezett, s futni hagyta egykori társát,de ez talán csak Garrett renoméját tette helyre.

A Tombstone – A halott várost Val Kilmer miatt kötelező megnézni. Annyira hitelesen játszotta az állandóan pengeélen táncoló Docot, hogy nyugodtan megküldhették volna egy Oscarral. Doc kedvéért 40! kilót dobott le. Wyatt Earp szerepét inkább Sam Elliottra hagytam volna (én őt minden western filmre szerződtetném, bár Virgil Earp sem volt épp hálátlan szerep). Alap western pisztolypárbajokkal, romlott nőkkel, hatalmas bajuszokkal, elégtételekkel és rengeteg whiskyvel.

Az igazi Wyatt Earp is minden volt már, csak akasztott ember nem. Békebíró, bölényvadász, farmer és menthetetlen szerencsejátékos. Felesége halála után balhéból balhéba keveredett, s persze a börtönt is megjárta. Később-talán vezeklésként-lótolvajokat és vonatrablókat küldött a törvény kezére. Doc Holliday-jel kötött barátságuk erősebb volt a meszkalinnál. Talán ő volt az egyetlen, akinek békés körülmények közt, természetes halál jutott.
Doc Holliday-re fogorvosként talán szebb jövő várt volna, de a tüdővész morózussá, cinikussá tette, s csak az italban talált menedéket. A vadnyugat Oscar Wilde-ja folyékonyan beszélt latinul és franciául, stílusosan öltözködött, és a pókerben nem volt ellenfele. Nothing-to-lose alapon a legveszélyesebb párbajokba is belement, így egész életében a bitófa árnyéka elől menekült. Betegségét azonban ő sem tudta legyőzni, 36 éves korában végzett vele.

Az utolsó vadnyugati hős szerepét is felpróbálták már páran (mondjuk Colin Farrelltől (Törvényen kívül) azért többet vártunk volna). A kissé paranoiás Jesse James-t Brad Pitt alakítása égette a retinánkba, Casey Affleck és a kivételes Sam Rockwell oldalán. Annak ellenére, hogy a Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford egyik producere Ridley Scott volt, ez minden, csak nem közönségfilm. Ha Leone filmjei lassúak, akkor Andrew Dominik alkotása állókép. Kicsit olyan, mintha egy képeskönyvet lapozgatnánk.
Casey Affleck végre kilépett a tesó árnyékából és ezt az Akadémia meg is köszönte neki, bár csak a jelölésig jutott. Már a cím is eléggé beszédes, nem hagy bennünk semmi illúziót, a végletekig realista alkotás. Szerintem ez az a film, ami minden eddigi Jesse James alakítást a sarokba térdeltetett. Köszönjük, nem kérünk több feldolgozást. A zenéjét Warren Ellis-re és Nick Cave-re bízták, azért ez így már önjogán is nagyon ajánlott.

Jesse James nárcisztikus jelleme megkövetelte, hogy még életében legendát csináljon magából. Ez sikerült is neki a Little Rock felé haladó expresszvonat kifosztásakor, amely 22 000 dollárnyi készpénzzel a fedélzetén robogott a végzetébe. Mialatt a banda kirabolta a széfet és az utasokat, Jesse egy kézzel írt cikket nyomott a  gépész kezébe: ’’Minden idők legmerészebb vonatrablása!’’ , amit másnap le is közöltek az újságok. Meg kell hagyni, volt stílusa.

Jesse James  bátyjával Frankkkel és a négy Younger fivérrel együtt fosztogatták a prérit. Ráadásul elég pofátlanul csinálták: Kansas City főterén a tömeg szeme láttára lenyúlták a piac teljes bevételét. Ám a szerencse forgandó. Miután már a vasúttársaságokat is jócskán megkárosították, azok Pinkerton fejvadászokat állítottak rájuk. A James banda alig egy hét alatt három Pinkerton ügynököt küldött az Örök Vadászmezőkre. Nyerőszériájuk végét a Northfieldi Nemzeti Bank kifosztása jelentette: mindhárom Younger fivért elfogták, csak Frank és Jesse menekült meg, fejükre a vérdíj már 5000 dollárra rúgott. Ekkor csapódott a James bandához Robert és Charles Ford, akik Crittenden seriff ajánlatát nem tudták visszautasítani. Robert Ford halhatatlanságot, 15 perc hírnevet akart magának, s így már nem tudom eldönteni, melyikük volt az aljasabb. 10 000 dollárért fejbe is lőtte Jesset, ráadásul hátulról! A lapokban ennyi állt: ”A híres banditát elérte végzete: csizmában halt meg.” Bobby Fordnak dicsőség és hírnév helyett el nem számolt lelkiismeret és szégyen jutott.

Emlékeztek Harmonica és Cheyenne egyik jelenetére?

“-Ezért a férfiért 5000 dollár jár, ugye?

– Júdás beérte 4970 dollárral kevesebbel is.

-Akkoriban még nem is volt dollár.

-De szarházi… az igen.”

A Halott ember kicsit kilóg a westernek sorából, meg úgy általában minden sorból. Ha egy illúzióromboló filmet akarsz nézni a vadnyugatról, akkor viszont ezt válaszd. Jim Jarmusch fekete-fehér világa engem mindig lenyűgöz. Mintha visszafelé néznénk a filmet, Johnny Depp egy golyóval a mellkasában 130 percen keresztül Neil Young álomszerű zenéjére haldokol.

Egy végtelenül belassult, elnyújtott alkotás, s néha olyan érzésem is volt, mintha David Lynch is a környéken ólálkodott volna. Nagyon görbe tükre ez a vadnyugatnak, a legjobb mesterlövészek célozni sem tudnak, nem is mindig érted, hogy mit nézel, vígjátékot, drámát, szatírát? Nehezen emészthető és nehezen felejthető. Neil Young kicsit túltolta a gitárszólót, de ez a film így is nagyon egyben van.
Clint Eastwood egy vallomással tartozott nekünk, a Nincs bocsánatban meg is gyónta. Ez a film a western-mítosz teljes tagadása, amely pontot tett Leone tézisének végére is. Öreg, kiégett cowboyok remegő kezekkel lövöldöznek- többnyire mellé. Nem az aszályos, termény nélküli időszakot akarják túlélni, inkább a kellő mennyiségű ital hatására elkövetett gyilkosságok nyomasztó terhét. A filmnek nincs egyetlen pozitív karaktere sem, mindenki a velejéig romlott, züllött, vagy részeg. Clint Eastwoodnak végül sikerült keresztülrugdosnia Arizonától Hollywoodig ezt az önmagával meghasonlott, hazug mítoszt.

Ráadásul idén volt 90:

90 év 90 film Clint Eastwooddal vagy nélküle  

A Pinkerton név hallatára még a leggyorsabb kezű banditák is menekülőre fogták. A Detektív Ügynökséget Alan Pinkerton alapította. Minden eszközt bevetettek, hogy elfogják a postakocsi fosztogatókat és vonatrablókat. Beépültek a bűnözők közé, nem kevés vér is tapadt a kezükhöz, szorgos  fejvadászaik pedig komplett bűnszervezeteket tűntettek el a városok közötti ösvényeken, s több bűnözőt szállítottak le, mint ahány csomagot Wells Fargo&Co. Egy Pinkerton fejvadászért akkoriban akasztás járt, bár ők kérdés nélkül lőhettek bárkire, hát kb. ennyire  volt mérlegen az igazság.ouatitw-02

Westernt csinálni mindig kényes téma. Nem is mindig sikerül. A legutolsó bőrt is lehúzták már róla. Sokak szerint régóta gyűlnek már keselyűk a westernek fejfája körül, szerencsétlen Melquiades Estradat háromszor is eltemették, de ha hinni lehet Sergio Leonénak:
“Ahol már nincs értéke az életnek, ott néha jó ára van a halálnak. “

Kapcsolódik:

Minden idők 10 legjobb westernfilmje

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Kevin James bakizik, Robin Williams vigasztal, forog a Good Will Hunting
Következő cikk Volt egyszer egy téka már a Netflixen - "Örülj neki, hogy nálam volt!"