Mindenkiből lehet hős – kritika


Mindenkiből lehet hős (We Can Be Heroes), rendező: Robert Rodriguez, szereplők: YaYa Gosselin, Pedro Pascal, Priyanka Chopra, amerikai akcióvígjáték, 100 perc, 2020. (7)

Apa szuperférfi, anya szupernő

A Földet idegen lények támadják meg és amikor a felnőtt szuperhősök kudarcot vallanak, a biztonságos helyen őrzött utódok nem tudnak tovább tétlenül ülni, megszöknek, hogy móresre tanítsák a polipszerű lila izéket. Robert Rodriguez még mindig képes gyerekfejjel gondolkodni, de a világ sokat változott az elmúlt 15 évben, Lávalány és Cápasrác ma már sokkal inkább azzal van elfoglalva, hogy másnapra kész legyen a lecke.  

Amikor a Stranger Things évadzáró epizódjának végén felcsendül a Heroes (Peter Gabriel tolmácsolásában), az valami csodálatos; ekkor még nem tudtam, hogy nem kell sokat várnom és egy egész filmet kapok erre a dalra alapozva. Robert Rodriguez követte el a Kémkölykök megannyi részét, valamint a Cápasrác és Lávalány kalandjait, utóbbi folytatását állítólag a járványnak köszönhetjük, mert a televízióban nem voltak nézhető családi tévéműsorok (de voltak – kacsint). A Mindenkiből lehet hős ugyanis az időközben szülővé vált szuperhősök csemetéiről szól, akik miután apát és anyát elrabolták a földönkívüliek, saját kezükbe veszik az irányítást, nem kis felfordulást okozva ezzel.

Szülőként megannyi családinak csúfolt alkotást végigszenvedtem, de legalább volt mit közösen pokolra kívánni a játszótéren, persze csak ha már túl voltunk a nektek mi vált be fogzásra, illetve később a ti melyik iskolába mentek kérdéskörön. Ekkor szembesültem azzal a szomorú ténnyel, hogy komplett csatornák állnak készen az idegrendszerem elleni támadásra és némileg megkésve befutottak a két idegesítő mese közötti fogamzásgátló reklámok is.
Az élőszereplős alkotások gyerekszínészei közül némelyik valóban tehetségesnek tűnt és ha időközben nem kallódott el, akkor évekkel később viszontláthattam őt egy színvonalasabb filmben vagy sorozatban, ellenkező esetben maradt az elvonó, az instacelebség (lásd még Bella Thorne pucsítós videóit) vagy az el nem tudjátok képzelni, milyen szörnyű gyerekkorom volt (már megint ki rakta a legfelső polcra a Nutellát?) típusú dokumentumfilmek. Felnőttként éveket lehet eltölteni itt, hogy aztán tanárként tűnj fel Az ifjú Sheldonban, de a fentebb említett mozikhoz visszakanyarodva Banderas ripacskodását még a Fájdalom és dicsőség sem tudta – maradéktalanul – feledtetni velem. Félreértés ne essék, mindenevő vagyok, szeretem a családi filmeket, de még a csajos filmeket is, ugyanakkor ami nem szólít meg, az nem szólít meg, ami pedig elriaszt, az elriaszt.Időközben a gyerek elmúlt 12, így egy részüktől megszabadultam, de a közös filmnézés reményében beültünk a Mindenkiből lehet hős elé, amiről hamar kiderült, hogy a fiatalabb korosztályt szeretné megszólítani és velük együtt az erre – nálam sokkal jobban – felkészült szülőket. A történet nincs túlbonyolítva, a gyerekszínészek cukik, tényleg van köztük tehetséges, a látvány profin megcsinált nyolcvanas évek (de tényleg, szóval nem egy WW84), a jók és a rosszak pedig leginkább önmaguk paródiái, ahogy azt már az ilyen és ehhez hasonló alkotásoktól megszokhattuk. A Mandalorian és a Wonder Woman második felvonásában nagyot alakító Pedro Pascal felbukkanása valószínűleg egy korábbi vesztes fogadás eredménye lehet, Robert Rodriguez magától nem lehet ennyire köcs…gonosz.Számomra a Mindenkiből lehet hős legfőbb üzenete éppen az, hogy nem, nem lehet. Már magának a hős szónak az értelmezése sem egyszerű feladat, mert azt mindig a körülmények döntik el és ebben nem feltétlenül nyújtanak segítséget az olyan kifejezések, mint pl. a hősködés vagy az antihős. Az emberfeletti képességekkel bíró karaktereket ráadásul előszeretettel hívjuk szuperhősnek, mintha a képesség megléte önmagában bármit is jelentene. Sokszor éppen az emberfeletti képességekkel nem bíró karakterek válnak hőssé azáltal, hogy a többiek különböző képességeit egyesítik a cél érdekében, miközben a köztük lévő esetleges nézetkülönbségeket is elsimítják. Van, aki hősnek születik és van, aki azzá lesz, mint ahogy vannak olyanok is szép számmal, akik nem élnek ezzel a lehetőséggel és eltékozolják a tehetségük, hiszen mindenki jó valamire, ha másra nem elrettentő példának.

Tágabb értelemben én is hős vagyok, hiszen végignéztem és megírtam ezt. A hiba elsősorban bennem van, a gyerek kinőtt ezekből a filmekből, én pedig elvesztettem azt a szuperképességemet, hogy pusztán azért szeressek valamit, mert cuki. Hogy kinek ajánlom? Mindenkinek, ahol a háztartásban 12 év alatti gyermek található.  Ha nincs, nyugodtan kérjünk kölcsön egyet, meglátjuk, nagyon hálásak lesznek érte.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A Bridgerton család - kritika
Következő cikk A hét röhögései (365.)