Knutby: I Blind Tro, rendező: Henrik Georgsson, szereplők: Anton Berg, Martin Johnson, Helge Fossmo, Sara Svensson, svéd dokumentumfilm-sorozat, 50 perc, 2021
Amikor Isten azt üzeni sms-ben: ölj!
A svéd kriminalisztika talán leghíresebb, vagy inkább leghírhedtebb bűnügyének aktáját „nyitja újra” az HBO Europe hatrészes dokumentumsorozata. A Knutby: Imádkozz, engedelmeskedj, ölj amellett, hogy új nézőpontokból világítja meg a 2004-es eseményeket és felülvizsgálja a nyomozás hatékonyságát, arra is igyekszik magyarázatot találni, hogyan és miért működnek a szekták, és miként juthat el valaki odáig, hogy ha a lelkésze továbbítja neki Isten sms-üzeneteit, amelyekben az áll, hogy gyilkoljon, akkor szó nélkül megy és megteszi.
2004. január 10-én éjszaka lövések dördültek egy kis svédországi faluban, az Uppsala és Stockholm közelében fekvő Knutby-ban. Egy fiatal nőt agyonlőttek az ágyában, egy, a szomszédjában élő férfit pedig súlyosan megsebesítettek. Az áldozatok, Alexandra Fossmo és Daniel Linde a helyi pünkösdista keresztény gyülekezet tagjai voltak. Ahogyan az elkövető, a Fossmo család akkor 22 éves bébiszittere, Sara Svensson is, aki már másnap bevallotta, hogy ő a tettes, s azért követte el a gyilkosságot és a gyilkossági kísérletet, mert Isten erre szólította fel, nem is akárhogyan: sms-ben. A rendőrségi kihallgatás során aztán kiderült, hogy Sara az üzeneteket nem közvetlenül Istentől kapta, azokat a gyülekezet lelkésze, Helge Fossmo továbbította neki.
Igen: az áldozat, Alexandra Fossmo férje, akit szintén igen hamar letartóztattak, kihallgatásakor pedig előkerült egy korábbi eset is, mégpedig az első felesége halála, amit a legnagyobb jóindulattal sem lehet balesetnek vagy öngyilkosságnak nevezni. Helge Fossmo első feleségét, akivel annak idején együtt csatlakozott a gyülekezethez, 1999 decemberében holtan találták a fürdőkádban. A külsérelmi nyomok arra utaltak, hogy megcsúszott és beverte a fejét a csapba, olyan szerencsétlenül, hogy valószínűleg azonnal szörnyethalt, a szakértők azonban arra jutottak, hogy lehetetlenség épp úgy elesni, hogy valaki ilyen súlyos sérülést szenvedjen. És akkor még az is ott volt, hogy a nő szervezetében szinte gyilkos mennyiségű nyugtatót találtak… Az esetet végül balesetnek nyilvánították, a 2004-es események fényében viszont újranyitották az ügyet, Helge Fossmót pedig életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték – természetesen nem csak ezért a korábbi gyilkosságért.
Egyszerű lenne azt mondani, hogy ezzel meg is van a magyarázat és a megoldás – Helge Fossmo kétszer is meg akart szabadulni a feleségétől és sikerre vitte a dolgot –, a helyzet azonban sokkal-sokkal bonyolultabb. Az ugyan tény, hogy Helge és Sara szeretők voltak, sőt Helge viszonyt folytatott az életben maradt áldozat, Daniel Linde feleségével is, a gyilkosságokhoz vezető út viszont nem e nők karjaiból indul, hanem a pünkösdista gyülekezet vezetőjétől. Ő Åsa Waldau, aki egy napon Helge Fossmóval az oldalán kitalálta, hogy az Újszövetségben felbukkanó kifejezés: „Jézus menyasszonya” nem csupán metafora, hanem egy konkrét, hús-vér személyt takar, és bizony ő a kiválasztott. Nos, a gyülekezet bizonyára korábban is egy szektára hajazott, ám e felismerést követően egészen elszabadult a pokol. Minden és mindenki Åsa személyének és akaratának rendelődött alá, s ha valaki valamilyen okból kifolyólag útban volt a szent küldetés vezetőjének, akkor azt ki kellett iktatni – legalábbis ezt állítja Helge Fossmo. De vajon igazat mond?
A hazugság és az igazság kérdése köré szerveződik a dokumentumsorozat cselekménye, és ahogy egyre mélyebbre merülünk a gyülekezet és tagjai életében, egyre kevésbé tudjuk eldönteni, ki hazudik a kihallgatás során, ki hazudik magáért, ki másért, ki hazudik csak másoknak és ki hazudik saját magának is. Egyébiránt a bűneset kulcsszereplői még nekünk nézőknek is tudnak hazudni, az alkotók ugyanis exkluzív interjúkat készítettek Sara Svenssonnal és Helge Fossmóval is, amelyek túlzás nélkül a sorozat legerősebb jelenetei. Hasonlóan erősek ugyanakkor az archív anyagok is, különösen a bűntény rekonstruálását tartalmazó felvételek, amelyeket nézve egyszerűen képtelenség nem feltenni a kérdést: biztosan a bűnösöket ítélték el?
E kérdésre keresi a választ a kamera előtt két elismert svéd bűnügyi újságíró, Martin Johnson és Anton Berg, akik valóban új megvilágításba helyezik az eseményeket és láthatóan a 2004-es, hivatalos nyomozásnál is komolyabb munkát folytatnak. Mégis az ő párbeszédes jeleneteik azok, amelyek kizökkentik a nézőt. Fájóan újrajátszott dialógusokban igyekeznek tisztázni a körülményeket, főleg az első epizódban, ami persze érthető, hiszen azoknak is képbe kell kerülniük a gyilkosságot illetően, akik soha egy sort sem olvastak még a Knutby-ben történtekről, erre azonban bizonyosan lehetett volna jobb eszközt találni az olykor esetlen, olykor pedig színpadias beszélgetéseknél. És ezt azért jelenthetjük ki ilyen bátran, mert például a bűnesetek dramatizált jelenetekben történő rekonstruálása helyett fel-felbukkanó miniatűr makettek rendkívül jól működnek és szépen őrzik, illetve építik a feszültséget.
De ha már feszültség: az első epizódot nézve néha azt érezzük, túl sok lesz az a hat rész és unatkozni fogunk, úgy negyvenöt perc után viszont teljesen beránt minket a sorozat, amelynek készítői mintha egyre jobb ritmusban mesélnének, egyre jobban bánnának a feszültséggel és egyre ügyesebben ejtenék el a megoldáshoz vezető bűnjeleket. Így válik a Knutby: Imádkozz, engedelmeskedj, ölj félbehagyhatatlanná, ami kétségtelenül annak köszönhető, hogy A híd (Bron, 2011) című svéd-dán krimisorozatot is jegyző Henrik Georgsson ült a rendezői székben, aki nemcsak a fikcióból tudja kihozni a maximumot, hanem a true crime-ból is.
Ez a maximum jelen esetben azt jelenti, hogy amellett, hogy a dokumentumsorozat készítői magára a bűnügyre fókuszálnak, arra is figyelmet fordítanak, hogy feltárják, hogyan is működik egy szekta. Mi készteti az embereket a családjuktól való elszakadásra, arra, hogy korábbi életüket hátrahagyva belépjenek egy zárt vallási közösségbe? Hogyan működik a csoportdinamika egy szektában? Miként és miért váltja fel egy ilyen csoportban az „én” szükségleteit, vágyait és céljait a „mi” érdeke? Mi vezeti odáig az embert, hogy már a gyilkossági parancsra sem mond nemet? És mi történik azután, amikor ez az ember már újra a maga ura? Ilyen és ezekhez hasonló kérdésekre keresi a választ a sorozat, s épp e kérdésfeltevéseinek köszönhetően lesz vontatott helyett csak egyre izgalmasabb és érdekesebb. És így, mikor a végén az immár szabadlábra helyezett Sarát hallgatjuk, csak még égetőbb a gyanú: mi van, ha a valódi tettest nem találták és soha nem is találják meg?
