Az év, amikor a Föld megváltozott (The Year Earth Changed), rendezte: Tom Beard, narrátor: David Attenborough, angol dokumentumfilm, 48 perc, 2021., 7 éven aluliaknak nem ajánlott!
Maradj otthon! – szólt az üzenet mindenkihez a Covid megjelenésekor és az, hogy mi nem járkálhattunk szabadon a világon, rég nem látott javulást hozott az állatok és növények életminőségében. Egyszer minden véget ér, de annyira jó lenne, ha ezek a változások legalább részben velünk maradnának. Figyeljünk egy kicsit jobban a bennünket körülvevő világra, ezt kéri tőlünk Sir David Attenborough az Apple TV (a BBC-vel karöltve) legújabb dokumentumfilmjében. 
Valószínűleg kevés olyan ember van, aki ne szeretné visszakapni a régi életét, de vajon elgondolkoztunk-e azon, hogy ez igazából mit is jelent? Ami nekünk normális és megszokott, az a bolygónk számára már-már visszafordíthatatlanul káros. Mert bár a Föld jelentős részét víz borítja és a teljes emberiség a szárazföld igen kis részére koncentrálódik, tevékenységünk közvetlen vagy közvetett folyományaként folyamatosan csökken más fajok élettere és kerülnek a kihalás szélére vagy tűnnek el örökre.
A Covid járvány régen látott változást hozott ebbe a folyamatba, a Föld egy pillanatra fellélegzett, ahogy az emberek a négy fal közé szorultak vissza. A különböző tilalmaknak és korlátozásoknak köszönhetően néhány hét leforgása alatt érzékelhetően javult az élővilág életminősége, mely már most meglátszik a szaporulatban, az egyedszámok növekedésében. Szakemberek egész hada fáradozik azon, hogy a régi élet visszatérésével ezek a változások legalább részben fennmaradjanak.
Ez a dokumentumfilm ezekről a változásokról szól. Bemutatja, hogy foglalták vissza az állatok és növények az elvett élőhelyüket a kevésbé zajos és forgalmas bolygónkon. Nem is gondolnánk, de még az olyan helyeken is, mint a nemzeti parkok és vadrezervátumok, ahol a látogatók – elvileg – betartják a szigorú szabályokat, sokkal több utód születik és nevelkedik azóta biztonságban.
Szó sincs az állatok elszemtelenedéséről, hiszen ez sokáig kizárólag az ő életterük volt, de legalábbis békésen megfértek egymással az emberrel. A városi parkokban vagy a városkörnyéki területeken egész nemzedékek nőttek fel az emberekre utalva és most az idősebb állatoknak kell megmutatniuk, hogyan boldogul(hat)nak egyedül, mire ügyeljenek táplálékszerzés közben.
Az üdülőhelyek, strandok, szállodák környéke elnéptelenedett, a háborítatlan vidéket ismért birtokba vehették régi gazdáig. Sok helyen megszűnt vagy csökkent a zaj, az állatok végre szabadon hallották és hallatták a hangjukat. Csökkent a károsanyag kibocsátás, tisztult a levegő, akárcsak a folyók, tavak, tengerek és óceánok vize. A hajó- és repülőgépforgalom visszaesése is kedvező hatással volt a vonulási útvonalakra és az egymás közötti kommunikációra.
Egy olyan embert, mint Sir David Attenborough, aki az egész életét az élőlények tanulmányozásának, a tudományos ismeretterjesztésnek és a biológiai sokféleség megőrzésének szenteli, ez természetesen felvillanyoz, ugyanakkor tisztában van vele, hogy a járványnak előbb-utóbb vége lesz és akkor az emberek újra nekiindulnak, hogy birtokba vegyék az egész bolygót. A cél az, hogy a karantén jótékony hatásaiból minél több megmaradjon és pl. részleges korlátozásokkal hagyjuk egy kicsit élni a többieket is.
A rövid, de annál tartalmasabb dokumentumfilm gyakorlatilag az egész világot bejárja, hogy pozitív és követendő példákat mutasson be mindannyiunk számára és hogy elgondolkodjunk egy pillanatra azon, a normális élet, amit annyira vissza akarunk kapni, mennyire van mások kárára és tudunk-e legalább egy kicsit változtatni rajta. És igen, ott az üzenet, hogy ezekhez az apró változásokhoz, változtatásokhoz nem feltétlenül kellene egy ilyen világjárvány. 
