Infinite, rendező: Antoine Fuqua, szereplők: Mark Wahlberg, Chiwetel Ejiofor, Sophie Cookson, Dylan O’Brien, Jason Mantzoukas, Rupert Friend, Toby Jones, Jóhannes Haukur Jóhannesson, amerikai akció sci-fi, 106perc, 2021 (12)
Egy reinkarnálódott sem maradhat!
Nyomokban MacLeod-klánt tartalmazó, látványos, de nem túl eredeti és izgalmas sztori az előző és jövendő életek háborújáról… A címével ellentétben a Végtelen című misztikus, sci-fi, akció-thriller kielemzését képtelenség hosszú oldalakon át taglalni. Ugyanis a Mark Wahlberg és Antoine Fuqua rendező összejátszásából született film némi távol-keleti filozofálgatást és pár látványos, lövöldözős, autós üldözéses jelenetet leszámítva csupán gyenge párbeszédeket, felesleges mellékszereplőket és a Hegylakó alapötletének egyfajta újjáélesztését hagyja hátra maga után. Maradandó emlékeket, izgalmakat sajnos nem.
Evan McCauley (Wahlberg) skizofréniával küzd, ezért minden egyes álláskeresési próbálkozása a „Majd keressük Önt” – hazug mondattal ér véget. Így hősünk, hogy valamiből meg tudjon élni, a helyi főgengszter részére kénytelen – számára is érthetetlen módon, mindenfajta előképzettség nélkül – egy szamurájkardot saját kezűleg összekézműveskedni. Az üzlet persze balul sül el, lendül a katana és McCauley a rendőrségen köt ki.
Itt keresi meg őt egy rejtélyes férfi, Bathurst (Chiwetel Ejiofor – 12 év rabszolgaság, 2012, Négy tesó), aki némi orosz rulett segítségével megvilágítja a helyzetet: McCauley valójában egy Treadway nevezetű férfi és ők ketten évszázadok óta ismerik egymást, hiszen mindig más személyként folyton és folyton újra reinkarnálódnak. Így kiderül, hogy a skizofrén vízióknak hitt lázálmok valójában az előző életek emlékei és a néző számára is helyére kerülhet az 1985-ben játszódó nyitójelenetben látott és eddig a levegőben lógó autós üldözés.
Már épp bizalom kezdődne szövődni a két férfi között, amikor berobban a fal és új szereplőként Nora Brightman (Sophie Cookson – Kingsman, A Vadász és a Jégkirálynő) bonyolítja tovább a cselekményt: kimenekíti McCauley-t, aki nemsokára a jók oldalán találja magát. Itt egy Doctor Strange-t idéző testi-lelki-spirituális felkészítés alatt mi is megtudjuk, hogy hősünk 500 reinkarnálódott ember több évszázados harcába csöppent – ismét. Az összecsapás kiváltója egy tárgy, a titokzatos Tojás, ami ha rossz kezekbe kerül, minden életet – ezzel együtt persze az újjászületés lehetőségét is – képes elpusztítani a Földön. A Tojás hollétének titka pedig…
Az önmagában is sikeres két alkotó korábbi közös akciója, a 2007-es Orvlövész egy viszonylag jól összerakott, élvezhető iparosmunka volt, ám mostani munkájuk – a tavalyi Connor MacLeod utánérzés A halhatatlan gárdához hasonlóan – gyorsan elveszik majd az idő sodrában.
A Végtelen egy ötletes, fordulatos film is lehetett volna, ha a narrátorszöveg nem vázolja fel a sztori fő vonalát már a kezdetek kezdetén, hanem érdekes, a történetet előre mozdító, változatos múltbeli eseményekkel kiegészítve apránként adagolja a rejtélyt. És emellett természetesen a nézőre bízza az apró elemek összeillesztését! Ehelyett kapunk egy kiszámítható, harmatos párbeszédekkel lassított, keleti misztikummal kissé nyakon öntött – plusz: digitálisan bezárt lelkek?? – ám látványos, a 007, Mission: Impossible és a Toretto-család zúzdáját idéző – néha láthatóan CGI – akciókkal élvezhetővé tett, nyomokban Hegylakót is tartalmazó, ám könnyen felejthető hibridet. Szereplőivel ellentétben a Végtelen remélhetőleg nem fog reinkarnálódni…
