Minden jót, Leo Grande (Good Luck to You, Leo Grande), rendezte: Sophie Hyde, szereplők: Emma Thompson, Daryl McCormack, Isabella Laughland, angol vígjáték, 97 perc, 2022., 16 éven aluliaknak nem ajánlott!
A szex vajon mi?
Schmidt története, Nagyfater elszabadul, Amit még mindig tudni akarsz a szexről, Minden végzet nehéz és még hosszasan lehetne folytatni a sort. Hogy az idősödő emberek mit kezdenek a hátralevő életükkel, illetve hogyan tekintenek vissza arra, ami már elmúlt legtöbbször műfaj kérdése, a letargia és az orgia között azért szerencsére van néhány szórakoztató állomás. A Minden jót, Leo Grande elegáns szellemességével ragadja meg a nézőt, de a felénél könnyedebb vizekre evez, amiért bizony nagy kár. Emma Thompson még mindig az egyik legjobb a szakmájában.
Adott egy csinos, értelmes és vonzó nő, aki több évtizedes házasság után két éve megözvegyült, majd rájön, hogy egyre kevesebb ideje van bepótolni az elmaradt dolgokat. Felfogad tehát egy fiatal és veszélyesen jóképű szexmunkást, hogy töltsön el vele pár órát. Az alkohol hatására valamelyest oldódik a kezdeti feszültség, de a nő – aki egyébként középiskolai hit- és erkölcstan tanár volt – távolságtartó marad és az egész sokkal inkább arról kezd el szólni, hogyan is jutott ő el ide, milyen életben és szexben volt része eddig.
Oltári nagy baromság, hogy a szexet csinálni kell, nem pedig beszélni róla. A rossz dolgok pont azért rosszak, mert nem beszélünk róla, az életünk azért siklik ki, mert nem beszélünk róla, a vágyainkat ezért nem élhetjük meg, mert nem beszélünk róla. Ebben a filmben minden benne van, amit ennek a nőnek a generációja átélt és végig ment, az anyaság, a házasság, a munka, a karrier, a család, de még a politikai, kulturális és gazdasági okokról is szó esik – érezhetően – két értelmes ember között.
Természetesen szóba kerül maga a szexmunka is és a Leo Grandeként bemutatkozó fiatalember ugyanúgy megkapja a lehetőséget, hogy számos dologról kifejtse a véleményét, de érthető módon ő nem szeretne ennyire kitárulkozni. Intelligens, sármos, előzékeny figura, abszolút kedvelhető, látszik, hogy élvezi és érti, amit csinál, a figyelme, érdeklődése pedig őszinte, nem megjátszott. A megrendelő a társaságáért és nem a szexért fizet, az együtt töltött minőségi időért és ő ezt nagyon is komolyan veszi. Helyén kezeli a dolgokat, ügyel a távolságra és láthatóan sok történeten van már túl.
Aztán a film nagyjából a felénél behúzza a kéziféket, mintha megijedne saját magától és nem merné megtartani ezt a fajta komolyságot, nem merne nyíltan és őszintén tovább beszélni egy idősödő, de még mindig vonzó nő félelmeiről, vágyairól és kudarcairól, az elvesztegetett, elpazarolt időről és fiatalságról. Szomorú, mert a drámaiságot okos humorral oldó cselekmény, a jól megírt dialógusok és a megnyerő színészi játék több játékidőt érdemelt volna. Ha nem is hajlik giccsbe az egész, de a könnyed romantikus vígjátékok irányába megy el, amiért igazán nagy kár. A szexről, pontosabban az öregedésről és az elszalasztott lehetőségekről nem is lehetett volna ötletesebb és elegánsabb filmet csinálni, ha mindez nem következik be.
Emma Thompson tehetsége megkérdőjelezhetetlen, imádjuk őt évtizedek óta, ezúttal elég sokat bevállalt, talán kevesebb is elég lett volna. A csupasz fenékkel pezsgőt töltő, titokzatos szépfiút alakító Daryl McCormack (Vikingek, Egy nagyon angolos botrány, Birmingham bandája) színházi tapasztalattal is bír, ezúttal is elég színpadias a jelenléte, olykor kicsit túltolja és már-már homoerotikus felhangot üt meg. Színészi eszköztárát nem ismerem, de feltűnt, mennyire furcsán kezeli a drámai helyzeteket, amit egyáltalán nem a karakter kíván meg. Amikor jó, akkor viszont tényleg jó.
Ritkán fordul elő, hogy egy filmet a plakáthoz igazítanak, nem pedig fordítva, jelen esetben azonban ez történt. Ránézünk és az első gondolatunk az, hogy már megint egy újabb tét nélküli (bugyuta?) vígjáték, holott egyáltalán nem annak indul, csak abba megy át. Ez különösen azért szomorú, mert elviccel egy nagyon komoly dolgot és ha nem is teszi nevetség tárgyává az érintetteket, magát a problémát rém egyszerűen kezeli és oldja meg. Mintha az alkotók a film felénél összenéztek volna, hogy úristen, mit csinálunk mi itt? Ti nem érzitek ezt kínosnak, feszengőnek, ki fogja ezt megnézni? Szerintem sokan lettek volna kíváncsiak egy olyan filmre, ami nem ilyen beszari. Nem kell ide mélyfilozófia, elég lett volna az a rokonszenves szellemesség, ami miatt úgy gondoltam, meg tudnám többször is nézni, muszáj beszélnem róla és minél több embert akarok meggyőzni arról, hogy nézze meg. A muszáj ugyan elmúlt a második félidőre, de így is jó szívvel ajánlom. 
