Little Orpheus – játékteszt


littleorpheus keyartFejlesztő: The Chinese Room; Kiadó: Secret Mode; Platform: PC, Apple Arcade, Xbox, Switch, PS

Utazás a Föld középpontja felé a Little Orpheusszal, a ’60-as évek szovjet felfedezőjének fantáziadús ügyességi kalandjában.

1962 tájékán a NASA úgy tervezte, hogy eljuttatja az első embert a Holdra, azonban a távoli Szibériában a szovjet űrhajósok más territóriumot céloztak meg. Ivan Ivanovich-nak az a küldetése, hogy a Little Orpheus nevű felfedező kapszulával egy kialudt tűzhányón lemerészkedve feltérképezze a Föld közepét. Az elvtársnak már a misszió elején nyoma veszik, ám három évvel később váratlanul felbukkan és azt állítja, hogy megmentette a bolygót. Az Urálnál lévő szupertitkos katonai bunkerbe toloncolják, ahol Ivanovics hihetetlen történetét egy mogorva tábornoknak meséli el.

littleorpheus 1Kilenc szinte teljesen eltérő látványvilágban pompázó fejezetben ismerhetjük meg a kissé teszetosza, de csupaszív asztronauta hajmeresztő históriáját. A Limbo és a White Shadows nyomdokaiba lép a The Chinese Room ügyességi produktuma, ami harapott almás eszközök után végre a legtöbb népszerű géptípuson is tiszteletét tette, ráadásul ezúttal akár 5.1-es hanggal és felspécizett külcsínnel barangolhatjuk végig az epizódonkénti nagyjából 20-25 percet – arról nem is beszélve, hogy a Little Orpheust megspékeltek egy vadiúj, bónusz etappal. Az eseménydús kirándulás során megismerhetjük a legkülönbözőbb földrajzi tájakat, de futurisztikus helyekre is eljuthatunk. Az alternatív múltban játszódó játékban dobozokat tologathatunk, Tarzanként himbálózhatunk vagy kapcsolókat állítgathatunk, miközben óriásra nőtt vadállatok és földönkívüli lények elől kell elrejtőznünk.

littleorpheus 2A fentebb említett klasszikusokkal szemben a Little Orpheus inkább humorra épül, semmint komorságra, illetve a grafikája elképesztően sokszínű távlatokba evickél – olyannyira, hogy már-már a túlzásba vitt giccs határait súrolja. Szerencsére nincs benne semmiféle öncélúság és a nem túl változatos, de élvezetes rohangálás/ugrálgatás közepette a korábban sétaszimulátorokon szorgoskodó írók minimális konklúziót is besuvasztottak. Főleg az olyan snitteken érezni a mondanivaló hatásait, melyeken a szovjet tiszt és a kozmonauta szívszorító párbeszédeit hallgathatjuk végig. Az erős mondanivalót főleg vicces(nek szánt) szövegelések és mozzanatok ellensúlyozzák, van köztük működő momentum, de az alkotók a kifejezetten gyerekbarát, tréfás jelenetektől sem tántorodtak el. Jellemzően hatalmas csavarral végződnek a részek, s emiatt olyan a játék, akár egy több felvonásra nyújtott sorozat, aminek ráadásul még remekbe szabott intrója is van.

Különösebben nincs baj a játékkal, aminek szélesebb megjelenése a keleti szomszédunknál zajló, végtelenül fölösleges háború miatt mostanára csúszott. Annyit viszont mindenképpen leszögeznék, hogy az első pálya kivesézése után gyakorlatilag az összes többi hasonló minőségű kihívással rendelkezik, s hozza a platformerektől elvárt szintet. A Little Orpheus illusztrációi és játékmenete miatt bármely korosztály számára megfelelő kikapcsolódást nyújt. Az irányítása néhol, például használatkor magasabb szintű precizitást igényel, de nem olyan vészes, hogy ez a játékost hátrányként érintse.

10 7

 

 

Legutóbb ezt teszteltük:

Tinykin – játékteszt

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A hét röhögései (449.)
Következő cikk Kitsune Zero – játékteszt