Fejlesztő: Sonic Team; Kiadó: SEGA; Platform: PC, PS4, PS5, Xbox One, Xbox Series X|S, Nintendo Switch
Új vizekre evez a Sonic Frontiers, de a megrögzött rajongókon kívül nem biztos, hogy sokan szeretnének beülni a csónakba.
Sok idő telt el, de idén végre ismét új játékban köszönthetjük mindenki kedvenc kék sündisznóját. A legutóbbi Sonic játékok ugyanis vagy gyűjteményes formában hozták el a sorozat sikereit elindító klasszikusokat, vagy pedig egy-egy sikeres későbbi részt újították fel. Az utóbb említett tesztben meg is jegyeztük, hogy bizony jót tenne a szériának egy megújulás, sőt ha egyenesen egy indie csapat kezében landolna a fejlesztési jog.
Japán fejlesztő révén az utóbbiról szó sem lehetett, a Sonic Team nem adja ki a kezéből a gyermekét, így öt évvel a Sonic Forces után ismét ők alkották meg az új epizódot. A javaslat másik részét viszont nagyon is megfogadták a srácok (már ha olvasták), hiszen teljesen más irányba vitték el a játékot, mint amit korábban megszoktunk. A Sonic Frontiers egy open world próbálkozás lett, ami azért magában foglalja a korábbi részek esszenciáját és jellegzetességeit is.
Időnk nagy részében öt nagy szigetet fogunk bejárni, amelyek mindegyikén egy hatalmas főellenséget kell legyűrni (ők a Titánok). Sonic egyébként igen zavaros módon kerül ide, éppen Tailsszel és Amyvel utazgatnak, amikor repülőjük elkerülhetetlenül egy portálba hajt. Amíg azonban barátaink a Cyber Space-be kerülnek (ahol egyébként az örök ellenség Doctor Eggman is sínylődik), addig hősünk a már említett furcsa robotokkal teli világba zuhan. A történet ennél mélyebb kibontására nem vállalkoznék, mert őszintén szólva elég nyakatekert és sajnos nem is igazán igyekszik a játék, hogy a rajongókon kívül bárki pontosabban megértse. Ezzel el is érkeztünk az első nagy problémához, mégpedig a narratíva gyengeségéhez, amit csak súlyosbít, hogy a szinkron és a dialógusok sem állnak gyakran a helyzet magaslatán, sőt inkább idegesítőek.
A játékmenet ettől még lehet(ne) jó és nyomokban az is. A szigeteken található monolitoknál gyakorlatilag mi is beléphetünk a kiber világba – ezek a szekciók egy az egyben a régi Sonic játékokat idézik, csak épp 3D-ben. Visszaköszönnek a jól ismert régi játékelemek, mint a korlátokon csúszkálás, a 360 fokos loopok, vagy a hatalmas lendületet adó boost padok. Ezek egy részét a nyílt világban is megtalálhatjuk, de a két szegmens eléggé különböző. Amíg a Cyber Space pályák a Sonicra jellemző harsány színeket használják és gazdagon tele vannak pakolva mindenfélével, addig a szigetek settingjei inkább fakónak mondhatóak és üresnek.
Hiába operál a játék sok esetben nagyon ügyesen a Breath of the Wildot vagy a Shadow of the Colossust használva ihlető forrásként, ha többségében viszont sajnos monoton és unalmas. Túlságosan gyakran ismétlődnek a feladatok (még az egyes szigeteken át is) és ha kiismertük a feladatokat rém egyszerűek is tudnak lenni. Egy-egy komolyabb platform szekció, illetve a boss fightok tartogatnak ugyan kihívásokat valamint ötleteket, gyakran azonban az is frusztrációt tud okozni, ha ezek során a magasban manőverezve (jellemzően felfelé építkeznek a készítők) egy rossz mozdulatnál leesünk és kezdhetjük az egészet elölről. Az különféle támadási lehetőségek, a falon futás, vagy a Cyloop is csak ideig-óráig jelentenek újdonságot, egy idő után már unalmasan, rutinból fogjuk nyomkodni ezeket is.
A játékmechanikákon túl azonban a látvánnyal sincs minden rendben. A sebességgel (ha már Sonic) szerencsére nincs gond, végig tudja a 60 FPS-t nyújtani, ami nem csoda, ugyanis a játék helyenként kifejezetten csúnya (ergo nincs miért lassúnak lennie). PS2-es korszakot idéző, gigapixelekkel “díszített” textúrák bukkannak fel, az egyes tereptárgyak meg úgy bukkannak elő a semmiből, mintha visszautaztunk volna az időben vagy 15-20 évet. Bevallom technikaliag annyira rossz állapotban van a játék, hogy első látásra csak azért nem gondolkoztam el azon, hogy netán véletlenül egy korai prototípus landolt valahogy nálam, mert már a trailerekben is tetten érhető volt mindez, noha az ember bízott benne, hogy a kiadásra ezek kijavulnak (nem így történt).
Sajnos a Sonic Frontiers nagyon felemás képet mutat. Alapvetően az open world ötlet izgalmas és helyenként igen ötletes feladatokat rejt, ugyanakkor a megvalósítás egésze inkább félkész hatást kelt és többségében repetitív, valamint unalmas. A múltidézés korrekt és a rengeteg gyűjtögetni valót valamint time trialokat elégedett csettintéssel nyugtázzák majd a rajongók. Ők valószínűleg nem is fognak egyetérteni velem, ugyanis a Steamen és a Metacriticen is többségében pozitív a mérleg, míg a kritikusok inkább az általam is kritizált dolgokat hozzák fel. Érdemes ilyenkor azonban kicsit objektívnek maradni, mert például azok gyerekes szülők, akik a két film után tévednek ide, azok nem igazán fogják tudni hová tenni, amit látnak. Pláne a technikai bakikra gondolva, ami miatt egyáltalán nem nevezhetjük 2022-esnek az élményt.
Legutóbb ezt teszteltük:
