Fejlesztő, Kiadó: Team17 Digital; Platform: PC, PS4, PS5, Xbox One, Xbox Series X|S, Nintendo Switch
Aki gyerekként lemezlovas vagy rendőr szeretett volna lenni, annak egyszerre teljesíti a vágyát a Killer Frequency. Cserébe viszont egy borzongató sorozatgyilkost is kézre kell keríteni.
“Akasszátok fel a DJ-t” – zeng a The Smith örökbecsű slágerének refrénje, de jelen esetben nagy gondban lennénk ha megtörténne. A Killer Frequency főszereplője ugyanis pontosan ő, név szerint Forrest Nash, a menő nagyvárosi rádiós műsorvezető, aki tisztázatlan okokból Gallows Creek kisvárosába kényszerül visszavonulni a nyolcvanas évek derekán, hogy a helyi KFAM 189.16-en az éjjeli betelefonálós műsort, a horror alapokon nyugvó The Screamet vezesse. Egy bájos segítője is akad Peggy, az asszisztens személyében, aki gyakran kisegíti a helyi viszonyok tekintetében (például közli, hogy 10-20 hallgatónál többre ne is számítson), de az est végére annyi minden másban is, hogy azon maguk is meglepődnek.
Mégis milyen játékot lehet ilyen alapra felfűzni? Aki narratív alapú kalandra tippel az máris beírhat egy piros pontot, aki viszont ezen továbbmenve sétáló szimulátort kiált, az rossz lóra tesz. A Killer Frequency ugyanis teljes egészében a rádióállomáson, azon belül is 80%-ban a DJ pult mögött játszódik, egy kis időre hagyjuk el mindössze az épületet, de akkor sem kerülünk messzebb a mellette húzódó sikátornál (ahol egyébiránt a tutorial is játszódik). A játékmenet pedig abból áll, hogy a műsorba betelefonálókat segítjük ki zűrös helyzetekből. De ne mindenféle csip-csup problémákra tessék gondolni, a kisvárosra ugyanis újra lecsapott egy már csaknem elfeledett sorozatgyilkos, aki évtizedekkel ezelőtt szerzett magának rettegett hírnevet. El nem kapták és a kilétére sem derült fény, de ha nem is valószínű, hogy a mostani inkarnációja ugyanaz mint a korábbi, a fenyegetés igenis komoly.
Na de ki is ez a rejtélyes idegen? A Whistling Man, vagyis magyarul a Fütyülő Ember arról vált híressé, hogy az áldozatok becserkészése közben egyáltalán nem rejti véka alá a közeledtét és fütyörészéssel hozza a frászt a kiszemeltekre. A sztori ráadásul úgy kezdődik, hogy a helyi sheriff lesz az első áldozat, a helyettes pedig épp hogy megússza. Amíg a maradék helyi erők a szomszédos városkába autóznak segítségért, addig a mi nyakunkba szakad a város ügyes bajos dolgainak intézése, ugyanis a 911 segélyhívó számát átirányítják a KFAM 189.16-hez. Érkeznek is rögtön a hívások szép számmal és mindenki tőlünk vár megoldást a problémájára, ami jellemzően ugyanaz: ott liheg a gyilkos a nyakukban.
Egyrészt ugye a problémamegoldás lesz a reszortunk, de emellett a DJ teendőket sem szabad elhanyagolni. Zenéket kell feltenni a lemezjátszóra, hirdetéseket bejátszani, és a normál betelefonálókat sem szabad elhanyagolni, akik csak a műsor miatt jelentkeznek (kivéve az idegesítő fószert, aki arra használja ki az estét, hogy a pizzázójának szerezzen egy kis ingyen reklámot). Ne feledjük, hogy a nyolcvanas években járunk, nincs szekvenszer, vagy bármilyen automatikus rendszer, nekünk kell mindent kézzel vezérelni, ami még úgy is bonyolult feladat, hogy a legtöbb dolog (hangerő állítás, több csatorna, effektek) inkább csak dísznek van – használhatjuk ezeket, de jelentősen nem befolyásolnak semmit. De talán nem is baj, mert csinálni így is lesz mit.
Sokan kerülnek ugyanis veszélybe és bármennyire is banálisan hangzik, hogy egy DJ szóban tud segíteni rajtuk, mégis így van. A sövénylabirintusban ragadt és hoppon maradt hősszerelmest például egy térkép segítségével navigálhatjuk ki, a lerobbant autóban ragadt technikai analfabéta hölgyet egy szerelési útmutató alapján, de akad olyan fejtörő is, hogy egy súlyos sebesülthöz melyik közelben lakó, de egészségügyben jártas kollégánkat riasszuk fel békés éjjeli álmából. A puzzle-ök változatosak és egyáltalán nem egy kaptafára mennek. Egyetlen kritikám talán csak az, hogy a játék derekán van már egy-két olyan darab, amihez nem csak nagyon jó angol szükségeltetik, de nagyon oda kell figyelni a részletekre és a nevekre is, mert könnyű összekavarodni és a játék utólag már nem ad segítséget.
“YMCA” ugyan nincs a lemezek között, de a (fiktív) slágerek így is hozzák a nyolcvanas évek hangulatát (csak sajnos kevés van belőlük). A szinkronszínészek zseniálisan teszik a dolgukat, igazából az ő érdemük, hogy a Killer Frequency kiváló hangulattal bír. Azt kell mondjam, hogy az idei év egyik legkellemesebb meglepetése a játék, így aki szereti a borzongást, jó az angolja és az agyát sem rest megtornáztatni, az bátran vágjon bele, az akár 4-5 óra alatt lezavarható kalandba. Persze ha mindenkit meg akarsz menteni, lehet szükség lesz egy második (vagy harmadik) végigjátszásra is.
Legutóbb ezt teszteltük:
