A pénz színe (The Color of Money), amerikai filmdráma, 1986, rendező: Martin Scorsese, forgatókönyvíró: Richard Price, operatőr: Michael Ballhaus, szereplők: Paul Newman, Tom Cruise, Mary Elizabeth Mastrantonio, játékidő: 119 perc
„Egyes játékosok számára a szerencse maga is művészet” – hangzik el A pénz színe című film nyitóbeszédében, amelyet maga a rendező, Martin Scorsese narrál.
Ma már mindennek is készül folytatása Hollywoodban, de az egyik legkorábbi és a ’80-as évek egyik legtöbb bevételét produkáló alkotása épp egy olyan rendezőzseninek köszönhető, aki sosem rajongott a rebootokért. Martin Scorsese 1986-os mozija, A pénz színe nyitotta meg számára azokat a kapukat, amelyeket a kétkedő producerek évekig szorosan zárva tartottak előtte. A pénz színe Paul Newman és Tom Cruise szokatlan párosa, Michael Ballhaus csodálatos képei, Eric Clapton gitárszólója, és persze Scorsese minőségi munkája miatt is számunkra kötelező.
Bármennyire is szeretjük és csodáljuk ma az Aljas utcákat, a Taxisofőrt, a Dühöngő bikát, vagy A komédia királyát, Martin Scorsese nem általuk váltotta jegyét halhatatlanságra. Nehéz elhinni, hogy a rendező 18 éves filmes múlttal a ’80-as évek közepén még mindig kívülállónak számított Hollywoodban. Scorsese mindig is irtózott attól, hogy bárminek is folytatást készítsen, de időben felismerte, hogy a siker záloga valószínűleg ebben rejlik. Talán kétes dicsőség egy már bejáratott alapsztorit kicsit átgyúrva bezsebelni az elismerést, de a reboot volt és lesz Hollywood legnagyobb ütőkártyája. A műfajt az utóbbi időkben egy kissé túltolták, de valljuk be, általában beválik. Martin Scorsese 1986-os, A pénz színe című drámája ennek az egyik legkorábbi iskolapéldája.
Az ötlettel, hogy az 1961-es Robert Rossen rendezte A svindler (The Hustler) című filmet érdemes lenne újragondolni, Paul Newman állt elő. Elküldte Scorsesenek Walter Tevis The Color of Money című könyvét. A rendezőt lenyűgözte Eddie Felson karaktere, s elveivel szakítva rábólintott A svindler folytatására. Ez egyben egy lehetőség is volt számára, hogy bebizonyíthassa a szakmának, hogy a popcorn-cola kombón nevelkedett amerikai közönség ízlését kiszolgálva képes kereskedelmi sikerre vinni egy filmet. Tulajdonképpen még egy utolsó esélyt szeretett volna a stúdióvezetőktől. A terve be is vált, hisz a pénz színe jól teljesített a mozi pénztáraknál, az már csak hab volt a tortán, hogy Paul Newman alakításáért átvehette a legjobb színésznek járó Oscar-díjat, amely csodálatos és termékeny pályája során addig méltatlanul kerülte.
A pénz színe volt az első alkalom, amikor Scorsese egy filmsztárral dolgozott együtt (Robert De Niro és Harvey Keitel karrierjét többek között Scorsese indította be), Paul Newman viszont már nagyágyúnak számított Hollywoodban. Scorsese így definiálta a filmsztár fogalmát: „A filmsztár az az ember, akit tíz vagy tizenegy éves koromban láttam egy nagyszerű filmben. Paul Newman-t én tizenkét éves korom óta csodálom.”
A 20th Century Fox látott lehetőséget a forgatókönyvben, de Newman-nek és Cruise-nak már nem szavaztak bizalmat. A Columbia is passzolta, bár a Touchstone Pictures-nak is voltak fenntartásai a filmmel kapcsolatban, végül aláírták a szerződést. A stúdió kikötése volt azonban, hogy amennyiben a készítők átlépik a film 14,5 millió dolláros költségvetését, az esetben Newman és Scorsese gázsijának egy része szolgál fedezetként. A forgatást végül egy nappal előbb fejezték be, a keretet sem lépték túl, sőt még maradt is egy kis pénz. A film közel 53 000 000 dollár bevételt hozott. Scorsese végre elkészíthette szerelemprojektjét is, a Krisztus utolsó megkísértése című zseniális moziját, s ettől kezdve ő is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Hollywood még évtizedekig tarthassa ujját az amerikai filmipar pulzusán.
A svindler és A pénz színe a cselekmény szempontjából nagyban hasonlít egymáshoz. Akik mindkettőt látták, azok sok utalást és párhuzamot fedezhetnek fel, de ennek ellenére A pénz színe önmagában is megállja a helyét. A film alapjául szolgáló regényben Fast Eddie ellenfele Minnesota Fats, akit Jackie Gleason alakított A svindlerben. Newman és Gleason ragaszkodott ahhoz, hogy Fats visszatérjen a folytatásban, de Gleason a forgatókönyv elolvasása után már nem érezte magáénak a szerepet, ezért visszalépett a lehetőségtől.
Mindkét film Walter Tevis regénye alapján készült (Tevis művéből adaptálták a szintén sikert aratott Vezércselt is). Sajnos az író csak A svindlert láthatta (Tevis 1984-ben hunyt el).
Eddie Felson (Paul Newman) zsigeri tehetség, de legalább akkora szélhámos, mint játékos. A pénz színében már egy megfontoltabb, bölcsebb Eddie tér vissza, aki luxuscikkek forgalmazásából él, s a biliárdtermekben csak a bárpultig merészkedik. De a sors összehozza Vincent Lauriával (Tom Cruise), aki Eddie öntörvényű, fiatal énjének tart tükröt. Felson felajánlja a srácnak, hogy megtanítja minden csibészségre és trükkre, osztozva a hasznon. Eddie és Vincent jelleme ennél különbözőbb már nem is lehetne. Látványos karakterfejlődést láthatunk mindkét részről: a magabiztos, forró fejű, dacos, de tapasztalatlan Vincent ráérez a korrupció és a siker ízére, míg Eddie-ben újraéled 25 év eltemetett játékszenvedélye. Paul Newman magával ragadó alakítása Tom Cruise energiával teli játékával párosul.
Mivel A pénz színe alapvetően a biliárdról szól, ezért a rendező kényesen ügyelt arra, hogy profi biliárdjátékosok segítségét kérve, a nézők ne köthessenek bele a sport szakmai részébe sem. Így kerültek a szereplőgárdába a ’80-as évek legjobb biliárdjátékosai, akik számos hasznos tanáccsal segítették a rendező és a színészek munkáját. A filmben feltűnik Steve Mizerak, minden idők egyik legjobb biliárd játékosa, valamint a már 21 évesen bajnokságot nyert Jimmy Mataya, a szintén profi játékos Keith McCready, akinek a szakma a beszédes “Earthquake” becenevet adta, s az ország egyik legjobb kilenclabdás játékosaként ismert Michael Sigel is, aki pályafutása során több mint 100 professzionális pooltornát nyert meg, kiérdemelve ezzel a „Mr. Finals” becenevet.
Ewa Mataya profi biliárdjátékos és sportkommentátor leginkább szakmai tanácsokkal látta el a stábot. De hiába nyüzsögtek a sport nagyágyúi a forgatáson, Tom Cruise végig saját maga játszott, egyetlen technikailag nehezebben kivitelezhető eset kivételével (két labdát kellett egyszerre ugrania). Ahhoz, hogy a színész ezt is megtanulja, további forgatási napokat és több ezer dollár plusz költséget igényelt volna, ezért ezt a lökést Michael Sigel hajtotta végre. Tom Cruise-zal ellentétben Newman biliárd leckéket vett, de Cruise jobb volt, mint Newman öt hét gyakorlás után.
A filmben használt Balabushka valójában egy Joss Cues J-18-as modell volt, amelyet úgy alakítottak ki, hogy úgy nézzen ki, mint egy Balabushka. A készítők attól tartottak, hogy a forgatás során a dákó megsérülhet és ahhoz túl értékesnek tartották az eredeti Balabushkát. George Balabushka orosz származású fajáték-, később biliárd dákókészítő volt, akit a szakma „a dákókészítők Stradivariusaként” emlegetett. Maga is szenvedélyes biliárdjátékos volt. Munkái ma nagyra értékelt gyűjtői tárgyak, amelyek A pénz színe bemutatása után még értékesebbé váltak. Egy igazolt eredeti Balabushka több tízezer dollárért kel el az aukciókon. A korabeli gyártóktól eltérően Balabushka a játékkészségre helyezte a hangsúlyt, számos újítása vált szabványossá, például az ír vászon használata burkolóanyagként és a kockás mintázatú gyűrűk. Balabushka az általában ében és elefántcsontból készült darabokat apró gyöngyház berakásokkal és gyémántokkal díszítette.
A biliárd A svindler, később A pénz színe bemutatása után amerikai reneszánszát élte, megnőtt a biliárdasztalok eladása, s a játék népszerűbb lett, mint előtte bármikor.
A történet egy kicsit road movie is, Chicagóból indul, és az Egyesült Államokon át a kaszinóiról híres Atlantic Cityben megrendezett bajnokságig tart. Nagyrészt valós helyszíneken (a Fitzgerald’s-ban, a Gingerman Tavern-ben, a St Paul’s Billiards-ban, a Chris’s Billiards-ban, a North Center Bowl-ban, az Illinois Billiard Club-ban forgattak. Utóbbiban még mindig megvan két asztal, amelyeket a filmben használtak). Az Atlantic Cityben zajló nagy biliárd versenyek belső felvételeinek többségét valójában a chicagói Navy Pierben található nagy bálteremben vették fel. A Navy Pier egy több, mint 1 km hosszú móló a Michigan-tó partján. A második világháború alatt az Egyesült Államok haditengerészetének kiképzőközpontja volt.
Michael Ballhaus operatőr káprázatos, művészi munkát végzett. Közeli felvételei, dolly zoom-jai a manipuláció drámáját ragadják meg, kamerája behatol a szereplők elméjébe, gondolataiba. A chicagói biliárdtermekben Ballhaus az alacsonyan lógó fénypanelekkel világította meg az asztalokat, drámai légkört teremtve ezzel. Szándékosan kizárólag az asztalok felületeit világította meg, hagyta, hogy a terem többi részét elnyelje a félhomály és cigarettafüst, pont, ahogy az a valódi biliárdtermekben lenni szokott. A poolasztalokat kör- és félkör alakú kamerasínekkel vette körül, így emlékezetesek a film közeli képei.
A rendező nemcsak a hangjával cameózik a filmben (nyitóbeszéd és a 9-es golyó szabálya), ő az a fickó Atlantic Cityben, aki pórázon sétáltat egy kutyát. Zoé Scorsese saját kutyája, a stáblistán “Dog Walkby” néven tüntetik fel. Iggy Pop is feltűnik egy kurta jelenetben az egyik játékosként, ahogy Forest Whitaker is, akinek ez volt a harmadik debütálása a vásznon, míg John Turturronak már a sokadik. Turturro (Julian) a szokásosnál kevesebbet fogadott el a szerepéért. A színész ügynöke nem rajongott az ötletért, de Turturro mindig is szeretett volna Scorsesével dolgozni (a Dühöngő bikában még csak statisztált), ezért döntött úgy, hogy ha nem is pár dollárral, de kevesebbért is elvállalja a szerepet.
A film öröksége többek között az 1996-os Hong Kongban rendezett Efren Reyes („The Kid”) és Earl Strickland („The Pearl”) közti háromnapos kilenclabdás bajnokság, amelyet a film tiszteletére A pénz színe névre kereszteltek. Minden idők egyik legjobb videójátékának, a Doom alkotóinak a játék névválasztásában ihletője volt a film azon jelenete, amikor Vincenttől megkérdezik, hogy mi van a tokban, mire ő azt válaszolja: a végzet (Doom).
Az 59. Oscar-gálán A szakasz és A bolygó neve: Halál tarolt, de egy jelölést A pénz színe is szoborra váltott a legjobb férfi főszereplő (Paul Newman) kategóriában. A legjobb női mellékszereplő (Mary Elizabeth Mastrantonio) csak a jelölésig jutott, a díjat Dianne West vehette át a Hannah és nővéreiben nyújtott alakításáért. Jelölést kapott a legjobb díszlet és a legjobb adaptált forgatókönyv (Richard Price) is, utóbbiért a szobrot a Szoba kilátással című filmnek ítélték oda, de ebben a kategóriában is bitang erős volt a mezőny (Egy kisebb istenség gyermekei, Bűnös szívek, Állj mellém!).
A pénz színe egy nagyon masculin film, amelynek mozgatórugója a rivalizálás és egy gyarló emberi tulajdonság, a féltékenység. Bár Eddie Felson karaktere A pénz színében a 25 évvel ezelőtti önmagához mérten nyugodtabb, dörzsöltebb és tapasztaltabb lett, de valahogy sehogy sem sikerül rálépnie a Sárgaköves Útra, ugyanazokat a hibákat követi el újra és újra. Hiába próbálja meggyőzni Vincent-et: „Sokszor éppen azzal nyersz, ha veszítesz!”, mert mint minden jó tanácsot, ezt is nehéz megfogadni, főleg, amikor a büszkeséged a tét.
Korábbi kötelező:
