F1 23 – játékteszt


EGS F123StandardEdition Codemasters S1 2560x1440 467b1cdd2c54eb2ecaa3d776351ca452

Fejlesztő: Codemasters; Kiadó: Electronic Arts; Platform: PC, PS4, PS5, Xbox One, Xbox Series X|S

Pontosan azt hozza az F1 23 amire számítani lehet: néhány újdonságot és frissítést, de ugyanakkor visszatér a sztori mód is, amely egyéni vérmérséklettől függően adhat okot örömre vagy bánatra.

A Formula 1-et egészen sokféleképpen szokás aposztrofálni. Száguldó cirkusz, az autósport csúcsa, satöbbi. Egy rajongónak valóban ez a top és ebben a hitében valószínűleg semmi nem tudja megingatni. Pedig hát nézhetünk úgy is a sportágra, mint egy óriási üzleti vállalkozásra. Egy hatalmas bulira, amiben a résztvevő cégek rengeteg pénzt vernek el és az viszi el a pálmát, aki a legtöbbet költi. Ha pedig a pilótákra is levetítjük mindezt, akkor nyilván mindig van egy favorit a csapatokon belül is, aki mellé egész véletlenül olyan társat szerződtetnek, aki még véletlenül sem lesz jobb a kiválasztottnál.

Persze nincs szándékomban eme cinikus bevezetővel senkinek sem a kedvét szegni, de azért nem árt tisztában lenni, hogy a sportágban azért erősen dominál az üzlet, s ennek a körforgásnak a része amúgy az évente jelentkező frissítés is a hivatalos videojátékhoz, melynek a címe idén nagyon kiszámíthatóan F1 23 lett. A projekt mögött immár harmadik alkalommal is az Electronic Arts áll, hiszen a Codemasters felvásárlásával a jogok is hozzájuk kerültek. Amíg a 2021-es epizód még szinte érintetlen volt tőlük (annyira friss volt az ügylet), addig a tavalyi részen már lehetett érezni a mikrotranzakciók szelét, még ha nagyon nem is volt ráerőltetve a játékosokra.

Ahogy azt a nagyjából pont egy hete kivesézett MotoGP 23 cikkben is kiveséztük, az évente jelentkező sportszimulációk állandó rákfenéje, hogy mi változott tavaly óta. Nos az F1 23 esetében is akad pár nagyobb dobás, de előbb nézzük a kisebbeket. Van például új pálya a versenynaptárban, mégpedig Las Vegas utcai versenycsíkja, amit még az éles bevetés előtt kipróbálhat bárki. Az AI továbbfejlődött megint picit, s habár már két éve is dicsérgettük, most megint előbbre léptünk valamelyest (egészen intelligensen reagálnak a gépi sofőrök, szóval nem a zsinóron húzás tipikus esete forog fenn). Persze rázós helyzetek még mindig tudnak akadni, de mindenképpen üdítő, hogy nem mindenki direkt ránk utazik, mint sok más autóversenynél. Picikét tovább finomodott az irányítás is, amit persze többféle skálán beállítva kényünk-kedvünk szerint lőhetünk be, de abszolút kellemes élményekkel gazdagodtam a teszt alatt.

Piros zászlós futam leállítás itt is újdonságként jelentkezik, mint a korábban említett kétkerekű versenyjátékban. Sajnos sikerült kissé bugosan implementálni (a debütáláskor még úgy működött, hogy a leintéskor elért eredmény beragadt, mindegy mi történt az újraindítás után), de a fejlesztők folyamatosan próbálják foltozgatni. A menürendszer is kicsit átalakult, a karrier mód mellett egy F1 World pont lett a harmadik pillér, ami alá gyakorlatilag minden egyéb játékmód (egyéni versenyek, bajnokságok, gyakorlás, online versenyzés) bekerült és az ezekért begyűjtött virtuális javakból pimpelhetjük a tavalyról F1 Simsként csúfolt részleg avatarját.

A legnagyobb újdonság azonban kétségkívül a Breaking Point, vagyis a két évvel ezelőtt megismert sztorimód folytatása (tavaly ez ugye kimaradt). Újra köszönthetjük tehát a régi vetélytársakat Aiden Jackson, Devon Butler és Casper Akkerman képében, csak egy kicsit más felállásban. A két ifjú titán ezúttal csapattárs lesz, a korábbi rutinróka és mentor pedig csapatfőnökként mutatkozik be, mindezt egy tizenegyedik, fiktív csapat színeiben. Hozzájuk csatlakozik be a nagy F2-es reménység, aki ráadásul hölgy, Callie Mayer személyében. A történetről többet nem igazán szeretnék lelőni, két évadot ölel fel és hát van dráma benne rendesen. Szerencsére a korábbi suta forgatókönyv megoldásokat most kevésbé erőltették, de most is gyakran előfordul sajnos olyan, hogy a pályán elért eredményeknek vajmi kevés köze van a háttérsztorihoz (a csapat finanszírozásán megy a dráma, miközben én sorra nyerem a versenyeket)

Persze ha nem nagy elvárásokkal és inkább pusztán szórakozási céllal ülünk neki a Breaking Point második “szezonjának”, akkor tulajdonképpen pont ez lehet az F1 23 egyik selling pointja. Ha valaki ugyanis nem évente vásárolja a játékot, akkor most ez most kapóra jöhet és a két év fejlesztései együttesen talán már nagyobbat ütnek, mint esetleg a most felsorolt apróbb fejlesztések. Akárhogy is: a vásárlók legnagyobb százaléka a sportág rajongóiból fognak kikerülni, akik pont nem azért veszik majd meg a játékot, mert a legjobb autóversenyt keresik, hanem a száguldó cirkusz mindennapjait akarják elérni valamilyen formában. Arra pedig tökéletesen alkalmas.

8.szék

Legutóbb ezt teszteltük:

Greyhill Incident – játékteszt

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Kalap, kabát, ostor: Indiana Jones születése és visszatekintés a korábbi kalandokra
Következő cikk Liam Neeson megint akciózik, Antal Nimród megrendezte, itt a Megtorlás előzetese