Rebel Moon: 1. rész – A tűz gyermeke (Rebel Moon – Part One: Child of Fire) R.: Zack Snyder Fsz.: Sofia Boutella, Charlie Hunnam, Ed Skrein, Jena Malone, Anthony Hopkins,amerikai sci-fi, 135 perc, 2023 (13+)
A Távol a világtól kapcsán kicsit elhamarkodottan mondtuk, hogy nagyon megosztó, mert az semmi volt ahhoz képest, amit a Netflix idei legnagyobb dobása, a Zack Snyder által rendezett Rebel Moon sci-fi eposz első része művelt az internet több ezer pontján. Az mindig is tény volt, hogy a rendező filmjeit a kritikusokhoz képest közönség általában jobban kedveli (sőt, egyfajta kultusza is van, de erről később), viszont sosem volt még akkora a szakadék a két tábor közt, mint most. A rajongói leginkább az egekbe dicsérik, míg a szakma az év legrosszabb filmjéről beszél. Hogy kinek van igaza, azt nem lehet eldönteni: mindenki nézze meg maga és döntsön. 
És mielőtt előhozakodnék a saját véleményemmel, mindenképp fontos pár sort írnom a film rendhagyó bemutatójáról. Ugyanis a Netflix valami furcsa indokkal megvágatta a filmet és egy családbarátabb verziót küldött ki a streaming oldalára. Közben viszont már lehet tudni azt is, hogy az áprilisban bemutatandó 2. rész előtt élesítik majd eme rész rendezői, R-kategóriás változatát. Hogy erre miért van szükség, abban látok némi üzleti ravaszságot, ugyanakkor szakmailag teljesen érthetetlen a dolog. Hiszen most én is egy csonkolt verzió alapján vagyok kénytelen véleményt mondani, nem mellesleg meg bármilyen negatív oldala is lesz ennek, azt mindenképp a forgalmazó nevét csorbítja. A hosszas bevezető után lássuk, vajon Zack Snyder szerelemprojektje elhozza nekünk azt a eredetileg Star Wars-filmnek induló űroperát, amire várt a fél világ:
Valahol az univerzumban van egy bolygó, ami földműveléssel foglalkozik és túl szegényes ahhoz, hogy bárkinek feltűnést keltsen egy olyan világban, ahol majdnem minden civilizációt elpusztított a zsarnok Balisarius. Ám mikor a gonosz uralkodó egyik űrhajója leszáll közéjük azzal a szándékkal, hogy elvigyék a terményüket, egy titokzatos múltú lány megvédi a falu lakosait, majd megpróbál embereket toborozni, hogy leszámoljon a rezsimmel.
Kezdem a jó hírrel: a Rebel Moon első része nem az év legrosszabbja, ahogy azt egyes kritikus hangok kiabálták az utóbbi napokban. Kapunk egy nem túl eredeti, mégis korrekt látványvilágot, egy Junkie XL által komponált zenét és persze ott van Sofia Boutella, akinek van egy kisebb kultusza és hát ezzel az alakításával csak megerősíteni tudja sok-sok férfi rajongását. Valamint meglehetősen kellemes úgy elkezdeni egy filmet, hogy maga a nagy Anthony Hopkins mondja fel a bevezetőt, aki egyébként egy robotnak kölcsönzi a hangját.
A rossz: minden más. Zack Snyder már nagyon régóta dédelgette magában az ötletet és a Lucasfilmet is megkereste, mint potenciális Star Wars-történetet. Ők udvariasan visszautasították őt, de persze Snyder nem hagyta annyiban. A pár éve a Netflixhez átnyergelő direktor megkaphatta a lehetőséget, hogy 160 millió dollárból leforgassa eposzát, mégpedig félig-meddig szabad kezet kapva. Mindez azzal járt, hogy bár leforgathatta változtatások nélkül a művét és két részletben bemutatásra is kerülhet, de előtte a Netflix ragaszkodott egy karácsonyra megjelenő családbarátabb verzióhoz is. Az így is több mint két órás első rész tehát egy csonkított verzió és elvileg még április előtt megtudhatjuk, mi is volt Snyder eredeti verziója. 
Ugyanakkor az már most biztos, hogy nem a keményebb korhatár-besorolástól lesz jobb majd a hosszabb verzió: ugyanis a mostani változatban nem igazán történik semmi. És ezt úgy kell érteni, hogy semmi olyan nincs, amit máshol már nem láttunk vagy hallottunk volna. Még bővebben kifejtve: Snyder nem történetet akart nekünk elmesélni, hanem az utóbbi negyven év mozis sci-fi fantasy sorozataiból összeollózta a kedvenc jeleneteit és bármilyen logikát nélkülözve, rettentő színpadias szövegekkel és előadásmóddal fűszerezve igyekezett teljesen sikertelenül összeragasztani. És hagyján, hogy filmje nem szól igazából semmiről és senkikről. De mindezt annyira komoly arccal, mindenfajta humor és érzelem nélkül adja elő és próbál közben epikus és fontos lenni, hogy végső soron teljesen komolyan vehetetlenné válik tőle. Itt nincsenek karakterek, akik cselekednek. Pusztán egysoros vázlatok szerepelnek egy CGI-háttérrel megtámogatott színházban. 
Nem feltétlenül kell logikát keresni egy ilyen popcorn-filmben, de egy idő után nagyon bántó, hogy mennyire átgondolatlanul hánytak össze jeleneteket teljesen céltalanul, ami az egész műnek az értelmét kérdőjelezi meg. Hogy miért is kellett a rendezőnek a Rebel Moon ennyire? Hajlok arra, hogy cseppet sem érdekelte, hogy miről akar mesélni. Egyszerűen csak megirigyelte a Star Wars franchise-t és részt akart benne venni, mint alkotó. Hatalmas arccal tekintett rá, hogy majd ő megmutatja, hogyan is kell alkotni ebben az univerzumban. Éppen csak azt felejtette el, hogy a Star Warst már kitalálták, és nem kell senkinek sem még jobban kitalálnia. A Rebel Moon fényévekkel van lemaradva a témájában hozzá hasonló, de közben kitűnő Andor sorozat minőségétől, ami úgy játszódik az Erő univerzumában, hogy annak egy egészen új arcát mutatja meg, ráadásul sok kiváló dialógus és feszült jelenet is jellemezte Tony Gilroy művét. Snyder sajnos most is csak azt bizonyította be, hogy az írás műfaja nem neki való.
Látványilag ugyan korrekt, de a túlzott CGI használat is csak rásegít a műanyag hamisság érzethez. Egyébként hozza azt, amit Snydertől elvárhatunk. E téren az egyetlen probléma a végső leszámolásos jelenet vágása, ami meglehetősen zagyva és kicsit követhetetlen lett, pedig nem aprózta el a lassításokat. Viszont a sok rémhírrel ellentétben nincs ezekből a „lassít-felgyorsít” jelenetekből több, mint bármely korábbi filmjében. Igaz, mindegyik teljesen céltalanul van benne és nélkülük talán húsz perccel rövidebb is lehetne a végeredmény, ami valószínűleg mindenkinek a javát szolgálta volna. De semmi gond, mert annyira hiányzik belőle a valós cselekmény, hogy minden egyes jelenetet tízszer lassabbnak fogjuk érezni.
Zack Snyder mindig is akkor működött a legjobban, mikor korlátozva volt. Az Acélember megvolt lassítások nélkül és felvetett pár igazán érdekes kérdést. A Watchmen ugyan közel sem volt annyira mély, mint az eredeti történet, de a szuper casting és a megvalósított világ miatt mégis működött. A Holtak hajnala meg a kis költségvetés előnyét hozta, azaz hogy a pénz hiányát bátorsággal és kreativitással pótolta. Az utóbbi időkben azonban teljesen elvesztette a kontrollt saját maga felett és meggondolatlanul azt csinál, ami csak eszébe jut.Valahogy úgy működik ő, mint egy éretlen kölyök, aki mindent kimond, amit csak gondol és még a saját kárán sem tanulta meg, hogy néha a visszafogottságban sokkal nagyobb erő van, mint azt képzelné. Attól lesz egy film érettebb, ha nem akar mindig mindent kimutatni és elmondani, hanem rábízza magát a nézőre. És igen, a nézőkről lehet sok mindent mondani, de végső soron nem hülyék.
Lehet, hogy sikeressé és nézetté teszik a Rebel Moont, de egy év múlva ha akárkit megkérdeznek, hogy mesélje el a kedvenc jelenetét, senki semmire nem fog majd emlékezni. Előbb jut majd eszükbe Dr. Manhattan születése vagy a „This is Sparta!”, mint innen bármilyen képkocka. Ha mégis van valami, amire szívesen visszaemlékeznék a filmből, az Sofia Boutella rövid hajjal, katonai ruhában. Minden más itt szinte teljes unalom.
