Maffiózók (The Sopranos), készítő: David Chase, szereplők: James Gandolfini, Lorraine Bracco, Edie Falco, Michael Imperioli, Dominic Chianese, Steven Van Zandt, Tony Siricio, Robert Iler, Jamie-Lynn Sigler, Aida Turturro, Drea de Matteo, Steve Schirripa, amerikai drámasorozat, 6 évad, 1999-2007 (16)
A tévézés új fejezete
Nagyjából erre az időszakra tehető minden olyan újítás, ami tévében eddig elképzelhetetlen lett volna. A Twin Peaks bár a 90-es évek elején igyekezett kizökkenteni az embereket mindennapi szórakozásukból, az első két évad itt is a szappanoperák karikatúraszerű kiparodizálásából állt, mégis a mély és ténylegesen árnyalt karakterek a 90-es évek végén kopogtattak be az otthonokba, ahol végre nem volt szégyen egy bűnözőt szeretni. 
25 éve, 1999. január 10-én került adásba a Maffiózók (The Sopranos) és 2007. június 10-éig futott 6 évadon és 86 részen át. David Chase szériája 123 elismerést gyűjtött be, közte 21 Emmy- és 5 Golden Globe-díjat, a mai napig a Top 10-ben a sorozatok ranglistáján. James Gandolfinit pedig halhatatlanná tette, bár az egész szereposztás telitalálat volt. (Ha eddig kimaradt, akkor óvatosan, mert nyomokban SPOILEREKET tartalmaz!)
David Chase nem is hitte volna, hogy Coppola és Scorsese Nagymenők című filmje iránti rajongása mennyire megváltoztatja a közgondolkodást és popkulturális fejlődést is jelent, hiszen eleve mozifilmre szánt Keresztapa feldolgozását rengeteg stúdió elutasította a téma túl sötét mivolta miatt, így ügynöke tanácsára házalni kezdett televíziós társaságoknál, amit végül az HBO vett meg.
Ezzel útnak indult a hat évadon 86 epizódon át tartó maffiatörténet, ahol Tony Soprano volt az első olyan szereplő, aki a mai értelemben vett „szürke” karaktert képviselte, tehát épp annyi jó tulajdonsága volt, amennyi rossz és ezzel visszás és erkölcsileg megkérdőjelezhető döntéseivel is akár együtt tudtunk érteni. Jó apa, nagyszerű családfő, döntései „hadvezérként” megfontoltak és okosak, ellenben csalárd férj, neurotikus dühkitörései félelmetesek és semmit sem rest feláldozni saját és családi nyugalma érdekében. Az ő szárnya alól bújt elő a Breaking Bad Walter White-ja is, de itt van a Mad Menes Don Drapere vagy a Kemény motorosok Jax Tellere, ahol már olyan mélyre süllyednek saját gyarlóságukban a szereplők, hogy szinte képtelenek bűnbocsánatot nyerni.
Tony karaktere ebből a szempontból is egészen újszerű, ugyanis érzelmi és dramaturgiai tartalmát az adja a sorozatnak, hogy Tony pszichológushoz jár, hogy fel tudja dolgozni a bűnözői életmódot, valamint önigazolást nyerjen tetteire és személyiségzavaraival ezeket megindokolja. A mellékszereplők (Carmela, Christopher, Silvio, Paulie, Meadow, A.J. stb) is releváns és értékítéletet teremtő egyének, akárcsak a főszereplő, így még inkább érdekesebbé tette Chase a történéseket, hiszen szinte mindenkiért tudunk aggódni, senki sem válik láthatatlanná a történet során. A pszichológusnő (Dr. Melfi) és az édesanyja karakterét az író saját életéből kölcsönözte, ugyanis tragikus sorsát valahol az írásban próbálta kiélni, így inspirációkért nem kellett a szomszédba mennie.
Írói csapatának is állítólag rengetegszer mondta, hogy vegyék a saját életükből a legabszurdabb történéseket és azokat próbálják meg beleírni a sztoriba, akik így is tettek. Az álomjelenetek egyébként egyik mérvadói a karakter árnyalásának, hiszen sokszor itt tűnnek fel olyan bűnbánatok vagy megérzések, amik később a felszínre törnek. Például előre megálmodta, hogy az egyik társa FBI-os besúgó, vagy titkon nagy vágya, hogy egy sima üzletember lehessen, vagy rádöbben, hogy választott barátnői mennyire az anyja alteregói.
Nem csak dramaturgiában, de képi- és zenei aláfestésben is kiemelkedik a Maffiózók. Egyrészt igyekeztek az olasz-amerikai maffia sztereotípiáit megdönteni és olykor viccet csinálnak a Keresztapa vagy a Nagymenők szereplőiből. De sokszor képi utalás is történik rá, például a narancs-szimbólum, ugyanis mindig mikor valaki meghal vagy támadás ér valakit, a Keresztapában narancsok gurulnak a földön, itt a sorozatban szintén feltűnik narancslé formájában.
A Keresztapa trilógia így köszön vissza a Maffiózók sorozatban
Zenében váltakozik a klasszikus és a popkultúrában a 2000-es évek slágereit képző zenék, valamint a tradicionális olasz dallamok is helyet kaptak (Andrea Bocellin át a Radiohead-en keresztül egészen Spaccanapoli-ig).
Egyik legepikusabb eleme mégis a sorozatnak a befejezése, ugyanis Chase attól tette kultikussá a sorozatát, hogy az eddigi hagyományokat felrúgva nem cliffhangerrel vetett véget a pilot résznek, hanem lezárta azt, így a nézők nem a következő részben megválaszolásra kerülő kérdés miatt ültek a tévé elé, hanem mert kíváncsiak voltak a Soprano család életére. Azonban a vége egy akkora cliffhangerrel zárult, hogy ennyire azóta sem osztotta a nagyközönséget semmi. A képernyő a jelenet közben egyszer csak elsötétül és legördül a stáblista. Emiatt Chase-t sokan nevezték gyávának, hogy nem merte méltón befejezni a történetet (ugyanis a legtöbb esetben a bűnözők elbuknak, meghalnak), mások szerint szenzációs húzás volt, ugyanis rengeteg évvel a sorozat befejezése után is még lehetett találgatni, hogy mi lett Tony Sopranoval.
Egyszer egy Vox-interjúban megkérdezték Chase-t, hogy meghalt-e a főszereplő, mire ő rázta a fejét, hogy nem. Ez annyira kiverte a rajongóknál a biztosítékot, hogy helyesbítést kért és annyit válaszolt, hogy a vége egy spirituális kérdést vet fel, amire nincs jó vagy rossz válasz. Erre 2015-ben megpróbált úgy válaszolni, hogy végigelemezte az utolsó 5 percet képkockáról képkockára, hogy megfejtse nekünk az utalásokat, ami bár nem meglepő, tényleg nem mutat egyértelmű válaszokat a főhős sorsára.
2021-ben készült egy Maffiózók-előzményfilm James Gandolfini halála után 8 évvel, de Alan Taylor rendezéde. feledhetőre sikeredett. A kultusz már 25 éve tart, bár nyilván születtek hasonló zseniális alkotások, de a mai sorozatdömping korában lámpással kell keresni az igazán minőségi darabokat és ilyenkor mindig érdemes visszanyúlni egy ilyen klasszikushoz, hogy meglássuk, mégis miből lett a cserebogár. Ami a meglepő, hogy ábrázolásmódja és tartalmi dinamikája ma is kortalan és egyértelmű, hogy valami olyasmit tett le az asztalra, amihez a kortárs drámasorozatok méltósággal tudnak hozzányúlni és saját ízlésükre formálni.
