Motorosok – kritika


motorosok 1Motorosok (The Bikeriders), Rendező-forgatókönyvíró: Jeff Nichols, szereplők: Jodie Comer, Austin Butler, Tom Hardy, Michael Shannon, Norman Reedus, Mike Faist, Karl Glusman, amerikai krimi-dráma, 116 perc, 2023, 16 éven aluliaknak nem ajánlott!

Gengszterré növünk

Ezek nem az antikultúra céltalanul bolyongó ellenállói, inkább motornyi falloszt növesztett macsó fiúcskák, akik a boldog békeidőben csupán egymással játszadoznak, ha viszont háború köszönt be, félelmet nem ismerve versenyeznek maszkulinitásban: hogy ki tud coolabb módon cigit gyújtani. A Motorosok most már nem a konzumélet elől menekülnekmotorosok 2Időről időre, ha megcsömörlöttünk a streaming-szolgáltatók sorozatdömpingjétől, és a franchise-cunami is lecsengőben van, nem árt pillantásunkat az amerikai “független” filmre vetni (persze, a “független” jelző mára azért jócskán kiüresedett, de még mindig jó hívószónak tűnik, ha valami tartalmasat szeretnénk). Amellett, hogy a szcéna legnagyobb ikonja, Richard Linklater új filmje is manapság került fel Netflixre, egy másik izgalmas alkotó, Jeff Nichols szintén most jelentkezik egy új mozgóképpel. A Motorosok a maga 40 milliós büdzséjével nem igazán kelti a független film hatását, viszont a kreatív karakterekben és az invenciózus történetszövésben tetten érhető a független gondolkodásmód öröksége.
A hatvanas-hetvenes évek fordulója. Kocsmai verekedések, a kelleténél hamarabb előkerülő bicskák, a szerelőműhelyekben felszedett izmokon villanó halálfejes tetoválások, az országút csendjét megzavaró motorhadak. A motoros klubok ekkoriban még az illegalitás határán táncoló fiúbandák: ha úgy hozza a sors, házi versenyeket szerveznek, ha meg úgy, szétverik az éppen nem szimpatikus kocsmát. Ebbe a közegbe csöppen a fiatal Kathy (Jodie Comer), amikor első látásra beleszeret a rosszfiús külsejű Bennybe (Austin Butler), és viszont. A baráti társaságot, mely Vandálok néven fut, a kocsmatulajdonos és klubalapító Johnny (Tom Hardy), vezeti, akinek irányításával a klub egyre nagyobb befolyásra tesz szert; a vállalkozás pedig így óhatatlanul egyre erőszakosabbá válik, az egyre nehezebben kezelhető, egyre bővülő klubtagságról már nem is beszélve…motorosokA(z egyébként eredeti, nem adaptált) történethez egy könyv szolgált inspirációul, szögezi le első másodperceiben a film. Jelen sorok írójának egyből Hunter S. Thompson híres gonzó motoros könyve a Hell’s Angels ugrott be, ám a stáblista előtt meg is nevezik az ihletet nyújtó művet: Danny Lyon The Bikeriders című fotóalbumát, melytől a címet is kölcsönözte filmünk. Érdekes választás egy filmnek egy fotóalbumot megnevezni forrásanyagul, hiszen így elsősorban annak vizualitására tud építkezni az alkotás. A Motorosok esetében áll is ez a tétel, hiszen izgalmas párbeszédet folytat a film és a könyv egymással, elég csak kiemelnünk az 1953-as A vad című Marlon Brando-filmet, mely mind a könyvben, mind a filmben tematizálásra kerül mint ikonikus kulturális előd, vagy a főhős Kathy személyét, mely konkrétan az egyik fotón megjelenő női alak megelevenedett mása.
Elsősorban két filmet lehet megnevezni a Motorosok előzményének, és nevez meg maga is egy-egy utalás formájában. (Persze gengsztersorozat fanatikusoknak a Sons of Anarchy is befigyelhet.) Az egyik az 1969-es Szelíd motorosok, a másik pedig a már megnevezett A vad, melyet a magyar származású Benedek László rendezett a még fiatal és jóképű Marlon Brando főszereplésével. E két korábbi film nagyjából egyezik abban, hogy mi az, amiről szólni akar, csupán a kulturális közeg más. A vad az ötvenes évek nyárspolgári konzervatív városlakóinak és az ezek közé mintegy vírusként befurakodó, és a rosszfiúi státuszt elnyerő, de mégis a szabadság letéteményesének tűnő Brando karakterének konfliktusa, míg a ‘69-es klasszikus már kevésbé az egyéni individuum szabadságharca, inkább egy kollektív létállapot szimbóluma – de mindkettő a szabadság-nyárspolgárság dilemmáját, az ellenkultúra és lázadás lehetőségeit tematizálja. bikeriders1A Motorosok ezzel szemben inkább egy csoportot és ezen keresztül egy szubkultúrát szeretne bemutatni, némileg hasonló módon, mint ahogy a nemrég megjelent Vaskarom csinálta – a film első felében legalábbis. A második felére viszont kirajzolódik: ezen csoport, ezen szubkultúra, s így ezen életstílus, közeg, hangulat elmúlása, az ártatlanság elvesztése és a “felnövés”, továbbá az autenticitás feláldozása a hideg profizmus oltárán szintén olyan témakörök, melyek érdeklik Nicholst. A kettő (az “életérzés” és a “veszteség”) együtt érdekesen és hatásosan hat egymásra, hiszen a veszteség akkor érződik valóban annak, ha tudjuk, hogy mi veszik oda; sőt, tulajdonképpen így teljesül ki a film “szerelmeslevél-jellege” (talán a szó giccsessége jól érzékelteti a film naiv szentimentalizmusát is, melyet a témája irányába tanúsít), hiszen a film végére tisztázódik: a boldog békeidők, melyet olyan kívánatosra festett a film nagyja, már elmúltak.mike feistEzt a kétarcúságot támogatja a film narratívája is, amely egyébként néhol sajnos elég szétszórtnak és nehezen követhetőnek hat: a történet alapvetően Kathy visszatekintő elbeszéléséből bomlik ki, melyet egy újságírónak mesél, aki valaha szintén a Vandálokkal együtt balhézott. A történések eleinte kevésbé kronologikusan, inkább epizodikusan követik egymást, hogy szép fokozatosan épüljön a film jelenetei közé egy központi szervező cselekményszál, a már említett bandanövekedés története. Nichols igyekszik, de néha nem tudja kézben tartani a cselekményt, az indokolatlanul eltűnő-feltűnő karakterektől néhol zavarossá válik a film.
Kicsit gondban vagyok a film ideológiájával is: nem szokás manapság már ennyire macsó karaktereket, ennyire toxikus maszkulin magatartásformákat pozitív színben feltüntetni, vagy ha mégis megjelennek ezek (Peaky Blinders vagy az emlegetett Vaskarom), akkor a karaktereknek keservesen bűnhődniük kell. Itt is van bűnhődés, ám nem a macsóság, inkább a nagyvállalati, vagyis növekedésorientált gondolkodásmód megjelenése miatt. (Na jó, legyünk igazságosak: egy Kathy ellen elkövetett majdnem-erőszak jelenet váratlanul nyomasztóra sikeredett, talán a film leghatásosabb pár perce.)shannonAmit még kiemelnék, azok a karakterek. Nichols házi színésze, Michael Shannon egy apró, de kétségtelenül szórakoztató mellékszerepben tűnik fel, a többi mellékszereplő is hozza a kötelezőt. Austin Butler viszont véleményem szerint eléggé félresikerült, mintha egy Jack Daniel’s reklámból szalajtott stock-figura lett volna. A képet végül pozitívra billenti a másik két főszereplő, Jodie Comer, aki ízes középnyugati akcentusával és szimpatikus karakánságával még a Butlerrel közös jeleneteit is képes vinni a hátán, Tom Hardy pedig bölcsességet és tekintélyt sugárzó komótosságával ismét mindenkit maga mögé utasít.

Nem rossz, sőt, nagyon is jó film a Motorosok (a “csak hetes!?” felkiáltás, hasonlóan némelyekhez, nekem is a halálom). Stílusos, hangulatos, itt-ott néhol nehezebb követni, ami nem biztos, hogy jól esik, Austin Butlerért pedig kár. Aki viszont szereti nézni a viszkicigi-bökő kombó életstílust, a cool bőrdzsekiket és a horizonton átsuhanó mocikat, azoknak bátran ajánlható.10 7

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Phantom Fury (konzol) - játékteszt
Következő cikk Különválás 1. évad - kritika