Cáfolat (Disclaimer), Renee Knight azonos című regénye alapján írta és rendezte: Alfonso Cuarón, szereplők: Cate Blanchett, Kevin Kline, Sacha Baron Cohen, Lesley Manville, amerikai pszichológia thriller, 7 rész, összesen 5 óra 43 perc, 2024, korhatár: 18
A fiú ideájának az üldözése
A filmművészet a streamingre költözött. Lehet, hogy ezt mondtuk korábban is, de már biztos, hogy az idei év egyik legjobb filmjét az Apple+ sugározza, mégpedig hétrészes sorozatként. Ez a Cáfolat, amit Alfonsó Cuarón rendezett, és elhozta Cate Blanchett, Kevin Kline és Sacha Baron Cohen megérdemelt közös jutalomjátékát is. 
Alfonso Cuarón a 2018-as Roma után hat évvel új alkotással jelentkezett. Renée Knight könyve alapján saját maga írta, és rendezte ezt a grandiózus sorozatot. A Cáfolat nem belekerülési költségben vagy külsőségeiben gazdag, hanem elképesztő mélysége van. Ha szélesvásznon látnánk, valószínűleg akkor is átütné a mozi falát. Nem hibátlan természetesen, de közelít hozzá, mert bátor és kérlelhetetlen, miközben távolságtartó játékossággal és tökéletesen adagolt feszültséggel az utolsó pillanatig a fotelhez szegezi a gyanútlan nézőt. Nagyon tömény a hét rész, de egyben is végignézhető, mert alapvetően ez egy dúsan hullámzó, felszabdalt film, ami egy könyvről szól, ami a múltról mesél.
Az sorozat egyik főszereplője Catherine Ravenscroft (Cate Blanchett), egy befutott dokumentumfilmes, akinek mindene megvan. A férje, Robert (Sacha Baron Cohen) ugyanolyan sikeres a saját szakmájában, a házasságuk idilli, egyetlen szépségpötty a fiúk (Kodi Smit-McPhee), aki 25 évesen még mindig önmagát keresi. A felszín alatt persze Catherine élete sem olyan tökéletes, mint ahogyan látszik, mert 20 évvel ezelőtt történt vele valami, aminek a hosszúra nyúlt árnyéka végül eléri őt. Amikor Stephen Brigstocke (Kevin Kline) néhai felesége (Lesley Manville) dolgai között pakolászva megtalálja azt a könyvet, amit a nő az elhunyt fiúkról (Louis Partridge) és arról a végzetes nyárról írt. Az igazság nyomába indul, és ezzel felforgatja mindenkinek az életét. Ugyanis abban a könyvben, ami egyre terjed és saját életet kezd élni, van egy titokzatos női szereplő (Leila George) is.
A történet nem ennek a rejtélynek a felgöngyölítéséről szól elsősorban, hanem narratívák és idősíkok összeütköztetéséről, miközben a folyamatos meséléssel (hang: Indira Varma) még a saját szemszögéből elmondott történeteket is elidegeníti. Hiszen már az első jelenetek egyikében figyelmezteti a mű a befogadóját, az egyik szereplő szájába adva: óvakodásra int a narratívával szemben, ami egyrészt közelebb vihet minket az igazsághoz, de ugyanúgy szolgálhatja a manipulációt is. Természetesen nézhető kizárólag pszichológiai thrillerként is, ez benne a zseniális, mert így is precízen felépített és feszes, de akkor tárja elénk az igazi nagyságát, ha az ember belemászik a múltakba, az igazságokba, és a játékba.
A filmben két Oscar-nyertes, és három – jelölt viszi a nagyobb szerepeket, és habár nem hiszünk mindenáron a díjak igazságos kiosztásában, de a nagy számok törvénye alapján még így is előrevetíti, hogy színészi játékra nem lehet panasz. Hát nem volt, de akár beszélhetünk róluk szuperlatívuszokban is, mert mindenki tökéletes a szerepre, nem csak Cate Blanchett, Kevin Kline és Sacha Baron Cohen, de a fiatalabbak is nagyon erősek, talán életük egyik legjobb alakításukat nyújtották, amiben a majdnem hatórás játékidő és az irodalmi minőségű forgatókönyv is természetesen komoly segítség jelenthetett. A teljes sorozat más, egy léptékkel nagyobb, mint amit streamingen megszokhattunk (habár egyre erősödik a felhozatal), igazi filmes minőség, igazi művészet a Cáfolat. A vizuális megjelenítésére pedig kevés jelző van, csak az ámulat, amihez két operatőrlegenda (a 3 arany szobrocskával bíró) Emmanuel Lubezki és (hatszoros jelölt) Bruno Delbonnel adta tudása legjavát. Az éteri zenét komponáló Billie Eilish bátyja, Finneas O’Connell szintén külön említést érdemel (Az már csak lábjegyzet, hogy a 27 éves zeneszerző személyében megint egy (ráadásul kétszeres) Oscar-díjas közreműködőt említünk meg).
Ez egy felnőtt, érett, buja alkotás, aminek az összes képkockája önmagában is mesél. Az utolsó díszletig minden meg van benne tervezve, mindennek oka és jelentése van, mégsem száraz, hanem pulzálva lélegzik. Réteg a rétegen, mélység és jelentés halmozódik egymásra, nem lehet máshogy, csak barokkos mondatokban és jelzőkkel beszélni róla. Cuarón sorozata él és lélegzik, belemászik a gondolataid közé, kérdez és válaszokat követel, megmutat és a fejedre koppint, közben pedig olyan csodaszép, hogy visszatekersz elhangzott mondatokért, és kimerevíted a képet, mert egyszerűen nem lehet kívül maradni, bele kell ugrani és elmerülni. 
%20–%20kritika){kind=link}