Fejlesztő: Primal Game Studio; Kiadó: Knights Peak, Knights Peak Interactive, MY.GAMES; Platform: PC, PS5, Xbox Series X|S, Nintendo Switch
Kemény dió a hazai fejlesztésű Mandragora: Whispers of the Witch Tree, de aki egy látványos és izgalmas akció-RPG-re vágyik, az jobb helyen nem is keresgélhetne.
Nem vagyok nagy botanikus (pedig van a családban egy visszatérő poén egy általános iskolás biológia versenyes 3. helyezésemről, de inkább hagyjuk), így azt is a wikipediáról lestem ki, hogy a mandragóra burgonyafélék családjába tartozik. Azt viszont végképp nem sejtettem ilyen sokáig “fejlődik”. Igen, itt már inkább a magyar fejlesztésű játékra célzok egy gyenge átkötéssel. A Mandragora: Whispers of the Witch Tree ugyanis 8 évig érlelődött a hazai Primal Game Studio (stílszerűen) boszorkánykonyhájában.
A szakmai berkekben jártasaknak ismerős lehet a brigád neve, de akinek nem, az azért van, mert a srácok az elmúlt évtized egy részében más kiadók játékaiba dolgoztak be, így ez az első saját projektjük. Legalábbis ezen a néven, mert ha azt mondom hogy Blackhole Games (Armies of Exigo, Warhammer: Mark of Chaos, Might & Magic Heroes VI), aminek a romjain alakult újjá a csapat, akkor mindjárt más a helyzet – igazi veterán fejlesztőket tisztelhetünk Bennük. A hosszú fejlesztésbe egy ponton még a Kickstarter segítségét is igénybe vették, végül sikerült kiadót találni és most pedig már a kezeink között a végtermék.
A végeredményt elnézve pedig megérte a várakozás, ugyanis a Mandragora: Whispers of the Witch Tree egy nagyon mély, temérdek tartalommal bíró akció-szerepjáték, valahol a Dark Souls és a Diablo határmezsgyéjén foganva. Előbbitől a nehézségét, utóbbitól a hangulatát örökölte, de leginkább úgy tudnám jellemezni, hogy egy 2.5D-s megvalósítású side-scroller, metroidvania-t kapunk, erős dark fantasy sztorival és körítéssel. Erős a mezőny a hasonló stílusú játékok körében mostanság és sok példát lehetne hozni, de ha talán csak a Blasphemoust említem, akkor mindenkinek elég jó elképzelése lesz.
Mindenképp kiemelkedik azonban a zsáneren belül is a grafikájával a játék. Nagyon szép, kézzel festett stílust alkalmaz, ami nem csak képeken, hanem mozgásban is remekül fest. A Primal Game Studionak ráadásul sikerült egy kifejezetten nagy és szépen kidolgozott világot megalkotnia. Néha kies erdőkben, vagy elhagyatott malomban kalandozunk, amint viszont urbánus területre érünk, több NPC beszélgetésébe is belehallgatózhatunk (természetesen scriptelt események ezek, de nagyban segítik a beleélést).
A Mandragora: Whispers of the Witch Tree története Faelduum világában kalauzol el, amelyet sötét erők és szörnyek fenyegetnek. A népesség maradéka zárt erődszerű településeken próbálja meghúzni magát. Bíborvárosban a mindenható Papkirály az úr, aki sajátos felfogásban (és diktatúrában) uralja a lakókat. Nekünk inkvizítorként az lesz a feladatunk, hogy tartsuk a rendet, küzdjünk a betolakodók ellen. Valamint hogy szerezzünk egy boszorkányt az uralkodónak, mert a bevezető képsorokban szereplő elhalálozik (hathatós segítségünkkel).
A játék méretére jó példa, hogy a végigjátszás nagyjából 40-60 óra közé tehető vérmérséklettől függően. No meg hogy milyen karaktert és harcmodort választunk, ugyanis hat különféle kaszt adott és a műfaj írott és íratlan szabályainak megfelelően ez lehet közelharcra szakosodott harcos, karddal, fejszével, vagy más szúró-, vágó szerszámmal, de akár mágiát használó varázsló is. Az biztos, hogy akárhogy is döntünk, egy méretes képességfa vár majd kibontásra, ha pedig elérjük a 25. szintet a fejlődésben, akkor a többi osztály skilljeit is elkezdhetjük megtanulni.
Ahogy már említettem, meg egy soulslike-tól elvárható(?) módon a Mandragora: Whispers of the Witch Tree igen nehéz tud lenni. Jó hír, hogy a készítők gondoltak a kevésbé bátrakra és ügyesekre, így a kihívás több szinten is könnyíthető, de ez semmiképp sem jelenti azt, hogy egyszerű dolgunk lesz. Már csak azért is, mert a használt checkpoint rendszer kicsit szűkmarkúan adagolja a mentési pontokat, valamint a mintegy 60 küldetés meglehetősen inkonzisztens nehézségi görbét mutat. A kisebb bossharcok eleve eléggé ismétlődnek, a játék vége felé meg már kevésbé fogjuk érezni a fejlődés áldásos hatásait (hiába nőnek a megfelelő statok és számok).
Alapvetően azért így is elmondható, hogy jól éreztem magam a játékkal töltött órák közben, még ha gyakran szívtam is a fogam az egyes részek századszori nekifutása után. A soulslike műfaj szabályai szerint ugyanis ha nem akarjuk veszni hagyni az addig gyűjtött dolgokat (XP. stb.), akkor vissza kell ballagnunk az elhalálozás helyszínére és felvenni a szellemünk rejtette “csomagocskát” (nem lehet tehát csak úgy elballagni másfelé, vagyis igen, de annak ára van. Igazán nagy technikai gonddal szerencsére nem találkoztam, habár a térkép hajlamos volt néha megbolondulni PS5-ön és nem azt mutatni, ahol járunk.
Összességében a Mandragora: Whispers of the Witch Tree egy igen impresszív és kihívásokkal teli alkotás, amire joggal lehetünk büszkék még akkor is, ha tökéletes azért nem lett. Szerencsére a fejlesztők a derék angol szinkron mellé feliratok formájában a magyar nyelvet is támogatták, így senkinek nem fog nehezére esnie a játék megismerése. A történet lezárása folytatásért kiállt, meglátjuk sikeres lesz-e a projekt annyira, hogy azt meg is kaphassuk és ne kelljen újabb közel egy évtizedet várni rá. Mi szurkolunk!
Legutóbb ezt teszteltük:
