Rajtakapva (Caught Stealing), rendezte: Darren Aronofsky, szereplők: Austin Butler, Zoë Kravitz, Matt Smith, Liev Schreiber, Regina King, Vincent D’Onofrio, Tonic, amerikai bűnügyi thriller, 107 perc, 2025., 18 éven aluliaknak nem ajánlott!
Macskajaj
Darren Aronofsky egészestés mozifilmmel éppen abban az évben debütált, amikor legújabb filmje cselekménye játszódik. Múltidézés az ő és a főszereplője részéről is, aki egyszer régen elkövetett valamit és azóta is annak a levét issza. Na meg töménytelen mennyiségű alkoholt. A Rajtakapva egy erőszakban és fordulatokban gazdag, fanyar humorú film zseniális Austin Butlerrel, Matt Smith-szel, mellékszereplőkkel és Tonic-kal, a macskával.
1998. New York. Miután főként saját hülyesége miatt búcsút inthetett baseballos karrierjének Hank Thompson (Austin Butler) egy éjszakai bárban dolgozik, ahol az elfogyasztott alkohol mennyiségét tekintve egyben törzsvendég is. Mentőápoló barátnőjével, Yvonne-nal (Zoë Kravitz) való viszonya leginkább abban merül ki, hogy amikor éppen mindketten ráérnek és szexelhetnékjük támad, akkor szexelnek. Mikor Russ (Matt Smith) a szomszéd hazautazik Londonba meglátogatni haldokló apját, Hankre bízza kedvenc macskáját. Nem sokkal később Hanket alaposan helyben hagyják, majd egyik szerencsétlenség jön a másik után. Egyre több jel utal arra, hogy itt bizony a macska jelenti a közös nevezőt. 
A fentebb leírtak, vagyis a cselekmény rövid összefoglalója egy másik korszakot és egy másik rendezőt (Guy Ritchie) juttatnak eszünkbe és bár vannak közös kapcsolódási pontok, a saját határait feszegető, magát változatos műfajokban kipróbáló Darren Aronofsky sajátja ez a film. Tény, magához mérten szokatlanul visszafogott, olyannyira, hogy még az erőszakábrázolás is szórakoztató és kevésbé tűnik öncélúnak. Ennyi mocsok bőven belefér ebbe a sztoriba, ebbe az érába. Jellegzetes stílusjegyei felismerhetőek, nem beszélve arról, hogy a nihilizmus ábrázolásában ő képes olyan színvonalat képviselni, amivel a semmi megragadása valamivé válik értő kezei között. Vagy valami ilyesmi. 
Hank karaktere egyszerre kedvelhető és nem kedvelhető figura, ami különlegessé és érdekessé teszi a filmet. Piál a múltbéli dolgok miatt, amikor ugyancsak piált. Ördögi kör ez, barátnője mégis szereti, főnöke mégis szereti, a bár vendégei mégis szeretik, szomszédai mégis szeretik, az utca embere mégis szereti. Oké, egyesek az életére törnek, mert akarnak valamit, mert úgy gondolják, van nála valami, amiről ő talán nem is tud, de másnak fontos. Egyszerre áldozata a körülményeknek és saját határainak. Ha erőszakkal nem ölik meg, akkor az alkohol végez vele. Mégis szurkolunk neki, hiszen mindenki megérdemel egy második esélyt az élettől. Még a 90-es évek New Yorkjában is, ott, ahova Carrie Bradshaw soha be nem tenné a lábát. Mert ő bizony tudja, milyen a jó szex, csak éppen k…ára nem kérdezte senki.
A Rajtakapva képileg és zeneileg megtámogatott atmoszférájával győzi meg a nézőt, a 90-es évek New Yorkjának hangulatának megteremtéséhez ezen felül a karakterek sokszínűsége is hozzájárul. Butler színészi jelenléte úgy erős, hogy közben az önsajnálat és az önpusztításra való hajlam uralja a mindennapjait. Az őt érő valamennyi veszteség és kudarc kizárólag azért van, hogy elmozduljon a reményvesztettség okozta holtpontról és megtalálja helyét, célját és küldetését a világban. Egész végig csak történnek vele a dolgok, ütik, vágják, átverik, megalázzák, talán éppen ezzel büntetve magát a jelenét is rendre felülíró múltja miatt.
Bár Aronofsky filmográfiájában több rendezését is előbbre soroljuk, ám az idei mozis kínálatból kár lenne kihagyni. És sokaknak még az is jó ürügy lehet, hogy Ember Márk szinkronizálja Austin Butlert.
