Blackhat, rendező: Michael Mann, szereplők: Chris Hemsworth, John Ortiz, Ritchie Coster, Leehom Wang, Viola Davis, Wei Tang, William Mapother, színes, magyarul beszélő, amerikai akcióthriller, 135 perc, 2015 (16)
A Kardhalban se hittük el, hogy Hugh Jackman hacker, ezért a kevesebb színészi kvalitással rendelkező Hemsworth-ről elfogjuk?
Mint szakmabeli, én még nem láttam olyan informatikust, aki ennyire jól kidolgozott felsőtesttel rendelkezik, mesterdetektív, pontosabban lő, mint a felbérelt terroristák, és negyedórás beszélgetést után egyből ágyba visz egy nőt (13 év börtönt követően).
Mann is érezhette ezt a problémát, de ahelyett hogy James Bond imitátor főszereplőjének dicsfényéből faragott volna le, inkább úgy akart kompenzálni, hogy a harcok során ne csak a rosszfiúk sérüljenek meg. A castinggal még kilehetne békülni, ha a történetről nem ordítana, hogy egy banális baromság, de mit is várhatnánk egy olyan névtől (Morgan Davis Foehl), akihez eddig két film köthető (Távkapcs, Férj és férj)?
A kínai atomerőmű biztonsági rendszerét kibertámadás éri (ez még rendben is van, hiszen 2010-ben volt rá eset, hogy az iráni atomerőművek kapacitását megbénította a Stuxnet vírus), aztán a Wall Street-en valaki a szója részvényeibe nyúl bele, ez a két incidens bőven elég ahhoz, hogy Kína és Amerika közös nyomozásba kezdjenek. A kínaiak egy fiatal rendőrtisztet (Leehom Wang) bíznak meg az üggyel, míg ő a börtönben ülő volt iskolai barátját (Chris Hemsworth) szeretné társául. Természetesen hálózati szakértőként megkéri a húgát (Wei Tang) is, hogy velük tartson, ám a gyenge szerelmi szálon kívül, semmit sem tesz a csapat sikerének érdekében.
A film még így is menthető lett volna, olyan Mann féle hatásokkal, mint a Szemtől szemben klasszisában is használt anamorfikus lencsék által teremtett atmoszféra. A lezárásnál látható tömegjelenetről majdnem azt hittem, hogy megmenti a filmet, mert a grandiózus lezárás tipikusan a direktor védjegye, de annyira ki lett fordítva, hogy egy B kategóriás akciófilm vége lehetne.
A minimalista industrial hangzás a filmzenében, amely arra sarkalt, hogy kivárjam a stáblistán a zeneszerzőt, és meglepve tapasztaltam, hogy régi kedvenc köszönt vissza Atticus Ross személyében. Hivatalosan Harry Gregson-Williams volt a komponista, ám premier után nem tetszésének adott hangot facebookján, miszerint: „Kissé vonakodva csatlakozom azon zeneszerzők hosszú listájához, akik komponálásai ki lettek vágva, vagy figyelmen kívül lettek hagyva Michael Mann által”. Biztos Mann a vágás közben látta a Social Network – A közösségi hálót és úgy gondolta Ross jobban passzolna egy számítógépes témához, elvégre Oscart is nyert vele.
A cselekmény mellett a párbeszédek is műanyagok, ellenben a rendező korábbi alkotásaival (Collateral – A halál záloga, Közellenségek, A bennfentes, vagy az örök kedvenc Szemtől szemben), ahol meglehet hasonlóan macsó szövegek hangoztak, mégsem elrettentő példaként fogok rájuk hivatkozni.
Aki hihető hackereket szeretne a mozivásznon látni az, keresse fel a következő filmek egyikét: A tetovált lány, Tron, Mátrix, Die Hard 4.0, Háborús játékok. Addig rájövök, hogyan lehet egyszerű keresések és szerverre való fellépések mellett egy phising módszerrel az FBI alkalmazottjává válni.
