
Emberarcú kapitalizmus
Az álláskeresés még egy fiatalnak sem könnyű, nemhogy egy középkorú férfinak. Feleslegesen elvégzett darukezelői tanfolyam, állásinterjú Skype-on, lerobbant autó, hősünk mégsem adja fel. Szerethető, emberközeli mozi Vincent Lindon nagyszerű alakításával.

Thierry Taugourdeau (Vincent Lindon) eszerint éli életét és próbál mindent megadni fogyatékkal élő fiának, akit tanulmányi eredményei érdemessé tesznek arra, hogy komolyabb iskolába mehessen. Érződik a szkepticizmus, a fáradtság, de nem adja fel és még a humorát is sikerül megőriznie, mely természetesen némileg átalakul a várakozással töltött hónapok alatt. A személyzetist ma már HR-esnek hívjuk, az álláskeresésre pedig komoly iparág épült, képzésekkel, tréningekkel, börzékkel, letölthető tananyagokkal. Az önéletrajzírás, az állásinterjúra való felkészülés, a megjelenés, a viselkedés, az öltözködés fontos kellékei ennek a procedúrának, nagyon kevés időnk van arra, hogy eladjuk magunkat és nagyon sok a jelentkező.
Annak ellenére, hogy az egyes országokban nagyon eltérően állnak hozzá a munkanélküliséghez (pl. figyelembe veszik a lelki szükségleteket is), minden segítő szándék ellenére könnyen kicsúszhat az ember alól a talaj, ilyenkor a közvetlen környezet támogatása segíthet átvészelni a nehéz időszakot. A feleslegesség érzete némileg enyhíthető, ha valamivel elfoglaljuk magunkat, de ez nem változtat azon a tényen, hogy a boltban pénzzel fizetünk, a számlákat pénzzel egyenlítjük ki. Ezeket a dolgokat hihetetlenül jól adja vissza a film, az alkotók láthatóan odafigyeltek minden részletre és kellő jártasságot szereztek a témában.

Vincent Lindon olyan szinten adja át magát a szerepnek, mintha legalábbis dokumentumfilmet néznénk. A film őszintén bevallja, hogy a kapitalizmus nem tökéletes, ugyanakkor rávilágít arra a szomorú tényre is, hogy nem igazán van más alternatíva. Befogadásához kell némi beleélő készség. Hajlamosak vagyunk nem értékelni a munkánkat, panaszkodni, lázadni, de igazán csak akkor tudjuk értékelni, amikor éppen nincsen. Az egzisztenciális válság megélésének okosan megírt példáját láthatjuk akkor is, amikor Thierry egy számára új és szokatlan munkakörben helyezkedik el, és ahogyan ezt kezeli.



[…] Teljes cikk olvasása az HETEDIKSOR.hu-n… […]