A francia forgatókönyvíró/rendező rövidfilmekkel kezdte pályafutását. Majd következett Marion Verneaux Á boire (2004) című filmje, amit nálunk nem mutattak be, való igaz, hazájában sem aratott osztatlan sikert. Annál nagyobb visszhangot váltott ki A próféta (2009), melyet a legjobb idegen (illetve nem angol) nyelvű film kategóriában Oscar-, Golden Globe- és BAFTA-díjra is jelöltek és számos más elismerést (Amanda, Bodil stb.) kapott. Cannes-ban elnyerte a zsűri nagydíját és versenyben volt az Arany Pálmáért is. Bidegain a forgatókönyvért César-díjat kapott. A filmet az a Jacquies Audiard rendezte, akivel azóta még kétszer dolgozott együtt, mint forgatókönyvíró. A rozsda és csont (2012) nem jutott el az Oscarig, de a Golden Globe-, BAFTA- és Arany Pálma-jelölés ezúttal is összejött, a női főszereplőt, Marion Cotillard-t pedig a legjobb színésznőnek járó Golden Globe-díjra jelölték. Bidegain a forgatókönyvért megkapta második César-díját. A film a kisebb-nagyobb filmfesztiválokon is jól szerepelt. Harmadik közös filmjük, a Deephan – Egy menekült története (2015) elnyerte az Arany Pálmát és 9 kategóriában jelölték César-díjra. Bidegaint a forgatókönyvért jelölték a díjra. Az agyondíjazott Saint Laurent (2014) dialógusaiért is Bidegain felelt, a filmet Bertrand Bonello rendezte. Eric Lartigau rendezésében mutatták be A Bélier család (2014) című filmet, ami szintén rengeteg elismerést gyűjtött be díjak és jelölések formájában, Európai Filmdíj, César, Lumiere, Magritte, Sant Jordi és Kristály Glóbusz, csak hogy a legfontosabbakat említsem. Bidegaint ezúttal is a forgatókönyvért jelölték César-díjra.
Tavaly járt nálunk a Mozinet Filmnapokon, első saját rendezése, a Cowboyok (2015) kapcsán. A film sajnálatos módon az Ébredő erővel egy időben került a mozikba és hamar le is csengett. De most megjelent korongon, így a vele készített interjúmat egyfajta adaléknak szánom és bátorítok mindenkit a film megnézésére. Bidegaint Cannes-ban Arany Kamerára jelölték és Césarból is kijutott négy kategóriában jelölés, köztük a legjobb első filmért járó.
Ez az első rendezése, Audiardtól kért és kapott-e bármilyen instrukciót?
Nagyon sokat tanulok tőle. Egy időben forgattunk, egyszerre készültünk a filmjeinkre, emiatt nem láttuk egymást minden nap, de vasárnaponként együtt vacsoráztunk. Az utolsó vasárnap két, nagyon fontos tanácsot is kaptam tőle – pontosan azért, mert félt attól, hogy rosszul fogom megcsinálni ezt a filmet, és amikor majd el kell mennie és meg kell néznie ezt a rossz filmet, az nagyon kínos lesz mindkettőnk számára -, de ezeket megtartanám magamnak.
Ne cseszd el?
(még mindig nem mond semmit, de szemmel láthatóan betaláltam)
Nagyon szerteágazó a munkája, nagyon sok országot és kultúrát ölel fel, honnan gyűjti az anyagot (a helyszínen, az internetről, vagy esetleg Franciaországban élő bevándorlóktól)?
Nem is tudom, szerintem az egész világból. Annyi minden van, annyi minden történik. Európában pl. az a nagyszerű, hogy nagyon sok dolog nem jelent még meg a filmekben és ezeket meg lehet mutatni. Nagyon sok különböző nyelv van, kultúra, ugyanakkor nagyon közel is vagyunk egymáshoz. Beszéltünk erről Jacques-kal (Audiard). A próféta és a Deephan (lásd fent) nagyon francia filmek, mégis feliratosak, mert más nyelven beszélnek benne. Francia filmeket csinálunk, de ha valaki ma nagyon francia akar lenni, akkor már kell hozzá a felirat.
Hogyan került be a képbe Francois Damiens? (a Bélier család kapcsán már dolgoztak együtt)
Ő nagyon-nagyon ismert komikus, de volt már 2-3 komolyabb szerepe is. Ezekben a komolyabb szerepekben viszont nem olyan volt, mint amilyet én szerettem volna. Az apa karaktere nem egy szerethető karakter. Nem hallgat senkire, nagyon erőszakos a fiával, kemény a feleségével. Úgy gondoltam, hogy Francois emberséget tud adni ennek a nagyon kemény és erőszakos figurának.
Damiens keresi az ilyen szerepeket, harcol az ellen, hogy beskatulyázzák?
Nem tudom. Én többet látok benne, mint amit (a színész) magáról gondol.
Ha nem tűnik el a lánya, az apa akkor is ilyenné válik?
Ő azt hiszi magáról, hogy egy cowboy. Ez a film fő metaforája. A muszlimok és az arabok pedig az indiánok és ellenségnek tartja őket. Amikor a lánya eltűnik, az olyan, mint egy hadüzenet.
Hogyan került John C. Reilly a filmbe?
Jacquesnak ajánlott egy projektet ennek kapcsán találkoztunk három évvel ezelőtt. Amikor arra került sor, hogy ki játssza az amerikait, rá gondoltam. Amerikai színészt akartam, de olyat, aki vidám, életteli. Aki szeret lovagolni, aki szereti, ha fegyver van nála. Úgy gondoltam, John képes örömet hozni a karakterbe. A forgatókönyvben ezt a karaktert még úgy hívták, az „amerikai”. Ő egy apafigura, kicsit olyan, mint maga Amerika, és az ember nem tudja, hogy megbízhat-e benne. Akkor jelenik csak meg, amikor a film westernné válik és egy másik szintre emeli.
Másrészt van egy olyan fizimiskája, hogy ebbe az arab világba bele tud olvadni (John C. Reilly).
Ó igen. Küldött is nekem egy turbános képet.
Az apa imádja Amerikát, a fiú viszont tart John C. Reilly karakterétől, nem hisz neki.
Igen. A különbség az, hogy az apa csak hiszi magáról, hogy ő egy cowboy, a fiú viszont azzá válik. A fiú lesz az, aki lovagol, aki megöl valakit stb.
Az apa és a fiú miért nem együtt, lépésről lépésre összeszokva keresik a lányt?
Fontos volt számomra, hogy két generáció külön történetét meséljem el. Az apa a másikat mindig ellenségnek látja, a fiú kezdi látni az embert is a másikban, nem csak az ellenséget. Ezáltal a megbocsátás is lehető válik számára. A szemléletváltáshoz mindig kell egy-két generáció. Egy háborús filmet akartam bemutatni. A mi első világháborúnk ebben a században az al-kaida elleni háború. Van a lány története, a család története és az al-kaida története. Amikor az apának azt mondják, Te vagy az, aki a lányát keresi, gyere, nézd meg, hogy élünk, mi van velünk. ő azt feleli, nem érdekel. Mi nem egy dokumentumfilmben vagyunk. Ez egy western és én a lányomat keresem.
Ezek az emberek a saját hazájukban sem vállalják az identitásukat, mert cowboynak tartják magukat, mégis letépik a nőről a kendőt. Van a francia, aki a saját hazájában cowboy akar lenni és van az arab, aki a hazájától távol is ragaszkodik az arabságához.
Igen, ez egy paradoxon, de ilyen a világ, amiben élünk. Vannak emberek, akiknek a nézőpontja a világ őrültsége miatt változik meg, róluk szól a film. Mindenkinek megváltozik az élete és kell egy-két generáció, amire ebben az őrületben egyensúly lesz. Ezért akartam egy hosszú történetet elmesélni, hogy ez a generációs különbség megmutatkozzon.
Min dolgozik most, mi a következő filmterve?
Az 1850-es években játszódik a történet és az aranyásókról szól. Jacques-kal együtt dolgozunk, angol nyelvű lenne a film, John C. Rilley is szerepelne benne.