Rogue One: A Star Wars Story; rendező: Gareth Edwards; főszereplők: Felicity Jones, Diego Luna, Ben Mendelsohn, Riz Ahmed, Donnie Yen, Mads Mikkelsen, Alan Tudyk, Jiang Wen, Forest Whitaker; amerikai akció-sci-fi; 133 perc; 2016 (12)
Halálcsillagpor
Megérkezett az első spin-off a Star Wars mitológiából, avagy az első film, ami nem kapott sorozatszámot, bár, ha akarnánk, nyugodtan nevezhetnénk Epizód 3.5-nek. A Zsivány Egyes elején ugyan jó szokás szerint kiírják, hogy „Réges-rég egy messzi, messzi galaxisban…”, de a klasszikus úszó betűs főcímet már nem kapjuk meg. Ez persze nem jelenti azt, hogy alkotók nagyon elrugaszkodnának a megszokott univerzumtól, és ahogy az várható volt, visszaköszön jó pár ismerős arc. Vigyázat, egy-két spoiler befigyelhet.
Mint ismert, öt éve George Lucas eladta az univerzumát a Disneynek, ők pedig éltek a lehetőséggel, és nekiálltak a dömpingnek. 2015 óta évente várható Star Wars film – kétévente egy új fejezet, a köztes években pedig spin-offok. Elsőként tavaly érkezett a hetes számú epizód, Az ébredő Erő, mely alapvetően pozitív fogadtatásban részesült, de azért akadtak elégedetlenkedők is szép számmal. Az biztos, hogy a hírhedten kényes rajongók ízlésének nehéz megfelelni. A prequel trilógiával kapcsolatban az volt a legnagyobb kifogás, hogy semmi köze a régi SW filmekhez, az Ep7-nél meg az volt a baj, hogy túlságosan is hasonlítani akar a klasszikus trilógiához. Mindenkinek persze nem lehet megfelelni, de a legtöbben legalább abban egyetértettek, hogy a prequelekhez képest mindenképp jobb lett Az ébredő Erő.
Természetesen a Rogue One-nal is nagy fába vágta a fejszéjét a Disney, már csak a felsorolt okok miatt is, na meg azért, mert mindenki ismeri a sztori végét: igen, a felkelők megszerzik a tervrajzokat. Gareth Edwards-öt, a Monsters és a tavalyelőtti Godzilla rendezőjét bízták meg a nehéz feladattal, és az angol direktor nem is vette könnyen az akadályokat. Bő fél évvel ezelőtt annyira kétségbe estek a producerek, hogy gyorsan leszerződtették szellemrendezőnek Tony Gilroy-t (Michael Clayton, A Bourne hagyaték), aki forgatókönyvíróként amúgy is benne volt a projektben, a hírek szerint 5 millió dollárért. Gilroy sikeresen gatyába rázta a produkciót, és az újraforgatások jól sikerültek, csomó rossznak ítélt képsort pedig kidobott a kukába (így fordulhat elő, hogy a végeredményben nem találkozunk a trailer egyik jelenetével, amelyben Jyn Erso áll egy korlátnál, és egyszer csak elérepül egy TIE vadász).
A filmmel kapcsolatban van egy rossz és egy jó hírünk, kezdjük a rosszal. Az első kétharmad időnként sajnos unalomba fullad, márpedig a Rogue One feladata pont az lenne, hogy jól felépítse a történeteket és szereplőket az ismert befejezésig. A karakterekről keveset tudunk meg, a legkevesebbet talán pont egy fontos figuráról, Saw-ról, pedig tök jó lenne, ha ismernénk a motivációit. Ráadásul Forest Whitaker rettenetesen túlrátonyizza a szerepet, és egyáltalán nem bántó, amikor a karakter szerencsére viszonylag hamar kikerül a történetből. A Felicity Jones alakította Jyn Ersóról sem tudunk meg túl sokat, legfeljebb azt, hogy még a lázadóknak is túlságosan lázadó; egyedül a karrierista birodalmi parancsnok, Krennic motivációi vannak jobban kidolgozva. És fontos megemlíteni még egy karaktert: az átprogramozott droid, K-2SO személyisége valószínűleg C-3PO és Han Solo jellemvonásaiból lett összegyúrva, és ő jelenti az egyetlen viccforrást ebben a nem túl vidám sztoriban.
Jöjjön akkor a jó hír is. A Rogue One utolsó háromnegyed órája A Jedi visszatér fináléjához hasonlóan három fronton zajlik, és szerencsére mindenért kárpótol, amit az első 80 percben hiányolhattunk. A tengerparti csata képsorai vetekednek a legjobb akciófilmekkel, a pálmát viszont az űrcsata viszi el. Idáig az EpVI űrcsatája volt az etalon, de most úgy tűnik, hogy letaszították a trónról – a Rogue One-t már csak ezért is érdemes újranézni.
Ami viszont egy kicsit kevésbé érthető, az az, hogy miért kellett egy-két régi pilótát az Új reményből bevágni, mert egyrészt ezt nem indokolja semmi, másrészt ha Tarkint meg lehetett oldani CGI-jal, akkor ezeket a karaktereket miért nem. Egy szó erejéig Tarkinról: bizonyos jelenetekben meggyőzőek az arcvonásai, de lehet, hogy tíz év múlva, amikorra már biztosan még tovább fejlődik ez a technológia, egy kicsit mosolyogni fogunk rajta. Nem ő az egyetlen visszatérő ismerős (a 85 éves James Earl Jones már igencsak megfáradt hangon szólaltatja meg Darth Vadert), a rajongók kedvéért van bekapcsolt állapotban lévő fénykard is, de többet már tényleg nem spoilerezünk, és nyugodt szívvel ajánljuk a Rogue One megtekintését Star Wars szüzeknek, újrakezdőknek és veteránoknak egyaránt. Én biztos megnézem a moziban legalább még egyszer, de lehet, hogy csak az utolsó 45 percre ülök majd be. Na jó, nem.
