
1. A háromszemű hal
Az egyik legvalószínűtlenebb jóslatok egyike a sorozat történetében, amikor is Bart az atomerőmű melletti folyóban fog egy radioaktív, háromszemű halat. 21 évvel később, 2011-ben Argentin halászok Córdoba közelében található erőmű melletti tartályában begyűjtöttek egy plusz szemmel megáldott halat. Blinky tehát életre kelt, íme:
2. Sigfriedet és Royt megtámadja a saját tigrisük
A német származású bűvész duó paródiájában a mutatványokra idomított fehér tigrisük miután felidézi mit műveltek vele, megtámadja gazdáit. 10 évvel később, 2003-ban Royt valóban megtámadta ez egyik idomított albínó vadmacskája, aminek következtében életveszélyes sérüléseket szenvedett. A Mantecore névre (nem)hallgató tigris 2014-ben pusztult el.
Aki kísérti a sorsot…:
3. A meghibásodott szavazógép
2008-ban mutatták be azt az epizódot, amiben Homér, mint elkötelezett Barack Obama szavazó hiába próbál kedvenc elnökjelöltjére voksolni a masina folyamatosan a republikánus John McCain számára írja jóvá a kattintást (akár többet is). Négy évvel a mókás jelenet után, az elnökválasztásokat követően egy szavazógépet ki kellett cserélni, ugyanis a szavazatot csakis Obama akkori ellenfelére, Mitt Romney-ra volt hajlandó elfogadni.
4. A Higgs-bozon egyenlet felfedezése
Az 1998 szeptemberében leadott részben Homér egy egyenletet ír fel egy táblára, amiről nemrégiben kiderült, hogy az elsőre tökfilkónak tűnő fánkimádó majdnem leírta a Higgs-boson részecske tömegét. A Simpson család és a matematikai titkok című könyv szerzője, Simon Singh szerint ha a táblára felírt képletet kiszámoljuk, akkor csak egy kicsivel eltérő eredmény jön ki, mint amekkora a részecske valódi tömegének felel meg.
A fizikusok egyébként 2013-ben fedezték fel a Higgs-boson részecskéjének bizonyítékát egy 13 milliárd dolláros kísérlet során. Elég lett volna csak Homérral konzultálni erről.
5. Az Ebola-járvány kitörése
Bár ebben az esetben a sorozattal való kapcsolat igen csekély, sőt mondhatnánk, hogy belemagyarázás vagy a véletlen műve, de akik már ennyi mindent előre láttak, nem hinnénk, hogy mindez puszta véletlen lenne. Marge azt javasolja az ágyban fekvő Bartnak, hogy olvasson egy könyvet, a The Ebola virus outbreak-et. 1997-ben az Ebola még kevésbé ivódott be a köztudatba, és miközben elsőre mindez csak egy elgondolkodtató gegnek tűnik, 2014-ben Afrikában a vírus elterjedésével az emberiség modern történelmének legsúlyosabb járványa tört ki. És persze a koronavírust is előre jelezték…
6. A videótelefonálás
A jövőben játszódó rész egyik előrejelzése volt, amikor Marge Lisával beszélget egy képernyőn keresztül, ami 1995-ben nagyon is sci-fi szerűnek tűnt, ma viszont már hétköznapi tevékenységnek számít.
7. A lehallgatási botrány
A Simpsonék első filmváltozatában beleshetünk az NSA központjába, ahol a telefonjuk lehallgatásával igyekeznek előkeríteni a kupolából megszökött családot. 2014-ben Edward Snowden szivárogtatásának köszönhetően kiderült az NSA-ről, hogy ezt a módszert a valós életben is alkalmazták.
8. A FIFA korrupciós botránya
Ebben az esetben már az is rémisztő, hogy a fikció és a valóság között csupán 1 évnyi volt az eltérés, amikor is a világ football hatóságának vezetőit több évtizedes korrupció miatt előállították. A 2014-es epizód előre megjósolta mindezt és még arra is volt idejük, hogy látnokként a 2014-es Brazíliában megrendezett világbajnokság győztesének, Németországnak a nevét is előre megmondják.
9. A Nobel-díj nyertese
A 2010-es epizódban Milhouse már előre jelezte, hogy Bengt Holmström valamikor (vagyis 2016-ban) közgazdasági Nobel-díjat nyer. Mondanunk sem kell, amit Simpsonék megmondanak az előbb vagy utóbb (itt utóbb) úgy is fog történni.
10. Lady Gaga showja a Super Bowl félidejében
Öt évvel azelőtt, hogy az énekesnő a világ legnagyobb figyelmével rendelkező mérkőzésének félidején rendezett showjában leereszkedett volna a stadion tetejéről, 2012-ben, Springfieldben szikrázó melltartóval már megcsinálta.
11. Európa legmagasabb épülete
A hegyes felhőkarcoló, amely a Big Bang digitális változatának (vajon ez is megvalósul a sorozatból?) hátterében figyelhető meg az 1995-ben bemutatott részben csak 2009-ben kezdett el épülni. A Shard névre keresztelt építmény nemcsak majdnem ugyan ott helyezkedik el, mint az animációban, de még a formája és az 1000 láb magassága is stimmel.
12. Donald Trump elnöksége
Hihetetlen, de A Simpson család készítői képesek voltak azt is előre megmondani, amit senki más sem hitt volna, vagyis a Fehér Ház jelenlegi lakóját. Ebben a részben Bart felnőttkori énjét követjük végig, amikor is kiderül, hogy Lisa az USA elnöke, de csak azt követően vált azzá, miután a korábbi elnök, Trump költségvetési válságot idézett elő. Ezt az akkor még nevetségesnek tűnő lehetőséget 2000-ben mutatták be.
13. Görögország adóssága
Homér miközben felcsap híradósnak, a szalaghírek között megjelenik egy akkor még viccesnek titulált felirat: „Európa felrakta Görögországot az Ebay-re”. Három évvel később Görögország visszautasította a Nemzetközi Valutaalapot, aminek következtében gazdasági válság alakult ki.
14. Problémás automata szövegjavító a telefonokban
Egy bűnöző arra kéri Homért, hogy jegyezze fel neki a következő tartalmas elfoglaltságot: „Megverni Martint”, nehogy elfelejtse. A kérésnek eleget téve be is gépeli mindezt az almás logóval ellátott telefonjába, csakhogy félregépel, majd az asszisztens „Edd meg Marthat”-ra javítja. Ez a jelenet ijesztette meg az Iphone IOS rendszerének tervezési igazgatóját, Nitin Ganatrat, aki ezt a geget felhasználva emelte ki az Iphone telefonok kialakításának legfontosabb elemét, a billentyűzetet.













[…] források: kiemelt, 1, 2, 3, 4, 5, […]