Örökség (Hereditary), rendező: Ari Aster, szereplők: Toni Collette, Alex Wolff, Gabriel Byrne, Milly Shapiro, amerikai misztikus horror-dráma, 127 perc, 2018 (16)
Családi (horror)dráma
Létezhet, hogy Ari Asternek sikerült rendezői pályája első alkotásával klasszikust alkotni? Egy biztos, az Örökség inkább a keményvonalas horror-rajongóknak ajánlott, mintsem a műfajjal még csak ismerkedőknek.
A horror igazán kényes műfaj, ennek egyik oka pedig az, hogy talán a romkomok mellett, ez a zsáner szolgáltatja a legtöbb sablonokból építkező tucatfilmet. Éppen ezért a szakma és a közönség is egyöntetűen szokta felkapni a fejét, amikor valami friss, formabontó újdonsággal kecsegtet nekünk a filmipar. Ezúttal a rendezőként most debütáló Ari Arster döntött úgy, hogy ledirigálja nekünk saját tollából származó agymenését, az Örökséget, arra talán nem is gondolva, hogy jó eséllyel megalkotta a 21. század egyik legjobb alkotását a zsáneren belül.
A film alapfelállása – szándékosan mellőzném itt a történet szót – szerint a Graham család zárkózott, nem túl szívélyes nagymamája távozik az élők sorából, maga után hagyva lánya családját, akik gondozták őt élete utolsó, demenciától elszürkült időszakában. Mint az már az első percekben kiderül, a nagyi és lánya, Annie viszonya sosem volt túl rózsás, ennek ellenére a gyász mégis beette magát a család egyes tagjainak szívébe. Ez pedig azért lényeges, mert a film jelentős része inkább foglalkozik a gyásszal, illetve az ebből adódó fájdalmasan valóságos horrorral, mintsem a misztikummal.
Persze utóbbiból is akad, az Örökségnek azonban mégis az az egyik legnagyobb erénye, hogy földhözragadtságával a néző bőre alá kúszik, feszültséget, kíváncsiságot és félelmet gerjeszt bennünk, egészen addig fokozva ezeket az érzéseket, míg a film utolsó negyedében ránk nem szabadítja a poklot. A hangulatos, kimért történetmesélést ugyanis az utolsó 20-30 perc koronázza meg, ami nem csak, hogy vérfagyasztóan rémisztő, de talán még a horror történelem legkeményebb fináléi közé is fellépdelhetne. Mindezt úgy, hogy az Örökség ráadásul érezhetően fejet hajt a horror piedesztálján álló számos alkotás előtt.
Nincsenek olcsó jumpscare-ek, sem pedig CGI-szörnyetegek, vannak viszont arcon csapásként érő fordulatok, amik kiegyensúlyozzák az egyébként lassú történetmesélést, kiemelkedő alakítások (Te jó Isten, Toni Collette mit művel ebben a filmben!), és nem mellesleg rengeteg okos félrevezetés, ami tesz arról, hogy még a rutinosabb horror rajongók is meglegyenek vezetve az eseményeket illetően. Ja, és mindezt megfejeli még a remekbe szabott operatőri munka is.
Az Örökség szinte biztos, hogy nem lesz populáris mozi, mivel nem egy egyszerűen fogyasztható darab. A kimért tempója, és súlyos műfajvegyítése ugyan nehezen befogadhatóvá teszik, pont ezen vonásai miatt akár időtálló klasszikus is lehet belőle. Ari Aster rendesen rárúgta az ajtót Hollywoodra filmjével, úgyhogy reméljük sok jót hallunk majd még felőle.
