
Láthatatlan történelem
Kár lenne tagadni, az év meglepetés sikersorozata olyan puritán dokumentarizmussal döngölte a földbe a nézőket, hogy hatása egy ideig mérce lesz a hasonló tematikájú sorozatokhoz. Kegyetlen őszintesége szembesít minket azzal, hogy mennyire veszélyes lehet, ha a látszatot féltő, hatalmon lévő dilettánsok ironikus módon nem képesek elismerni, hogy van egy láthatatlan ellenség, ami mindenkit megölhet. 
1986. április 26-án a Vlagyimir Iljics Lenin atomerőműben megtörtént a legnagyobb, ember által okozott atomkatasztrófa, ami a világban történhetett. A kezelőszemélyzet egy teszt során kikapcsolta a reaktor vészhűtési rendszerét, ami miatt a 4-es reaktorblokknál gőzrobbanás történt. Az emberi naivitás és az akkori, szovjet kommunista „propaganda” miatt 36 órán át nem ürítették ki a várost és tájékoztatást sem adtak ki, hanem az emberek a svédektől értesültek az esetről, akik bemérték a sugárzást.

A város atmoszférája fantasztikus, illetve félelmetesen ismerős a látkép a szocialista hangulatú miliővel, a Ladákkal és a blokkokba épült, szürke panelrengeteggel. Szerencsére sokat merít az apokaliptikus Tarkovszkij-féle sci-fikből – főleg a Sztalkerből, a némaság, a kiüresedés, a pusztulás láthatatlan nyomai a nihilizmus teljes rátelepedését mutatja a városra és a szereplőkre.
A zenei hangvágás zsigeri nyomasztást idéz elő. A gépies fémhangok, a gyári zörejek és kongások egy légüres térbe kalauzolnak el minket gondolatban, ahol szintén a Semmivel, a Halállal nézünk farkasszemet. Nem utolsó sorban pedig a kiemelkedő színészi játék, ami elviszi ezt a sorozatot a hátán. Az első részeknél még sok volt a panasz, hogy olyan furcsa angolul hallgatni az egyébként orosz karaktereket, de ezt nagyon hamar kompenzálta Valerij Legaszov (Jared Harris) rejtett zsenije és nostradamusi jóslatai, Borisz Scserbina (Stellan Skarsgård) józansága, és a párteszmén túlmutató intelligenciája, hiszen rögtön meglátja, hogy súlyos katasztrófa történt és Uljana Homjuk (Emily Watson) kötelező női tudósként való közreműködése, amihez annyi érdekesség hozzátartozik, hogy a casting során a színészeket egytől-egyig létező személyekről mintázták, kivéve Uljana Homjuk (Watson) karakterét, aki fiktív eleme a történelemnek, viszont a sorozatban nagyon sokat hozzátesz az események alakulásához. 

A sokadik borzasztó erős pontja, ami talán meg is magyarázza, hogy miért ennyire sikeres pont ebben a társadalmi közhangulatban a sorozat, hogy az emberi makacsság mennyire felül tud kerekedni a józan észen és bár manapság nem a sugárzással, de egy hasonló láthatatlan ellenséggel kell megküzdenünk: a globális felmelegedéssel. Itt is az országok vezetőinek kellene elsőként cselekednie és felhívni erre a figyelmet, azonban sokat elárul az emberiségről az, hogy az Amerikai Egyesült Államok elnöke el sem ismeri, hogy létezik olyan, hogy klímaváltozás. A igazság pedig, mint megtanultuk, nincs tekintettel eszmére, vallásra és politikai hovatartozásra sem.


