
Az idei Emmy-díj átadó Phoebe Waller-Bridge-ről szólt, akinek a Fleabaget köszönhetjük. Az önmagát kereső, 30-as éveiben járó szingli lány története most egy picit lejjebb vette a fókuszt a testiségről és a 2. évadban inkább az őrült családra helyezi a hangsúlyt, valamint arra, hogy mennyire undorító és nehéz is a szerelem.
Phoebe Waller-Bridge egy 34 éves londoni lány, akit anno a Downton Abbey castingján túl viccesnek találtak, valamint még a Doctor Who első női főszereplőjeként is fontolóra vettek. A humora valóban feltűnően látványos, de ettől még a dráma is nagyon a vérében van; jelenlegi férje Martin McDonaugh, akinek az In Bruges-t és a Három óriásplakátot is köszönhetjük. Waller-Bridge idén hat Emmy-díjat vágott zsebre a Bolhafészekkel totál megérdemelten.
Az első évada látszólag nem hozott eredetit a sorozatszférába, de hat rövid résszel mégis nagyon egyedien és figyelemfelkeltően mesélt annak a szingli lánynak az életéről, aki szexualitásban méri magát, közben gyászol, próbál megbirkózni a családjával és minden erejével azon van, hogy egyenesbe hozza az életét, de néha a dolgok mintha pont csak elbaszódni volnának képesek, hiába bármi próbálkozás. Rövid volt, velős, stílusos, a főszereplő (Phoebe Waller-Bridge) kidumált nekünk a kamerába és abszolút azonosultunk a mozdulataival, a grimaszaival, a megfáradásával és minden szóval, ami elhagyta a száját.

A felnőtt élet, a traumák, a válságok, a vágy, hogy megházasodjunk, aztán meg a vágy, hogy elváljunk ez mind folyamatos, önmagát ismétlő körökként jelenik meg az életben, miközben mások életét figyelve találunk egyre több hibát a sajátunkéban. Erről tud rendkívül hasznosan, szórakoztatóan és meghatóan beszélni a Bolhafészek. Ezzel együtt azt is tök jó hallani, hogy a szerelem végre nem valami magasztos, elérhetetlen, szent kegytárgyként van ábrázolva, hanem egy borzasztó dologként, ami nem apró pillangó szárnyakkal repked a szíved körül, hanem dögkeselyűként köröz az egész lényedben.
A második évaddal viszont búcsúztunk is a sorozattól, nem lesz több évad, de valószínűleg pont ilyen mikor valamit a csúcson hagynak abba, pedig első ránézésre a második évad sem indult fékezhetetlen izgalommal, de az ember még hetekkel később is képes visszaemlékezni és elmerengeni egy-egy mondatán.


