Undone, készítők: Raphael Bob-Waksberg, Kate Purdy, szereplők: Rose Salazar, Anqelique Cabral, Constance Marie, Siddharth Dhananjay, Bob Odenkirk, amerikai fantasy animáció, 23 perc, 1 évad, 8 rész, 2019 –
Valóban csak ennyi lenne az élet?
A BoJack Horseman kétségkívül az egyik legkreatívabb animációs felnőttmese arról, hogy milyen mélységeket képes az ember megélni. Így a két alkotó újabb szerelemgyermeke, a Hiány egy kicsit sem lepett meg minőségi mondanivalójával és nyomasztóan felemelő üzenetével, csak azt sajnálom, hogy kevesen találnak rá a mai sorozatkavalkádban kissé különc külleme miatt. Pedig ezt a sorozatot receptre kéne felírni, ha úgy érzed, hogy nem találod a helyed a világban.
A történet több síkon játszódik és magának a befogadásnak a folyamata is. Adott egy lány, Alma (Rose Salazar zseniális játéka, én őrá először az Úr Hölgyet keres sorozatban bukkantam rá, azóta imádom) aki kissé hasonlóan BoJack-hez már viszonylag fiatalon kiüresedettnek érzi az életét annak ellenére, hogy van családja és egy szerető barátja is. Anyjával (Marie) kicsit távolságtartó a viszonya, mivel túlfélti lányát annak fogyatékossága miatt. Igen, Alma hallássérült és egy készülék segítségével képes csak hallani. Egy nagyon jelentéktelennek tűnő, mégis nagyon fontos eleme az egész elbeszélésnek, hiszen a lány különlegességét ez a képessége is fokozza. Nővérével, Beccával (Cabral) mindent megbeszélnek, ő a legjobb barátja és kapcsolatuk nagyon tipikus lánytestvéri viszony, szép árnyalatokkal megtoldva, ami az ilyen kötelékeket jellemzi: irigység, kissé önzőség a szülői elismerésért és önzetlen tettek a másik boldogságáért, na meg sok és remekül megírt dialógus az emberi kapcsolatokról. Sam, Alma barátja pedig egy látszólag mindenre képes hősszerelmes, akit nem hagy nyugodni a gondolat, hogy mi történhetett Almával, mert a lány egyszer csak furcsán kezd el viselkedni.
Alma egy nap a kocsiját vezetve hirtelen egy villanást lát és emiatt balesetet szenved. Semmi komolyabb baja nem történik, viszont megjelenik a halottnak hitt apja, Bob Odenkirk egy kissé hasonlóan simlis szerepben, mint a Breaking Bad-ben Saul-ként, ahol érezhetően lánya képességét a saját előnyére próbálja kovácsolni. Egyfajta jedi mester – padavan viszony alakul ki kettőjük között, ugyanis Alma azon kevés spirituális személyek egyike, aki képes az időutazásra elméje segítségével, ezáltal meg tudja változtatni a jelent. Apja nem emlékszik a halála körülményeire, viszont meg van róla győződve, hogy meggyilkolták, ezért Almát megtanítja, hogyan utazzon vissza az időben és derítsen fényt a rejtélyre. A sorozat lelki része pedig ebben a tanulási folyamatban teljesül ki, amihez elengedhetetlen volt ez a különleges élőszereplős forma keverve az animációval.
A sorozat rotoscoping technológiával készült, ami azt jelenti, hogy a színészek jeleneteit felvették, majd az utómunka során átrajzolták őket, így lehetett belevinni rengeteg szuper látványos és kreatív megoldást a transzdimenziós utazásnál vagy a skizofrén állapot szemléltetésénél. Alma ugyanis egyre élénkebben és gyakrabban látja apja szellemét, amiről mesél családtagjainak is, akik természetesen a baleset miatti elmezavarnak tudják be. A látványvilág egyedisége nagyban hozzáadott az élményhez és hogy mi is leereszkedjünk Almával együtt személyiségünk legmélyebb bugyraiba (a Kamera által homályosan című film is így készült és egy méltatlanul alulértékelt alkotás).
A Hiány egy remek lélektani utazás, csak akkor érdemes elkezdeni, ha valami komplexebbre és filozofikusra vágyunk. Animációs és átvitt jelentései miatt Az élet nyomában-hoz (Waking Life) és A futurológiai kongresszushoz tudnám hasonlítani, azonban szarkasztikus humor épp úgy megtalálható benne, mint a két alkotó méltán nagyrabecsült BoJack Horseman című szériájában.
A Hiány bár látszólag egy nagyon jó kis filozófiai fantasy, mégis a valós emberi értékekről és sérelmekről kezdeményez beszélgetést. A szülők válását feldolgozni képtelen gyermek felnőttkori személyiségjegyei, a fogyatékosság miatti ki nem mutatott traumák, a szülőktől való mentális betegségek öröklődése és az ettől való félelem – ezek mind a felszín alatt, de ott vannak. A lezárásban megfogalmazott kérdés pedig, hogy „Valóban csak ennyi lenne az élet?” a posztmodernt ember problémája már egész régóta, mióta az egzisztencialisták a Semmiről értekeztek és megállapították, hogy az emberi élet nem is olyan fennkölt, mint azt sokan sejteni vélik. A sorozatnak érkezik majd a második évada is, pedig a vége egy szép, kerek lezárás lett olyan Eredetes megoldással, hogy vajon megáll-e a pörgettyű vagy forog tovább? Egzakt választ erre sosem kellene, hogy kapjunk, mégis a folytatás biztos nézős lesz.
