Fawlty Towers, alkotók: John Cleese, Connie Booth, szereplők: John Cleese, Connie Booth, Prunella Scales, Andrew Sachs, angol vígjátéksorozat, 2 évad (12 rész, 30 perc), 1975-1979.
Waczak stílus, patikamérlegen mért pofátlanság
Sokáig gyanúsítottam magam azzal, hogy nincs humorérzékem. Nem tudtam röhögni az amerikai sitcomokon, hat jóbaráton, vagy pár másnaposon – tudom, ezért a mondatért most sokan megköveztek -, de rájöttem, hogy csak rossz mércét fogtam. Szorongásommal az emberi-, de minimum a brit humor csúcsa, pontosabban a magára mindig is adó BBC csak két évadnyira rúgó sorozata, a Waczak Szálló számolt le. Receptre írnám depresszióra, esőnapra, de úgy általában minden bajra. You know: “Always look on the bright side of life…”- fütyürészték ’79-ben a Golgotáról a “hülye angolok, az angol hülyék”…
John Cleese legalább olyan erős brit brand, mint a Burberry, a Led Zeppelin, az Aston Martin vagy a Rolling Stones. Ha egy mondatban kellene írnom a Waczak Szállóról: bárhogy, csak így ne vezess szállodát, de leginkább semmit sem! Mondom ezt 17 év vendéglátós múlttal a kanyarban (de valószínűleg belőlem már sosem lesz rendes vendég).
Ha valaki érezte már magát zavaró tényezőként, láb alatt (értsd szó szerint) az közelít a sorozat nyújtotta kellemetlen pillanatok tucatjaihoz. Basil Fawltyt (John Cleese), a tulajdonost vakmerő és felelőtlen dolognak tűnik emberek közé ereszteni, az egész kócerájnak pedig még a létjogosultsága is kérdéses. A Waczak Szálló nem nagy költségvetéssel dolgozott, de mondjuk ezt már az első 5 percben elengeded, mert minden blockbustert magasan ver az angol fekete humor. A helyzet az, hogy a Fawlty Towers 12 epizódjának majd’ 50 év után is súlya van a képernyőn. Martin Scorsese szerint a legjobb sorozat, ami valaha készült, John Lennon pedig még vendégszerepelni is szeretett volna benne.
Az időzített bombaként ketyegő Mrs. Fawlty (Prunella Scales), szinte csakis akkor bukkan fel, amikor bárhol máshol jobb helyen lenne, mindenki- de főleg a férje-érdekében. És még így is mintha benne lenne minden reményünk. A hangja és a nevetése dobhártyákat gyötör és ha meghalljuk: Baaaaaasiiiil!!!???!!! – a szomszéd bűnét is bevalljuk.
Üres tekintet és indokolatlan lelkesedés-ő Manuel (Andrew Sachs) pincér, londiner, mindenes. Nem ő a legélesebb kés a fiókban, pedig 2 évadon keresztül állítja, hogy “I learn it from the book”. A kommunikáció vele oly könnyed, mintha egy kétmázsás diófaszekrényt tologatnál. Két dologtól fél: Mr.Fawltytól és a barcelonai bevándorlási hivataltól.
Talán mind közül a legtöbb esze Pollynak (Connie Booth) van, éghet is mindenki helyett… A 2.évadban egy szakáccsal bővül a személyzet, mintha nem lábatlankodva már így is elég dilettáns a hallban és a konyhában!
Basil Fawlty megoldóképlete: kellemetlent a haszontalannal. Pökhendi, arrogáns, elvtelen, pitiáner, pojáca, nyers, és ehhez még hozzájön egy kényszerképzet-paranoia kombó is, gentlemanlike-ot nyomokban sem tartalmaz. Számára mindenki gyanús, aki nem brit, pedig az angol kékvérűséggel köszönőviszonyban sincs. Szükségtelen hazugságok és félreértések hálójában vergődve, vicsorítva süllyed egyre mélyebbre abba a gödörbe, amit meg sem kellett volna ásni. Az idegösszeomláshoz valahogy mindig közelebb áll, mint a megoldáshoz. Minden vágya, hogy a csőcselék helyett előkelőbb vendégek látogassák (szerinte) patinás szállóját. Ő minimum York hercegét és udvartartását várja, ehelyett jönnek a szállodai ellenőrök és a németek…
Mr. Fawlty kihúzza a vendég alól a széket, vagy ha úgy adódik, vacsora közben egy másik asztalhoz is átültet, s ha urambocsá panorámára vágytál, akkor ne várj babilóniai függőkertet… A legkínosabb szituációkat generálva az egész szálló azt a benyomást kelti bennünk, hogy olcsó húsnak…, mert Basil Fawlty úgy épít, hogy közben rombol: falakat, önbecsülést és imidzset.
John Cleese egy interjúban elárulta, hogy a sorozat ötletét Donald és Beatrice Sinclair, a Gleneagles Hotel tulajdonosai ihlették, akiknél még a Monty Python egyik forgatásán volt szerencséjük megszállni. A sajtó fel is kereste Sinclair urat, aki viszont nem volt hajlandó nyilatkozni, helyette a lánya beszélt az újságírókkal (aki még soha egyetlen Waczak Szálló epizódot sem látott). Cleese alakítását látva a válasza a következő volt: “Igen, ez apa”.
A Waczak Szálló az a sorozat, amit nem egyszer nézel majd meg, és mindig találsz valamit, amitől hangosan, tiszta szívből felröhögsz. A magyar szinkronra általában lehet számítani, itt viszont (szerintem) csúnyán elvérzik. De ezt döntsétek el ti.
A cenzúra sajnos a Waczak Szállót is elérte A németek című epizód miatt. 2020 júniusában a BBC tulajdonában lévő brit UKTV streaming szolgáltatás bejelentette, hogy faji előítéletek miatt eltávolítja a sorozat “A németek” című epizódját. John Cleese így kommentálta döntésüket: “A BBC-t most marketingesek és kicsinyes bürokraták keveréke irányítja.” Hozzátette, hogy a cenzúrázott részt a karakterrel és a korszakkal összefüggésben kell kezelni. Lássuk meg, hogy a Fawlty Towersből cenzúrázni ezt a jelenetet-vagy bármelyik másikat-kb. olyan, mint történelmet hamisítani. Bocsánat, de 1975-ben még nem volt ennyire szociálisan mindenre érzékeny a világ, még kevésbé John Cleese. Ő a németeken mindig is tudott élcelődni, lásd Das Lied der Deutschen (A hal neve: Wanda). Még szerencse, hogy a spanyol inkvizíció cenzúrájától már nem kell tartaniuk. Tudom, ez már Flying Circus, de nem bírtam kihagyni.
Mr. Fawlty a garancia arra, hogyan lehet a legtöbből a legkevesebbet kihozni, míg John Cleese ennek a fordítottjára is bármikor képes. Én a Waczak Szállót erősen ajánlom mindenkinek, aki egy kicsit is fogékony az angol humorra, azoknak is, akik feszengtek már kéretlen vendégként, vagy ami ennél is kínosabb, kéretlen vendégtől és még inkább azoknak, akik a mindentavendégért-elv alapján úgy döntöttek, szállodákban őszülnek meg.
