
Hosszúra nyúlt fejlesztésen megy keresztül a Nova Drift, ami függetlenül attól, hogy már közel két éve korai hozzáférésben található, igencsak meggyőzött bennünket.
Jeffrey Nielson keze munkáját dicséri a Nova Drift, kiadásáért pedig az a Pixeljam felel, mely csapat korábban olyan értékelhető alkotások felett bábáskodott, mint a Glorkian Warrior: The Trials Of Glork és a Dino Run DX, bár indie címek révén egyik sem kapott túl nagy visszhangot. Tesztünk alanya egy történet nélküli, világűrben játszódó rougelike akciójáték, ami magyar nyelvre lefordítva azt jelenti, hogy: űrhajóval kell lövöldöznünk aszteroidákra és ellenséges járművekre, hogy végül minél több pontot és klassz felszereléseket szerezzünk.



2019 márciusában jelent meg Steamen Korai hozzáférésként (Early Access) a Nova Drift. Nielson egymaga írja a programot, de különböző közösségi tereken bármilyen építő jellegű véleményt, kritikát és hozzászólást fontolóra vesz. Végső megjelenés előtt álló programként az ütemtervet öt fázisra bontotta, jelenleg a másodiknál tart: várhatóak még többek közt új ellenfelek, napi kihívások és kampánymód is.
Legutóbb ezt értékeltük:


