
Kuroszava Akira szamurájfilmjei inspirálták a Trek to Yomi című akciójátékot, aminek két fejezetet tartalmazó tesztverziójába tudtunk belekóstolni.
Várhatóan valamikor e tavasz folyamán jelenik meg a Trek To Yomi teljes verziója (konzolokon is), azonban volt szerencsém PC-n abszolválni a Shadow Warrior 3 lengyel alkotóinak várva várt játékának bevezető pályáit. Az első epizóddal belekóstolhatunk a történetbe, közben pedig elsajátíthatjuk az akcióplatformer mechanikájának csínját-bínját, míg a második etapban kamatoztathatjuk megszerzett tudásunkat. A nagyjából egy órát átölelő játékidőt magába foglaló előszó alapján, s a feudalizmus időszakában játszódó sztori szerint a szamuráj tanonc Hirokit irányítjuk, akinek szenszejével banditák végeznek a városukat ért brutális mészárlás következtében.


Még izgalmasabbá teszi a játék összképét, hogy a karakterek nem angolul, hanem japánul szólalnak meg, de persze az érthetőség kedvéért adott több más idegen nyelvre lefordított felirat. Ahogy említettem, a játék „preview” variánsa rövidre sikeredett, ám a későbbiekben összesen négy eltérő nehézségi szint, valamint teljesítmények jelenlegi állásából kiindulva legalább hét fejezet vár a játékosokra, így a teljes játékidő nagyjából megfelel egy egészestés film hosszának.
Legutóbb ezt teszteltük:

