Lightyear, rendező: Angus MacLane; szereplők: animált színészek a Toy Story univerzumából; meta animációs sci-fi akciókaland, 105 perc, 2022 (12)
Elegáns zuhanás
Picit kacifántos, hogy mi is ez a Buzz film, de annyi biztos, hogyha most a ’90-es évek derekán lennénk kisiskolások, egyből gyűrnénk a szülőket, hogy vegyék meg a főhőst akciófiguraként. Bár „élőszereplőt” csinált a Pixar kedvenc csillagharcosunkból, néhol megmaradt a műanyag váz. A stúdió legrosszabb pillanataiban is képvisel egy magas minőséget, amiről ezúttal szó sincs, de házon belül azért így is az alsóház tagja.
A Toy Story univerzumában… ami igazából a Pixar teljesen közös világa (legalábbis immár 10 éve, a Bosszúállók táján kelt szárnyra a könyvet is megélt teória, ami azóta se borult), élt egy űrhajós valamikor az igazságosztók kora után, mikor a büdzsé helyettük már inkább az űrkutatásra terelődött. A ’80-as évekre az asztronauták számítottak szuperhősöknek, a gyerekek azok akartak lenni és nem Irdatlankák. A bizonyos űrhajós talán maga Buzz Aldrin, ezt nem tudjuk, mindenesetre belement abba, hogy egy ízig-vérig nagyszabású sci-fit készítsenek nevével fémjelezve. Nem egy életrajzi mozit, hanem egy franchise és merch alapot jelentő pénzeszsákot. Mint a valakiről elnevezett sportjátékok.
A Lightyear képében mi most ezt a produkciót láthatjuk, ami a ’90-es évek első felében készült és bejött alkotóik szándéka. Egy nagyállú színészt castingoltak a főszerepre, ő játszhatta el abban a filmben Buzz Lightyeart, amire anno egy bizonyos Andy Davis is beülhetett anyjával. A színész filmbéli kinézete által ihletett akciófigura után aztán komplett őrület lett a franchise-ból: készült videojáték, rajzfilmsorozat (bár ezek nem követték le teljesen a mozifilm történéseit), pizzázós és gyorséttermi gyerekmenüs játékok, takaró, minden… Andy a filmet látva, naná hogy akart kedvenc cowboya mellé egy „zűrlényt”, amit szülinapjára meg is kapott, a többit pedig már ismerjük.
A Lightyear tehát egy olyan metaszintet üt meg, amin egész biztosan sokan fennakadnak, hogy megértsék mi is ez pontosan. Nem akar ez se Toy Story előzmény lenni (mégis valahol az), se bőrlehúzás (mégis valahol az), hanem egy animációs univerzumban létező élőszereplős mozi, amit egy valós személy ihletett, de csak nagyon lazán a nevével. Sokszor láttuk már a fiktív film a filmben receptet, de ezek sose mentek tovább részleteknél, ha csak nem soroljuk ide a kamuelőzetesből lett Machetetét vagy értelmezés szinten ezeket. Mivel világon belül ez egy rendes alkotás, ahhoz igazítva kellett fotorealisztikusnak és sci-finek lennie: analóg kapcsolók és hologramok, akár a klasszikus Star Wars trilógiában, kézzel foghatónak érezhető díszletek, a Lego Space termékcsaládra emlékeztető dizájnelemek, a Pixar többi alkotására is jellemző álvalódi operatőri és vágómunka (hiszen ők többnyire eleve úgy animálnak, hogy azok valóban, praktikusan leforgatható snitteknek látszódjanak), tényleg időutazás az egész.
A 2000-res Buzz rajzfilmsorozat pont ugyanezzel a recepttel készült: az intró különböző variánsaiban a játékok összeülnek a TV elé, hogy megnézzék az adott részt. Egy egészestés VHS után 62 rész ment le és már 22 éve egy olyan dolgot nézhettek (hozzánk nem jutott el) a gyerkőcök, amit Andy is minden délután, pont abban a formában láthatott akár. Mintha kiadnák a fekete-fehér, kamerákkal forgott Woody bábfilmeket a ’40-es évekből. A Buzz rajzfilmek nyilván 2D animációval lettek megoldva világon belül is passzolva a formába.
Az egyetlen fontos különbség, hogy míg eddig azt hittük, a széria és a Rex által játszott videojáték valójában Buzz eredete, ez nincs teljesen így. Látva az idei mozifilmet, retconok történtek, ami persze nyilván a későbbi írásnak köszönhető, de tudatos. A Lightyeart rendező Angus MacLane ugyanis bár elsőfilmes, 1997-2013 között ő animálta a figura CGI verzióját, így az Oscar bejátszóktól kezdve a TV reklámokon át első rendezései a fent említett sorozat Pixar intrói, de hozzá kötődik a 3 Buzz Lightyear Mission Log röviddoku keretének dirigálása is. Ha valaki, akkor ő igazán érti a karaktert és tudta, mit akar kihozni az alapanyagból. Háromszemű földönkívüliek nem szerepeltek most (ahogy más értelmes idegen se), pedig ők is Buzz világának merch-ei, és bár egy esetleges Lightyear 2 még bevezetheti őket, a Toy Story 2-vel és a szériával akkor se fog stimmelni világon belül az „élőszereplős spin-off”. Ezt egy nosztalgiára szépen rájátszó spoiler miatt mondom, értelmet kifejtéssel nyerne, de na.
Ha már nosztalgia, a BURN-E-vel, a szintén Buzz merch-re fókuszáló Kis krumplival, a 22 perces Toy Story: Rémséges kalandokkal és társrendezőként a Szenilla nyomábannal további direktori tapasztalatokat gyűjtögető MacLane jól kezeli a megbúvó utalgatásokat arra, hogy miért gyártották le pontosan olyanra a Buzz figurákat, amilyenre. Két teljesen más karakter, mégis egy a kettő, de ez a kettőség csodásan működik. Nem különösebben tenyérbemászó és nincsenek olyan kellemetlen pillanatok, mint Han Solo nevének és dobókockáinak eredete.
A forradalmi (bár sokak szemében így is kérdőre vonható) ötleten túl viszont nem tartalmaz extrát a mozi. A Toy Story 4 kapott utoljára normál vásznas futást az USA-ban, az Előre nem tudta a maga idejét már maximalizálni, majd az azt követők Disney+-ra érkeztek, holott a Lelki ismeretek–Luca–Pirula panda minőségben ha nem is fényévekre, de jócskán a Lightyear fölött repdesnek. A benyomás az, hogy ha nem lenne ilyen baromi látványos és szép a grafika, akkor történetileg a Buzz kaland simán elfért volna csak a streamingen. Na persze mások mit meg nem adnának egy olyan „középszernek”, ami kritikánk tárgya…
Szíve-lelke nagyon van, egy Fel! szerű montázs és egy megható pillanat is akad (érzékenyek talán zsepiért is nyúlnak), de összességében az univerzumon belüli kijövetelének idejébe jól beillik. Az első két Star Wars trilógia közötti időszak nagyjából tényleg ilyen kaliberű élőszereplős filmeket szülhetett volna, persze ez annyiban pozitív, hogy egyáltalán nem a tékák polcaira készült darabokra gondolok. Mi több, megkockáztatom, hogy a való életben is klasszikussá ért volna egy valag terméket szülve, ha kijön akkoriban (T2/JP CGI tudással), de ezeken filózva megint oda lyukadunk csak ki, ami tényleg működik: a meta alapgondolat.
Itt marad némileg műanyag Buzz. Amint eljutunk a pézsét esetlegesen előidéző jelenethez, nem lesz több egy sima kalandnál. Valószínűleg nem is akar többet és még így is meg tudja lepni a lore ismerőit (más kérdés, milyen irányban éli meg az illető), de ez a Pixartól meglepően alacsony szint. A duplafilmes éveikre mondjuk ez jellemző: van amibe mindent beleadnak, amiért szeretjük őket (Agymanók, Coco, Lelki ismeretek, Pirula panda) és van az adott esztendő másikja (Dínó tesó, Verdák 3, Előre, Lightyear), amikbe igazából nem lehet nagyon belekötni és úgy jók, ahogy vannak. De „csak” jók és pláne eltörpülnek társaik mellett – amik miatt pont megbocsáthatók, hogy néha kijönnek ilyesmik is.
A Buzz mellé összeállt csapatdinamika teljesen jó. Kiemelendő Taika Waititi figurája (néhol idézi a Presto burleszk erejét, csak nem némafilmesen), a robotmacsek és a rendkívül sűrű hónapot élő Michael Giacchino pedig szintén komolyan vette a klasszikus téma felkérést, noha nem azonnal dallamtapadós, mint a Batman, de a Jurassic-nál jobb (a Thort meg majd meghalljuk – ez az ember amúgy mikor alszik?). Szóval tényleg számtalan kis részletecske van, ami abszolút ajánlhatóvá teszi az alkotást. Legyen az a legnagyobb bajunk, hogy nem mestermű valami!
Belekötni több helyen is bele lehetne, de fölösleges. Na jó, itt azért most kényes terepre értünk: az áthallások és utalások után először van konkrét LMBTQ dolog Pixar darabban, legalábbis ami nem elrejthető szinkronnal. Ha nagyon háttérben van, eleve polgárpukkasztó tud lenni, mert kvázi minek bele? Sokszor meg nem jó a tálalás, a Doctor Strange-ben pl. nincs kimondva, de America Chavez eredeti univerzumában szimplán nem léteznek férfiak, ezen infó hiányában pedig elég random az ábrázolás. A Lightyear se szán több játékidőt erre az említett példánál, de ha logikusan belegondolunk valamibe, akkor már bajossá és valóban erőltetetté, indokolatlanná válik esetünkben ez a minimális mellékszál.
A fogantatás egy idegen bolygón épp hazajutni kívánó emberkolóniában… ahogy annak létre kéne jönnie… nos, biztos pont arra van költségvetése az ott élőknek? Rosszabb filmmé ettől nem válik a Lightyear, de ha szimplán dramaturgiailag lyukas a szituáció, akkor inkább tényleg hagyják ki, mert innen ez pont kiesik a környezet és az élethelyzet miatt. Ha a Földön játszódna a történet, abszolút nem lenne kizökkentő, így viszont egy idegesítő pont, mivel az előzetes hírek miatt úgyis készül rá az ember, ergo jobban figyel és jobban kibukik a baj.
Az is igaz, hogyha meg teljesen kifejtik, az már túlesne a háttértartalom fogalmán, szóval erre nem volt jó megoldás. A kelleténél (és a látottnál) viszont már többet időztünk itt, szóval hagyjuk is, az meg a film erénye, hogy ennél csak kisebb apróságokkal lehet kötekedni és ez is inkább a csinálják jól/szépen, vagy sehogy tematikába esett ezen formájában. De bárcsak minden megnézett cuccban ilyenek lennének legnagyobb gondjaink…
A Lightyear bár nem váltja meg a világot és a Pixaron belül (vitathatóan persze) a top20 határán, vagy épp azon kívül tanyázik, de ettől függetlenül egy abszolút jó nyári szünetet nyitó szórakozást nyújtó nagybetűs családi mozifilm, amit már csak azért is érdemes nagyvásznon nézni, mert a Disney+ honi premierjével kérdésessé vált a stúdió címeinek sorsa. Örüljünk, hogy a Lelki ismereteket mi nagy késéssel, de moziban láthattuk, mert az ígéretes Elemental jelenleg kérdőjeles… ha csak nem szarrá keresi magát Buzz kalandja vagy változik a Disney mindenkit kiakasztó üzletpolitikája. Előbbire nagyobb az esély.
(Rövidet ezúttal se várjunk a vetítés előtt, Disney+-on csemegézzünk, de van 3(!) stáblistás jelenet: a végefőcím után, a feliratok után és végül most először a Disney-Pixar logók után.)
