A pók feje (Spiderhead), rendezte: Joseph Kosinski, szereplők: Chris Hemsworth, Miles Teller, Jurnee Smollett, Tess Haubrich, amerikai misztikus sci-fi akciófilm, 107 perc, 2022., 16 éven aluliaknak nem ajánlott!
Túladagolás
Egy különleges börtön adja A pók feje helyszínét, ahol különféle tudatmódosító szereket pumpálnak a rabokba, cserébe a viszonylagos szabadságért. A börtönigazgatót játszó Chris Hemsworth a komfortzónájából kilépve új szerepben tűnik fel, mi pedig a saját komfortzónánkból kilépve megnézzük őt. Citrom, víz, cukor, így készül a limonádé és a kihagyott ziccer.
Szemet szemért, fogat fogért! – tartja a mondás és bizony elég csak egy-egy bírósági ítéletről szóló hír alatt a kommenteket elolvasni, az emberek többsége halállal büntetné azokat, akik elveszik mások életét. Sokan nem hisznek abban, hogy a börtön annyira rossz hely lenne és hogy ott bárki is megjavulhat, majd esetlegesen kikerülve a társadalom hasznos tagjává válhat. A visszatartó erőről, a büntetések hatékonyságáról és a börtönviszonyokról hosszasan lehetne értekezni és valahol ezt teszi A pók feje is, amikor arra tesz kísérletet, hogy eredeti és szórakoztató módon dolgozza fel a témát. 
A cselekmény helyszíne egy egészen különleges börtön, ahol minimális létszámú őr vigyáz a rabokra, akik az idejük nagy részében tulajdonképpen azt csinálnak, amit akarnak, természetesen mindezt a négy fal között, de ha elég jó viselkednek, még kirándulni is elviszik őket. Persze semmi sincs ingyen, a rabokon saját beleegyezésükre kísérleteket végeznek, méghozzá olyan szerekkel melyek különböző érzéseket váltanak ki belőlük, pl. szexuális vágy, éhség vagy félelem, szorongás. Elég csak a kis fiolákat a testükre erősített szerkezetbe behelyezni és amint kimondják az igent, máris lehet adagolni a színes folyadékokat és várni a hatást.
Az intézmény vezetője Abnesti (Chris Hemsworth) aki egy igazi bájgúnár, szinte sosem alkalmaz erőszakot, nem büntet, nem fenyeget, hanem simulékony modorával és mézes-mázos szövegével veszi rá a delikvenseket arra, hogy önként alávessék magukat a kísérleteknek. Nem is csoda. hogy minden a protokoll és a fejesek elvárása szerint alakul, hiszen ki ne szeretne egy ennyire jó fej főnökkel bratyizni, szabadon járni-kelni és időnként kimenni a zöldbe. Abnesti mindene a tudomány, szinte az egész életét a kutatásainak szenteli és alig hagyja el az épületet. A rabokon újabb és újabb kísérleteket végez, egyre messzebb megy el, ám egy nap homokszem kerül a fogaskerekek közé. 
Jeff (Miles Teller) csak egy rab, a sok közül, ám valahogy mégis ő kerül a legközelebb Abnestihez, már-már barátoknak nevezhetjük őket. Minden kísérletben benne van, ám történnek dolgok, amik gyanakvásra késztetik és egyre makacsabb lesz. Szerelembe esik egy másik rab, Lizzy (Jurnee Smollett) iránt és nagyon szeretné visszakapni a valódi érzéseit, gondolatait. Abnesti játéka egyre kevésbé szórakoztatja, amivel nem csak magát, de Lizzyt is veszélybe sodorja. Vajon neki van igaza vagy Abnesti tényleg csak a főnökei utasításait hajtja végre és őt is nyomás alatt tartják?
Ez a börtön látszólag nagy szabadságot ad a raboknak, akik kvázi azzal törlesztenek a társadalomnak és végső soron saját maguknak is, hogy zokszó nélkül részt vesznek ebben a kísérletben. A rendszer maximálisan kihasználja, hogy bűncselekményt követtek el, amit megbántak és amiért úgy gondolják, nem érdemlik meg az életet, bármit megtehetnek velük, sosem lesz méltó a büntetés. A másik oldal maga a kísérlet, a különböző tudatmódosító szerek akár javíthatnak is az emberek életminőségén, rengeteg betegséget lehetne velük gyógyítani és rengeteg tragédiát lehetne velük megelőzni. Feltéve, ha jó kezekben vannak és ez az egész nem profitról, illetve az irányításról szól.
Fontos dolgok ezek, melyekről érdemes és muszáj beszélni, akár úgy is, hogy filmet, filmeket csinálunk róluk, de ha elkomolytalankodjuk, akkor megette a fene az egészet. Ez így csak egy börtön, ahol egy őrült tudós emberkísérleteket végez, amiből egy idő után az alanyoknak elege lesz. A dramaturgiai és logikai bakik, a kiforratlan forgatókönyv azonban alaposan betesznek a minőségnek, egyszernézős, felejthető alkotássá degradálva az egészet, amiért iszonyúan nagy kár.
Képzeljük el, hogy Michael Bay elolvassa A sziget forgatókönyvét, majd motorra pattan. Csak megy és megy és megy, egyre gyorsabban. Egyszer csak valami miatt félrerántja a kormányt, hatalmasat bukik. Kómába esik és ezalatt megcsinálja ezt a filmet.
Na jó, valójában az éppen minden rekordot megdönteni készülő Top Gun: Maverick rendezőjének filmjéről van szó, amit alig akarunk elhinni. A végeredmény egynyári kaland egy jó Hemsworth-szel és Tellerrel, akik lehettek volna még jobbak is, ha rendesen megírják a karaktereiket és adnak alájuk egy épkézláb sztorit, ennek hiányában A pók feje egy hatalmas kihagyott ziccer, ami szétforgácsolja az egyébként tök korrekt alapmű minden erejét. És hogy miért éppen A pók feje? Talán mert A lajhár hónalja hülyén hangzik, bár a cselekményhez ugyanennyi köze lett volna.
