
A vér nem válik vízzé
Az Éjjeli vérfarkassal teljesen új formátumban próbálta ki magát a Marvel, ami a WandaVízió után újfent nagyon idegen és ismételten benne van a pakliban, hogy az univerzum rajongóinak jön majd be kevésbé a formabontás. A formabontás, ami az általa megidézett műfaj kedvelői között viszont nagyot mehet és ami picit biztatóbbá teszi az utat az új Daredevil és a Deadpool 3 előtt. Ettől függetlenül ez így is csak egyszeri poénnak volt elsüthető.
Pletykák ugyan szivárogtattak ezt-azt a hivatalos bejelentés előtt, így az adaptált téma nem volt meglepetés a D23-ra fordulva, ám az előzetesben felvázolt formula annál inkább. Michael Giacchino rendezői székbe ültetése volt egészen szeptember elejéig az egyetlen teljesen hivatalos beszédtéma a Marvel halloweeni meglepetése kapcsán, aminek tálalása mellett a mibenléte is nagy kérdőjel lehet sokaknak. Hivatalosan ez egy különkiadás, amely megnevezésbe ugyan valóban beillik… de minek is a különkiadása az Éjjeli vérfarkas?
Most, hogy ebben a zavarosban sanszosan már kihullott egy adag átlag Marvel néző, még lehet hová selejtezni. A szabadságot ugyanis zenész rendezőnk épp annyira élte meg, hogy gyerekkori egyik rajongásának műfaját választotta korhűen. A WandaVízió első 2-3 részének igen negatív reakciói után nem csoda hát, hogy a stúdió minél tovább kivárt a teljes leleplezéssel, ugyanis az csak akkor tudatosult mindenkiben, hogy ez a halloweeni cucc nem a Marvel Stranger Things-e lesz, hanem a Universal szörnyfilmjeinek Lugosi Béla és Boris Karloff által vezetett eredeti érájának megfelelője. Milyen szép is ez: az első crossoverező filmuniverzumnak állít emléket a legsikeresebb.
Szóval technikailag a kormásolást érezhetően visszábbfogták a WandaVízión kitört népharag miatt (legalábbis ezt érezni, de ha Giacchino saját döntése volt, akkor elnézést), ám így is maradt még bőven belőle. A sminkek és jelmezek, ha nem is feltétlen azok, max az ’50-es évek végét idézik (vagy későbbről olyanokat, amik direkt ilyesmik, mint pl. Michael J. Fox vérfarkasa), és bár van egy CGI lényünk (amely karakter 2005-ben már kapott egy moziba szánt, végül TV filmként debütált darabot – ott legalább nem volt műfajkavar), de az effektek nem restek praktikusak is lenni, mi több egy direkt bábjátékos által mozgatott feléledő hullát is kapunk, bár őt pont nem teljesen a halloweeni hangulat jegyében.

Viszont ez mindenképpen egy közeledés affelé, hogy a 18-as karikát, vagyis gyártás szempontból inkább az R besorolást is becélozza majd a stúdió… ráadásul egyelőre Daredevilt se herélték ki igazán (a kiragadott klip szimplán nem előnyös), szóval Ryan Reynolds és Hugh Jackman őrült kötései se feltétlen vannak veszélyben. Az Őrület multiverzuma durvább az Éjjeli vérfarkasnál és a Penge megüresedett direktori állására Raimit már pletykálják, úgyhogy az irány a határok kitolása felé szép folyamatosan halad…
Viszont 50 perc után (stáblistás jelenet nincs) meg már mégis úgy tekintünk rá, hogy megszerettük és még néznénk. Na persze nem ebben a tálalásban, mert ez a formailag nehezen meghatározható mivoltság és a korszak jellemzőinek nem maximális kihasználása (a kevesebb mindig több – nézőileg) hagyhat némi hiányérzetet, mert egyszer igazán belefért volna teljesen elszállni és ezt nem merték. Giacchino inkább a rendezésre figyelt ezúttal, mint a sebtiben összedobott zenére, szóval lehet az ő tapasztalatlansága is, de nem hiszem.
Ha ennyire látványosan akartak több embernek (előfizetőnek) kedvezni, az azért is lehet, mert az életben maradt karakterekkel még vannak nagyobb tervek és ahhoz nem árt a bevezetőt is meglesni. De mivel pont nem eredetsztori, ez is sántít, miközben Bernalt se véletlen hívhatták a szerepre. És mondom: a vége már a „nézném tovább” jegyében csattan, szóval nagyon felemás az egész. Nézném, nézném, de már normálisabban, vagy legalább egységesebb, nem butított stílusban. És csakis a retró feelingű jelmezzel, még ha az hülyén is nézne ki máshol.
Egyszeri halloweeni poénnak teljesen jól működik, sőt, kisebb meglepetés, de lehetett volna még nagyobb. Giacchino rajongása a korszak iránt érződik, de bizonyos okokból nem teljesedhet ki. Újranézni talán csak halloweeni szokást kialakítva érdemes (sőt, első megtekintésnek is október végét javallom, nem értem, miért jött ilyen korán) meg akkor, ha kiderül, merre is tovább a szereplőkkel. De rohadjanak meg, a CGI lény is szerethető! Nagy a szakadék minőségben első és második fele között, de a nehézkes rajt után megszokható a stílusa.
Ám mire ez megtörténik, már alig marad ideje.


