Amazon: Ügyvéd (She-Hulk: Attorney at Law), showrunner: Jessica Gao; szereplők: Tatiana Maslany, Ginger Gonzaga, Renée Elise Goldsberry, Josh Segarra, Steve Coulter, Jameela Jamil, Mark Linn-Baker, Mark Ruffalo, Tim Roth, Benedict Wong, Charlie Cox, Griffin Matthews, Jon Bass, Drew Matthews; jogi szitkom/limonádé, 9 rész, 31-38 perc, 2022 (12) [2. évadról nincs információ]
A Marvel CGI nője mindig zöldebb
Az elmúlt két hónapban lefutott a Marvel talán legnagyobb hullámvasútja, az eleve ellenszélben, de végül ígéretesen induló Amazon: Ügyvéd, mely kapcsán jogosan merülnek föl az emberekben kérdések. Az, hogy ez már sorban a 4. nagy Disney+ premiere az univerzumnak, ahol nem tiszta, ki is a célközönség, valahol épp erény is, hisz az egykaptafaság vádja még kevésbé érheti a stúdiót, mert a határokat egyre szélesebb skálára tolják ki. Így több a megosztó végeredmény mostanság, de az alkotói szabadság is annak érződik, miközben Amazon méltó kihívójává válik Deadpoolnak.
A tavalyi Disney+-os MCU sorozatok a filmekből ismert címszereplőkkel adták el magukat és úgy, ahogy, de lehetett sejteni, kinél mire számítsunk. Jó, Wanda esetében jött az erős meglepi és Loki végül nem feltétlen eredeti ígéretét váltotta be, de az „Amerika Kapitány: 3.5” és az ünnepi hangulattal átitatott Sólyomszem (meg a Mi lenne, ha…? is) pontosan az előzetes elvárásokat hozták. Így zajlott le az első körben bejelentett csomag, amire mindenki azt mondta, hogy csak egy újabb rókabőr, melyeket prémium minisorozatként adnak el low-budget mozifilmek helyett, csak az előfizetőszám tuningjaként. Majd jött a következőleg ismertetett adag, ahol már nem a vásznakon bevezetett figurák domináltak (és végül annyira se fognak, miután az Armor Wars épp formátumváltáson esik át), nagyobb talányt adva mindenkinek. A többség által az ennél a formánál nagyobbat érő Titkos invázió maradt már csak, ami egy olyan rajongói közegbe esik majd be legendás sztoriszálával, ahol elődei a kísérletezések közepette nem a legpozitívabban szaggatták szét a netet.
A Holdlovag rejtélyesen és erősen kezdett, majd az átlagnéző ingerküszöbénél kicsit zavarosabb és egyiptomibb lett, a végén egy kiemelkedő epizód után egy túlvállalt CGI csatával zárva. A Ms. Marvel imádnivaló ifjúságiként kreatív vizualitással rajtolt, hogy aztán az átlagnéző ingerküszöbénél kicsit zavarosabb és pakisztánibb lehessen, az identitászavarában meg a fináléjára se tudott teljesen visszatalálni kezdetéhez. Az Én vagyok Groot véget is ér, mire elkezdi az ember, nem játszik. A közben bejelentett különkiadások első darabjaként gyorsan érkező Éjjeli vérfarkas nehézkesen indul, folyamatosan javulva ér a végére, de Wandáékkal ellentétben nem használja ki teljesen korhűen lehetőségeit és az átlagnéző ingerküszöbét már részben a trailerrel elbúcsúztatta.
Jelen írás tárgya is ilyen (erős rajt!), csak nagyobb közutálattal, ráadásul hazánkban még a címadáson való kiakadás se segített (csak halkan: ez az a hozzáállás, amiért esélyes, hogy Logan immár nem „Farkas” lesz Jackman után), de persze…hé, itt meg mi a franc történik? Jennifer?? Hát te mit keresel itt a kritikámban? Te a főhős vagy, hogy lehetsz egyáltalán itt?
– Én csak szeretném elmondani, hogy térj a lényegre! Senkit nem érdekel a rizsa, Botond. Ezekkel, aki akar, az már tisztában van és nem ezt várják egy kritikára kattintva. Én vagyok Amazon, rólam szól a sorozat, nem a többiekről, szóval rólam írjál!
– Jól van, oké Jen, értem. Valahol jogos, de nem árt a kontextus, hogy legyen mihez mérjek. És mivel a műfaji határok összehasonlíthatatlanok, így egy általános Marvel közegbe kell elhelyezzem, miként is teljesít a sorozatod. Az írás nem csak a fanoknak szól feltétlen, akik tisztában vannak ezekkel többnyire, bár az egyre nagyobb dömpinggel ez is kérdéses már.
– Szerinted 2022-ben megnyit még bárki olyan szöveget egy 14 éves franchise húszezredik megjelenése kapcsán, akinek kell egy ilyen felvezető? Két mém között úgyis csak a felkonfot és jobb esetben a lekonfot nézik meg a pontszám mellett, aztán mennek tovább és megosztanak egy édi cicát jópofa idézettel. Hagyd már ezt, senki nem kíváncsi rá, bárhogy próbálod feldobni. Tudod, a Marvel is ilyen: ha már nem érdekel valakit, próbálkozhatnak bármivel, úgyse mozgatja meg az adott illetőt. Ha ez megy filmen, szerinted itt más a helyzet?
– Feldobni valamivel? Hát szoktam én olyat? De igazad van, elég a rizsából, innentől… izé… nem is tudom, hogy kéne megfogalmazzam… innentől akkor rád térek teljes erőbedobással.
– Jó, de csak óvatosan, te kis huncut! Fiatal olvasóid is lehetnek, nem 18 karikás a sorozatom, hiába élek az univerzumtársaimnál nagyobb mértékű nemi életet.
– Igazán? Nem láttad a Netflix termést, mi? Pedig az egyiküket behatóan megismerhetted…
Szóval a lényegre térve, kihagyva minden – néhol jogos felvetésekkel élő – kommenthuszárt: amit a sorozat baromira jól csinál, az az önreflexió. A 4. fal áttörése még Deadpoolt is lepipálva odáig fajul, hogy az egyik epizódba olyan hozzászólásokat vágtak be a karakter egy szituációja kapcsán reakciók gyanánt, amiket konkrétan az előzetes által generált hisztiből emeltek át szóról-szóra. Ez a fajta szabadság mindenképp jó előjel Ryan Reynolds-nak, de az Amazon még ezt is megfejeli és már-már a Monty Phytont (Az élet értelme: „üdv a film felénél”), vagy az Űrgolyhók kazettás pillanatát idézi, miközben nem fél folyamatosan beszólni önmagának, az univerzumépítésnek, a nézőnek és a (szó szerinti) komplett Marvel Studios-nak. Mivel ez kisebb-nagyobb mértékben mind a 9 részében jelen van, az egyetlen igazi állandóságának vehető.
A képregények is előbb kezdték a piros zsoldosnál, viszont itt jobban sikerült megfogni a formátum lényegét, mármint a képregényes működését adaptálni. Deadpool egy sablont használ, az ügyvédnő annál több. De ettől még vannak gondok bőven…
Phú, hol is kezdjük? Ez egy szitcom lenne elvileg, de néha inkább romkommá válik, ami még önmagában nem lenne baj, de egy szitcomhoz nem kéne egy erősen összetartó főszereplő társaság a folyton beköszönő hírességek mellé? Utóbbiból akad 4+1, de az előbbi csak nyomokban van jelen. Taitana Maslany szerencsére hozza, amit kell címszereplőként, de nem hiába nem találni igazi stábfotót. A Ginger Gonzaga által játszott barátnője az egyetlen, aki minden részben jelen van rajta kívül, de a többiek nem 1-2-t hagynak ki, hanem max 4-5 epizódban bukkannak föl (az elején bevezetett univerzumvendégek meg 3-4-ben), szóval bár adott lenne a jó helyszín az ügyvédi iroda képében, amelynek heti ügyei adnák szitcomhoz valót, túlságosan elmegy a figyelem azokra, így gyakorlatilag mindenki mellékszereplőnek érződik. Már 40-50 éve futottak nagyobb összetartással sorozatok, bakker!
Így válik limonádévá az egész. Nézzük, kik is veszik körül hősünket: Ginger Gonzaga tehát a barátnője/asszisztense, sokkal többet nem tudunk róla. Renée Elise Goldsberry az iroda egy másik ügyvédnője, akivel el kell ásni egy rivalizálási csatabárdot a múltból, sokkal többet nem tudunk róla. Josh Segarra a Zöld íjász egyik legemlékezetesebb évadgonoszát játszotta, itt az ügyeletes fiatal jópasi ügyvéd, aki titkon bejön Jen barinőjének, sokkal többet nem tudunk róla. Steve Coulter szórakoztató, tényleg sitcomba való, megkockáztatom emlékezetes alakítást hoz a főnök szerepében, mígnem az évad úgy felénél szinte eltűnik (a záróból is kimarad!) és persze… sokkal többet nem tudunk róla. Jameela Jamil Titániája egy (valamiért, nyilván nem tudjuk érdemben miért) szupererővel rendelkező influencer, mondhatni átívelő gonosz, aki rivalizál Amazonnal hol így, hol úgy, csak értenénk: ugyan mi okból? Aztán ott a szintén ügyvédként ténykedő exe Jennek (Drew Matthews), aki kicsekkol kb. félúton (legalább TV-ben feltűnik a fináléban), egy gazdag és gyanús pofa randinak induló törzsügyfél (Jon Bass) meg Jen családja. Az anyja és az öccse?…unokatesója?…akárkije, nem igen érzékeltetik, gyakorlatilag jelenlét nélküliek, Mark Linn-Baker viszont remek a jófej apja szerepében.
Szóval ez a csapat alapvetően tökéletes táptalaj lehetne egy igazi, minden sablonnal megkent szituációs komédiához, no persze 20-22 évadonkénti szeletben, amely itt nyilván nem volt koncepció. Ez viszont nem jelenti azt, hogy automatikusan el is kell hanyagolni őket. Azonban azt mindenképp meg kell adni, hogy cserébe az epizodikus ügyek, ha nem is feltétlen jók, de legalább valamilyenek, megjegyezhetőek, már amikor épp vannak (sicc, te évadközepén bedobott fölösleges random esküvői epizód!). Főképp ideköthetőek ügyeletes visszatérőink, akikből csak itt (4) több van, mint az idei D+ felhozatalban eddig összesen (Groot nélkül cameókkal együtt 3). És ők cserébe hozzák is, amit kell!
A pilot talán a legközelebbi mozgókép, amit csak jogilag kaphatunk Hulkkal a főszerepben. Mark Ruffalo végig ottmarad az eredettörténetben az univerzum egyik legkellemesebb TV epizódját hozva. A negatív előítéletesség után ez egy kifejezetten bíztató kezdés lehetett annak, aki mégis nekiállt. Majd bekerül a képbe Förtelem, akit képviselnie kell Jennek, hiába a személyes érintettség azzal, aki ki akarta nyírni unokatesóját (az egyik legjobb kikacsintás itt van).
Tim Roth 2008 után nem csak szinkronjában kapott átalakulást, hanem karakterében is, ez a vége felé kap igazán fókuszt. Szegény ember Benedict Cumberbatch-eként megkapjuk Wongot, hisz össze kell kötni az eseményeket a Shang-Chivel meg azzal, hogy őt használni olcsóbb és egyszerűbb legfőbb mágusként, mint Strange-et. Hozza a szokásosat és már belengetik, hogy valahol még találkozni fogunk vele nemsoká. Amikor épp nem kötik össze az univerzummal és csak pihenve sorozatozna… nos attól páran garantáltan falra másznak majd, de nem miatta, hanem epizodista partnerének karakterétől. Az ilyenekből bár ez a szöszi is futott egy komoly kört, a twerkelő Megan Thee Stallion vitte a prímet, színészileg viszont Griffin Matthews nyert, aki divattervezőként megközelíti Elza néni nagyságát.
Az évad első felében és a záróban vannak stáblistaközi jelenetek, bár a végefőcím mindig más és néhol kiegészíti rajzokkal a történéseket (amolyan epilógus), szóval nem érdemes áttekerni, meg aztán a főtéma is megkapó szerzemény Amie Dohertytől. Amikor nincs plusz szcéna, arra is marad két szinte annak érződő teaser, az egyik ezekből természetesen Charlie Cox Matt Murdockja. Az előzetesen megjelent klip után itt is kitört a hisztéria és természetesen az adásba kerülést követően egy másik pillanat kapott kiemelést a szkepticizmus közepette. Kár vitázni ezeken: az akrobatika tényleg nem néz ki túl jól, de csak annyi, amennyi a klipben van (és amúgy képregényű), az összebújás meg tényleg hirtelen, de mindkettő menthető – mi több, valamelyest már elkezdtek mentődni. A Fenegyerek mosolygott, dugott és szórt egysorosokat a Netflixen is, szóval egyáltalán nem karakteridegen és több jelenetben jó, mint ahányban necces. Tárgyalótermi beszéd, iszogatás, folyosóbunyó, jó, nem volt vér meg káromkodás mellé, de az ne legyen egyből elvárás csak azért, mert korábban megtehette.
A CGI ugri-bugri ettől persze nem fest jól, ahogy maga Amazon se mérföldeket javult az előzetes óta (érezhető némi fejlődés), ám ezeket egyszerűen el kell fogadni és higgyétek el: ezt lesz könnyebb egy vállvonással nyugtázni TV büdzsé mellett. Komolyabb baj, hogy itt aztán tényleg alig történik valami, nincs igazi fődolog, 1-2 univerzumi ugyan épülget (van egy cliffhanger féleség, noha azt nem feltétlen 2. évadban kell kifejteni, bár elférne, csak infó nincs róla), de nem érezni a súlyát és egy Lady Thor említésen kívül az idejét a nagy egészben. Meg tényleg: ki a célközönség? A szitcomosok láttak jobbat, romkomnak ez nem végig az és eleve nem Marvel logó alatt kér ilyet az ember. Az átlagrajongónak se ezt jelenti a brand, mégis tele van ismerősökkel és kapcsolódásokkal, de vajon mi van azzal az ingerküszöbbel? Nyilván könnyebb befogadni a témát a specifikus Egyiptom és Pakisztán után, a tálalás se a 90 éves állapotokat imitálja, de… de erről is szól a Marvel. Bizony!
Ahogy a kiadványok is megadják a szabadság lehetőségét, úgy a forgatott anyagok is már azt csinálják lassan, amit akarnak. Még ugyan nem 18-as karikával vagy elvont művészfilmesen, de ha már ennyiszer újra és újra elhagyja sablonközegét (miközben nagyon kettősen mégis megtartja valamennyire), az már egy olyan trend, ami értékelendő. Azzal, hogy nagyobb a kínálat, nagyobb a kilengés. A képregényekkel is ez volt, és ha a szintén onnan hozott crossover eventet jól átültették, úgy bizony ezt is, hisz nem minden olvasmány jön be mindenkinek. Ez persze közönségtizedelést okoz, pláne ha mindent látni kell minden utaláshoz, szóval próbára teszi azokat, akik nagy fannak vallották magukat 22 mozifilm után, mert könnyű kiégni – de inkább így, alkotói sokaságban, ahol mindenki találhat kedvére valót.
Akárhogy számolom, a matek épp a jobbak felé billenti az Amazon: Ügyvédet. Erős kezdés, mely lendülete kitart még két részre. A 4.-7. között meginog (az említett esküvő fölösleges, egy másik is erős filler (mégis kell a fináléhoz), az egyik egész okés tárgyalótermi dráma, míg van a szöszis, amit Wong picit ment), a 8.-ban Daredevilnél, mint mondtam, több a pozitívum, mint sem, végül a zárás pedig… na azért meg tényleg érdemes adni egy esélyt. De az igazán csak akkor működik, ha eljutsz oda és nem belenézel (mint ez a kritika is).
A félórák pörögnek, bár darával lehet túl intenzív volna a semmilyenség, a sorozat tisztában van önmagával, Maslany mindent megtesz a nézőért, a 4. fal használata és kulminálódása meg minimum +1 széket jelent. Szóval összege… oh, Jen, te még itt vagy? Épp fejezném be!
– Még komolyan most akarsz összegezni? Boti, így is baromi hosszú lettél megint, 3+ oldalnál tartunk, pedig a sorozatom nem az új Keresztapa trilógia, hanem csak egy limonádé.
– Ez tény Jen, de én megadom mindennek a kellő tiszteletet és részletességet. Körülötted sok az olyan karakter, akikre máskor nem feltétlen térnék ki, mert van náluk annyi fontosabb, hogy ne kelljen, viszont itt nagy a katyvasz.
– Körülöttem lehet sok a karakter, de az nálad is gazdagon megtalálható. És jó, ezt elfogadom, szép hozzáállás mindent ugyanolyan figyelmességgel kezelni, tiszta lappal, netes befolyásoltság nélkül. De szerintem ne összegez jobban most az én esetemben.
– Miért? Az is egy kritika szokott része.
– És az mióta szokott része, hogy csevegsz benne a főhőssel? Vagy legalábbis azt képzeled? Na, ha ilyen van benne, akkor bizony lehet másban is formabontónak lenni!
– Végül is igazad van, ez úgysem az új Keresztapa, nem igaz?
– Látod? És ha az egyszeri olvasó csak idegörget a pontért, az szerinted mekkorát fog nézni, hogy itt egy társalgást talál majd?
– Hát, valószínűleg nagyot.
– Úgy ám! Ráadásul ez már nem is az első csevej, korábban is volt. Minek ide klasszikus lezárás, meg pontozás? Amúgy is, szeretsz pontozni egyáltalán, vagy sem?
– Nem, mert kinyírhatja a kritikát.
– Na ugye! Hátha felkelti a figyelmet egy ilyen valami a végén.
– Igazad van, Jen. Köszi! Szóval kedves hirtelen idetévedő olvasó… uccu vissza fel!
Akik pedig csalás nélkül jutottak el idáig, egyrészt gratulálok, másrészt tudnak, amit tudnak. Pont, mint azok, akik végignézik a sorozatot és nem csak szemellenzővel mennek neki trailerek, képek és reakciók alapján. Ahogy egy alkotást sem érdemes annyiból, vagy egy könyvet a borítójáról megítélni, úgy egy nagy betűhalmazt se csak az elejéről és a végéről. Ugye? Ugyeee…? (Jaj, de naiv vagyok!)
