Sehol (Nowhere), rendező: Albert Pintó, Fsz.: Anna Castillo, Tamar Novas, Tony corvillo spanyol thriller, 109 perc, 2023 (16)
A monodráma meglehetősen ritka a filmek sorában. Jó, ha ötévente egy ilyen alkotás születik és ilyenkor mindig megpróbálnak valami meglepő ötlettel előállni a készítők. A Sehol című Netflix produkció esetében sincs ez másképp.
Spanyolországban egy fasisztoid rendszer van kialakulóban, ami a szűk élelmiszerforrások és a szárazság miatt brutális szigorral lép fel az idősek és a gyerekek élethez való jogával szemben. Ebben az elképzelt közeljövőben egy pár, Mia és Nico megpróbálják kicsempészni magukat az országból egy konténerben. Hamarosan azonban a terhes Mia egyedül találja magát a tenger közepén, és csupán csak percei vannak hátra a szülésig.
Mikor elolvastam a szinopszist, rögtön a Minden odavan 2013-as film jutott az eszembe, ahol Robert Redford teljesen egyedül és szótlanul próbált nyerni a végtelen mennyiségű vízzel szemben. Azonban ahogy teltek a percek, úgy kezdett Alfonso Cuarón neve előjönni. Igazából le sem tagadhatná, hogy a Sehol a Gravitáció és Az ember gyermeke ötvözete, ahol az anyaság érzése van kitéve a szélsőségeknek.
Cuarón mindezt nagyfokú érzékenységgel, páratlan vizualitással és lebilincselő pillanatokkal ábrázolta két remek filmjét (és természetesen ha trilógiának vesszük, akkor a Roma is ide tartozik). Sajnos a Sehol alkotóinak ambíciója sokkal nagyobb volt, mint az érzékenységük és emiatt ha nem is lett a produkciójuk teljes kudarc, de mindvégig érezhető némi hamisság és hatásvadászat. Cuarón a vizuális zsenialitása ellenére mindvégig az emberi lélek mélységeit helyezte előtérbe, és a sokszor kemény jelenetek ellenére sosem felejtette el, hogy itt emberekről van szó. 
Pintó azonban nem akart mélyre hatolni, hanem elég volt neki a brutalitás és a sokkolás. Rengeteget magyaráz arról, hogy a főhőse épp mit tesz, de szinte alig mutat valamit abból, hogy mi zajlik benne igazából. Próbál nem egy jelenetben sokkolni, de ezek egytől egyig öncélúan hatnak és semmi másra nem szolgálnak, csak a közönség egyszerű ösztöneinek beindítására. Röviden felvázolja azt az elképzelt közeljövőt, amiben játszódik, de semmilyen magyarázatot nem kapunk arra, hogy ez a brutálisan szélsőséges fasisztoid rendszer hogy lett a társadalom által elfogadva, mert amint elkezdünk belegondolni a miértekbe, rögtön feltűnhet, hogy ebben a rendszerben mindenki érintett mint áldozat.
Emiatt is érződik az a hamis hang, hogy a rendezőt nem is igazán az anyai érzések és ösztönök érdeklik, csupán csak egy olcsó ürügyet akart keresni arra, hogy egy nőt lehetetlen helyzetbe helyezzen és ötpercenként kitaláljon neki valami problémát. Sajnos izgulni sem nagyon lehet érte, mert hiába próbál mindent megtenni Anna Castillo a szerepben, ha egyszer a karakter – is – átgondolatlan és felszínes.
Hogy valami jót is mondjak: ha nem is páratlan vizuális élmény, de a költségvetés ellenére egy korrekt látványvilágot voltak képesek összerakni. Legalábbis a CGI nem igazán lóg ki a hagyományos felvételek közül, és ez azért egy Netflix produkciónál már dicséretes dolog.
A Sehol tehát egy nem túl elegáns túlélő-film, ami nem bízik eléggé sem a nézők intellektusában, sem pedig saját magában. Bátornak tetteti magát a néhány véres, kegyetlen és néhol naturalista jeleneteivel, de tulajdonképpen csak klisékben és érdektelenségben tud valamit mutatni. Mondanám, hogy egynek jó, de inkább ajánlom Cuaron akármelyik filmjét az anyaság-trilógiából, valamint a Minden odavan is messze érdekesebb és bátrabb, mint ez az új spanyol produkció.
