Távol a világtól (Leave the World Behind) R.: Sam Esmail Fsz.: Julia Roberts, Mahershala Ali, Ethan Hawke, Myha’la, Farrah Mackenzie, Charlie Evans, Kevin Bacon, amerikai filmdráma, thriller, 141 perc, 2023 (16)
Közel az unalomhoz
A Távol a világtól címen 2020-ban megjelent könyv netflixes adaptációja azon katasztrófafilmek sorát gyarapítja, amely nem rombolásorgiával, inkább karaktertanulmánnyal mutat be egy közelgő apokalipszist. Sam Esmail (Mr. Robot) látszólag biztosra is ment a bestsellerrel, de sokszor volt már rá példa, hogy egy sorozatokon edződött rendezőn kifogott az egész estés játékidő.
A New York-i felső-középosztálybeli Sandford-család (Julia Roberts, Ethan Hawke, Farrah Mackenzie, Charlie Evans) pihenés céljából hirtelen felindulásból kibérel egy zöldövezeti, csendes házat messze a nyüzsgő mindennapoktól. A tökéletesen berendezett lakhelyet és az azt körülvevő csendet szinte azonnal megzavarja néhány furcsa esemény, valamint a ház tulajdonosa (Mahershala Ali) és annak lánya (Myha’la). Elmondásuk alapján a városban teljesen leállt mindenféle internetes szolgáltatás és áramkimaradások is vannak. Sérülésre hivatkozva megkérik a bérlőket, hogy maradhassanak egy éjszakára, amíg minden helyre áll. Azonban egyre csak gyűlnek a normalitástól távol álló jelek és a karaktereken úrrá lesz a pánik és a kétségbeesés. Ebben az állapotban és a szinte teljes elzártság mellett próbálják kitalálni, vajon mi is történik a világban.
A Távol a világtól leginkább Shyamalan műveinek hangulatát idézi, azonban a sokszor kétes minőséget szállító rendező talán még legrosszabb műveit is izgalmasabban tálalta, mint Sam Esmail. Rögtön az első percekben lehet érezni, hogy a direktor megpróbál szokatlan kameramunkával, manapság ritkán használt zoommal vagy éppen túlzottan színpadiasnak tetsző beállításokkal érdekesebbé tenni egy-egy párbeszédet, de a film egyik legidegesítőbb húzása, hogy ezeket a trükköket a végtelenségig ismétli. Akár ivós játékot is lehetne rendezni abból, hogy hányszor megy át a kamera az ablakon vagy épp a falon át, de a 90 fokos szögben megdöntött jelenetek száma is simán instant részegséget okozna az említett játékban. A teljesen céltalanul felhasznált eszközök nem hogy palástolják, inkább leleplezik a cselekmény elnyújtottságát: egy szűk másfél órában el lehetett volna mesélni, ezt az egyébként közepesen izgalmas történetet, de a direktor úr még 45 percnyit rádobott a játékidőre, mert hát a Netflixen ugye, pláne nem kell törődni a filmek hosszával. 
A vágással amúgy is kolosszális probléma van. Esmail képtelen egyszerre két jelenetet párhuzamosan megvágni úgy, hogy ritmusa legyen, nem egy ilyen szekvenciát láthatunk, sráadásul néha teljesen megfeledkezik egy-egy szereplőről. Még ezzel lenne a kisebbik baj, sokkal nagyobb gond, hogy egy karakterközpontú filmben maguk a karakterek nincsenek kidolgozva: itt csak vázakat látunk, mozognak és beszélnek, de senkinek egy mondatát sem lehet elhinni, egy cselekedetét sem lehet racionálisan megmagyarázni. Vagyis igazából lehet: csak azért beszélnek félre a szereplők, mert ezzel az ósdi trükkel próbálnak feszültséget okozni.
Sajnos pont ezek miatt lesz teljesen hiteltelen minden egyes másodperc és még azt a pofonegyszerű és bárgyú mondanivalót is kilúgozza a sztoriból. Mert hát, mire is számítsunk olyan emberektől vészhelyzetben, akik értelmiségi mivoltuk ellenére egy mondatot sem tudnak egymással értelmesen és őszintén kommunikálni? Az ilyen párbeszédeket néha megzavarja egy-egy meglehetősen pofátlan termékelhelyezés, vagy néhány tényleg megmagyarázhatatlan „véletlen”, mint például a film plakátján is szereplő szarvas jelenléte. Hogy rájuk és pár teljesen random dologra miért volt szükség…? Leginkább csak azért, hogy végre valami történjen már.
Teljes kudarcnak azért nem mondanám a filmet, mert a sok-sok unalmas pillanata és erőltetett feszültségkeltése ellenére, azért fenn tudja tartani a figyelmet, mert a nézőt minden látható ostobaság ellenére érdekli, hogy hová fut ki a cselekmény. A papírvékony karakterek ellenére a színészek beleadnak minden tőlük telhetőt és az ő rutinjuk sokszor majdnem megmentenek jeleneteket. Persze ezek a próbálkozások alapból kudarcra vannak ítélve, de legalább maradt annyi izgalmas dolog a filmben, hogy láthatjuk Roberts, Ali és Hawke arcjátékát, valamint Mackenzie meglehetősen koravén fejét. És bár csak rövid időre, de Kevin Bacon is tiszteletét teszi, ami ellen nekem sosem volt kifogásom.
A Netflix téli nagy dobása tehát majdnem minden szempontból félrement, és noha látszik, hogy nem amatőr stáb forgatott, a végeredmény mégis esetlen és butuska. Azt nem mondom, hogy olyan rossz, mint Shyamalantól például Az esemény, de ember legyen a talpán, aki 2-3 nap múlva akár csak egy jelenetre is emlékezni fog belőle. 
