A kaszkadőr (The Fall Guy), rendező: David Leitch, szereplők: Ryan Gosling, Emily Blunt, Aaron Taylor-Johnson, Hannah Waddingham, Teresa Palmer, amerikai akció-vígjáték, 127 perc, 2024 (16)
Zuhanórepülés
Beesett hozzánk A kaszkadőr, ami az idei év egyik legnagyobb szórakozását ígérte, sok biztató jellel kecsegtetve a könnyed szórakozásra vágyó mozinézőket. Ryan Grosling hírhedten megválogatja miben szerepel, Emily Blunt stabil húzónév szintén, a dublőrből lett rendező David Leitch pedig a saját szakmájának szánt egy önreflektív akció-vígjátékot. Mi zuhanhat félre? Egy eseménydús forgatáson bármi.
Fontos leszögezni, hogy A kaszkadőr az a film, amiről az első perctől az utolsóig sugárzik, hogy a teljes stáb imádta csinálni. Ehhez azért sem fér kétség, mert a stáblista alatt futó forgatási bakik a kaszkadőr legenda Jackie Chan filmjeit megidéző kreativitást és hangulatot árasztanak magukból.
David Leitch nem véletlen megkerülhetetlen név a szakmában, az ezredforduló környékén még Brad Pitt és Matt Damon bejáratott dublőre volt olyan filmekben, mint a Harcosok Klubja, Trója, Mr. és Mrs. Smith vagy A Bourne-ultimátum. Innen lépett feljebb harcjelenet koreográfusnak, majd kaszkadőr koordinátornak nagy költségvetésű produkciókban, így egész Hollywoodban jó kapcsolatokat épített alakított. Nem volt tehát akadálya, hogy a rendezői ambícióit megvalósítsa, és a 2017-es anyagilag sikeres Atomszőke még több ajtót nyitott ki előtte. A Deadpool 2 részét is ő dirigálta, Halálos Iramban spinoffot is készített a Hobbs and Shaw-val, majd Brad Pittet ültette fel A gyilkos járatra. Az összes eddigi mozija komoly pénzeket hoz a kasszára, és A kaszkadőrben is ott a nézőmágnes recept, a közönség jó része nem fog nagyot csalódni. Ha viszont kritikus szemmel nézzük, akkor látszik, hogy nem minden landolt a megfelelő helyen ebben a mutatványban.
A Sziámi Zenekarnak van egy Zuhanórepülés című száma, aminek a refrénje meglepően ráillik A kaszkadőr koncepciójára: “Célozni nem kell / Sőt, nem is szabad / Gondolkozz egész testtel /Engedd el magad”. Pontosan ez a súlytalan, “jólvanazúgy” hozzáállás sugárzik a forgatókönyv sztorijából. Ami ha jobban utánanézünk, nem is meglepő. Ugyanis a film az itthon teljesen ismeretlen, de az Egyesült Államokban is méltán elfeledett azonos című, azaz The Fall Guy sorozat adaptációja. Ebben a ‘80-as évekbeli, színvonalában a Knight Ridert idéző epizodikus darabban egy olyan alulfizetett kaszkadőrt követünk végig, aki szabadidejében a klasszikus amerikai erkölcsöt megtestesítő, modern cowboy karakterű fejvadászként old meg olyan nonszensz feladatokat a bikinis jó csaj segédjével, mint egy emberölésekben gyanúsított orangután előkerítése, vagy egy rénszarvas szabadon engedéséért letartóztatott Télapóval való összefogás, hogy egy bűnbanda elől rejtegetett kinccsel megmentsenek egy árvaházat. Szóval a sorozat sem a bravúros történetírása miatt lett kultikus bizonyos körökben, és ezt a Wikipedia oldala is jól szemlélteti, ahol a cselekménynél hosszabb szócikk szól a főszereplő nagykerekű pick-upjáról, amivel a Hazárd megye lordjait röhögve kenterbe verő autós ugratásokat hajtott végre a nézők nagy örömére. És a sorozat ezen felül még számtalan, a tévétörténelemben máig csodált, elképesztően vakmerő kaszkadőr trükkökkel volt telepakolva, ami máig hivatkozási alap a szakmán belül, főleg, hogy a veszélyes mutatványoktól hemzsegő 113 rész alatt senki sem sérült meg a forgatáson. 
Szóval Lietch ennek a dublőrök között ikonikus mű megidézésével akart egy igazán belevaló főhajtást adni ennek a mesterségnek. Csak ez olyan, mintha egy magyar harcművészből lett filmrendező végtelen költségvetéssel a Lindát dolgozná fel, hogy megmutassa a világnak, hogy mekkora menőség karatézva balettozni a keleti blokkban. Mi lehet élveznénk, meg a világ többi része is a koreográfiákat, de a történet az eléggé könnyen leesne a vászonról egy Los Angeles-i néző számára.
Mert mi is a nagy sztori, amit A kaszkadőr mesélni szeretne? Őszintén, nem sok szót érdemes rá fecsérelni, szerencsére a sorozat ötleteiből csak a apró elemeket vesz át (főemlősök utáni nyomozás azért nincs), de még így is nagyon vékony és érdektelen, ahogy azt nézzük, hogy a Ryan Gosling alakította Colt Seavers egy komoly baleset után az Emily Blunt játszotta Jody Moreno filmrendezőnő kegyeit keresi. Colt egy csúnya esés okozta gerincsérülés után kiesik a pikszisből egy időre, de nő hívására csatlakozik ahhoz a bajban lévő sci-fi szuperprodukcióhoz, aminek sikeres leforgatásán Jody karrierje múlik. A szettbe érve kiderül, hogy nem is Jody hívta, és innentől van valami krimi szál, ahol ki szeretné kideríteni kinek az érdeke, hogy ő újra kaszkadőr szerepben legyen, miközben eltűnik a film főszereplője, ezért nyomozni kezd, meg a deepfake technológia is szóba kerül. Az a gond, hogy egy alapvető koncepciót viszont hitelesen megidéz az eredeti műből, mégpedig, hogy minden eleme a történetnek csak átlátszó ürügy, hogy újabb akciózás történhessen.
Igen, pont ez az a végtelen egyszerűség, amit miatt a Halálos Iramban széria is működik, viszont A kaszkadőr ennél több próbál lenni, és itt bukik el. A film tele van amúgy nagyon ötletes gegekkel, ami több ponton a Trópusi vihar filmszakmát parodizáló hangulatát hozza. Ezek nagyon működnek is, játszik az osztott képernyővel, van kiszólás arra vonatkozóan, hogy miért nincs a kaszkadőröknek még Oscar-díja, illetve a kellékfegyverekkel is belekerült egy nagyon mókás harcjelenet, amiből süt az intelligens humor. Ezeken a jeleneteken felszabadultan lehet nevetni, és elmerülni a kreatív megoldásokban akkor is, amikor nem 100%-on pörög az akció. Viszont ott vannak a nyomozás és a Colt és Jody között bontakozó szerelmi szál elemei, ami viszont teljesen másik hangulat, és a kettő nem fér meg egymás mellett. Ha csak az utóbbi lenne, akkor tudna az egész a “családos” Vin Diesel iramban önmaga paródiája lenni, de nem lehet ugyanazzal kaszkadőr fenékkel két jól betanított lovat megülni, tehát amikor a filmkészítést parodizálja, akkor szétesik a varázs. Azon tudnánk nevetni, hogy végig komolyan veszi magát, de azon már fárasztóvá válik, főleg a picivel több, mint 2 órás játékidő alatt, hogy a paródia és önmaga paródiája között hintázik ügyetlenül.
Pedig rengeteg minden adott volt, hogy ez a film a történet terén is működjön. Ryan Barbie-ban pedig pont tavaly láthattuk felszabadultan mókázni a férfi sztereotípiákkal, az Oscaros performanszáról és az SNL-es őrültködéseiről nem is beszélve. Közben pedig úgy kipattintotta magát, hogy elhisszük neki, hogy a világ legbevállalósabb kaszkadőre, akinek a vérében van a veszély. Blunt egy domináns női színész, aki képes akciófilmekben is kemény fizikummal brillírozni (lásd Holnap határa), és Oscar-jelölésig jutni olyan kiszolgáltatott női szereppel, mint az Oppenheimerben a főszereplő mellőzött felesége. Az eltapsolt 125 millió dollár látszik a színvonalon, rengeteg a praktikus effekt, a CGI-t kellően nehéz kiszúrni, egyes jelenetek nagyon a helyükön vannak, csak nem koherens az egész. Meg szeretné mutatni a szakma szépségét, a kaszkadőrök elhivatottságát, a filmiparon belüli kiszolgáltatottságát, az egész filmkészítés abszurditását, és még egy krimit és egy szerelmi szálat is át kellene éreznünk. Túl sokat akar markolni, és nem sikerült neki.
Az nem kétség, hogy Lietch-nek ez a film óriási vágya lehetett, hogy elkészítse. Megdolgozott érte impozáns karrierrel, hogy összejöjjön, de úgy fest, hogy még mindent egyszerre akar és azonnal. Érdekes párhuzam a 2006-os Zuhanás című film Tarsem Singh-tól, ami szintén egy balesetet szenvedett kaszkadőr története, és Tarsem szintén több évtizedes munkával érte el azt, hogy megrendezhesse a fiatal korától dédelgetett filmtervét. Csak az a mozi egy nagyon tudatos történetmesélés, ami közel 20 év távlatából is hiteles szerelmes levél a filmkészítéshez. Valódi érzelmeket tud megmozgatni a nézőben, miközben lélegzetelállító díszletekben látjuk a sebesült kaszkadőr által mesélt cselekményt, ami egy kislány képzeletében bontakozik ki. Alacsony költségvetéssel, de a világ 18 országának 26 különböző helyszínén, digitális trükkök nélkül készült, és ami sajnos egy igaz, de alig ismert gyöngyszemként veszett el a filmtörténelemben, amire mindig is jó lesz emlékezni. A kaszkadőr noha borítékoltan óriásit fog szakítani, ahogy Lietch eddigi produkciói is, de megmarad egynyári szórakozásnak, amit idővel el fogunk felejteni.
Érdekes, hogy Lietch és az egyszerűségében szép John Wick szériát jegyző, eredetileg szintén kaszkadőr Chad Stahelski kedvelik egymást, ami ad némi reményt arra, hogy talán egyszer megfogadja barátja bölcsességét. A Keanu Reeves kaszkadőreként befutott Chad mondása, hogy “Ha én vagyok a legokosabb ember a szobában, akkor rossz szobában vagyok”. Ha ez a fajta alázat A kaszkadőr rendezőjében is megszületik egyszer, akkor sokkal minőségibb mozikat várhatunk tőle. Addig marad a székbe zuhanás és a súlytalan szórakozás.
