
A Blitz diorámája
Steve McQueen rendező (A szégyentelen, 12 év rabszolgaság) új rendezése kikötött az Apple TV+-on. A Blitz London városának II. világháborús bombázása alatt játszódik, és az ott lakók mindennapjairól fest egy ritkán látott, látványos panorámaképet Saoirse Ronan főszereplésével.


Steve McQueen a kisebbségek láttatásában a legjobb, és ennek a filmnek is azok a legerősebb jelenetei, amikor a háborúban élő város hétköznapjainak olyan szegleteibe enged betekintést, amiket korábban másoknál még nem láthattunk. Gyönyörűek és élőek a képek, ráadásul egyediek, elképesztő, hogy ezeknek eddig alig volt nyoma, pedig a jazzbárok vagy a fekete rendőrök ugyanúgy az angol hétköznapokhoz tartoztak, mint annyi minden más, a mainstreambe be nem jutó esemény.
A rendező mégis talán sokat akart egyszerre fogni, forgatókönyvíróként ezt a széles tablót egy populárisabb keretbe beleszuszakolva mindenki által befogadhatóvá tenni, ám ez szinte mindig szétmorzsolódásra van ítélve, kivéve az istenek által kegyelt keveseket. Ez a film pedig nem éri el a zsenialitást, a kevesebb itt sajnos több lett volna. Hiszen a különböző élethelyzetek, nációk és társadalmi osztályok bemutatása akkor is hatásos lenne, ha nem követnénk a főszereplőinket a sokszor hihetetlen és indokolatlan kalandjaikon keresztül, csak beszippantanánk ezt a füstös, verejtékes, sáros várost, mert az a része bitang erősre sikerült.


