A csütörtöki nyomozóklub (The Thursday Murder Club) rendezte: Chris Columbus, szereplők: Helen Mirren, Pierce Brosnan, Ben Kingsley, Celia Imrie, Naomi Ackie, David Tennant, amerikai krimi-vígjáték, 1 óra 58 perc, 2025., korhatár: 14 év
Gyilkossági nyomozás az ötórai tea helyett
A csütörtöki nyomozóklub olyan lett, mint egy díszes üveggömb. Zárt világ, amihez az igazi nem férhet hozzá, természetszerűen kicsit giccses is, és összességében sem elengedhetetlen a létezése. Mégsem olyan megosztó, hogy azok, akik ne kedveljék, ne mehessenek el mellette egy sima vállrándítással. Helen Mirren, Pierce Brosnan, Celia Imrie, Ben Kingsley hozták benne a kötelezőt, Chris Columbus rendezőtől kicsit talán többet vártunk, de egy vasárnap délutánra sütemény mellé (vagy helyett) pont jó lehet. Amolyan szórakoztató kis semmiség.
Richard Oseman kis túlzással a BBC-től került az irodalmi életbe, amibe nemcsak a két méter fölötti magasságával keltett feltűnést (otthon ücsörgő íróknál ez nem is feltétlenül szempont), hanem azzal, hogy már a debütáló regénye is óriási sikert aratott nem csak Nagy-Britanniában, hanem szerte a világban. A csütörtöki nyomozóklubot aztán egész gyorsan még három másik követte is a sorozatból. Ezeket a könyveket egyrészt a helyszín köti össze, egy kenti luxus nyugdíjas falu (a filmben kastély), és a szereplők: négy idősebb bentlakó, akik a csütörtöki puzzle-klub idejében inkább véres gyilkosságok megoldásán dolgoznak. Természetesen régebbi aktákból, pusztán elmejátékként, mint ahogy nemes elődeik, Poirot vagy Miss Marple tették.
Viszont a valóság nem olyan tökéletes és habos, mint ahogy a Celia Imrie pasztellszínű tortái és süteményei, amik időnként feltűnnek a filmben, ellensúlyozandó a vér drámai vörösét… A kastély, amiben az idősek élnek, ugyanis veszélyben van. Egy luxuslakóparkot készülnek építeni a helyére, persze amennyiben a tulajdonosok is beleegyeznek ebbe. Vagy megtalálják őket. Esetleg akkor, ha még életben lesznek. Ugyanis a csütörtöki nyomozóklub tagjainak nemsokára nem csak régi akták papírjain kell felvenniük a nyomozás fonalát, hanem a közvetlen környezetükben, egészen egzisztenciális nyomás mellett is. Ráadásul sajnos a rendőrségre se nagyon számíthatnak közben. Szerencsére nincs is rá szükségük, nem úgy, mint nekik…
A filmmel nincs baj. Néha persze ennyi sem elég ahhoz, hogy az ember a közepén, egy véletlen megállítás után ne gondolkodjon el azon, hogy mit is nézett eddig és miért. Ámha úgy dönt, hogy folytatja, kiderül, hogy egyébként ezzel a mozival nincs is akkora baj… A színészek jók, bár az általuk eljátszott karakterek fájóan unalmasak, de hát azért olyan veretes a színészgárda, hogy ha Ben Kingsleynek csak annyi van megírva, hogy ő lesz az ember, aki végig egy notesz fölé görnyed, hát akkor ő majd ebből hoz ki valamit. A csodaszép Helen Mirrent és a soha ilyen sármos Pierce Brosnant pedig a Gengsztervilág után jó újra együtt látni. Erről az előbbi azt nyilatkozta, hogy ha lehet, élete végéig szeretné is folytatni az együttműködést, és ha kell, fizetne is érte. A náluk eggyel fiatalabb színészgeneráció is ugyanolyan szívvel állt bele a komikus színdarab helyzetbe, David Tennant egyszerűen csak szívből gyűlölhető, mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül, míg Naomi Ackie legalább annyira szerethető figura lett.
A képi világ és a helyszínek olyannak tűnnek, mintha azok az amerikaiak (vagy távol-keletiek?) rendezték volna be, akiknek több variációban is megvan a királynő porcelánfigurája, és láttak már életükben legalább egy királyi esküvőt a tévében, csak személyesen nem jártak még Nagy-Britanniában. Ezért aztán csupa The Great British Bake Off, elképesztő kastély, vakítóan zöld gyep, és tweedmintás tapéta a két teljes óra. Minden makulátlan, minden színes, minden díszletszerű. Ebben persze lehet önirónia is. (Reméljük is, hogy van. A másik variáció lelombozóbb lenne.)
A film ritmusa is jó, habár a gyilkosság(ok)on talán kevés néző gondolkozik majd együtt a szereplőkkel, mert az információadagolás miatt nem is igazán lehet korábban rájönni a megoldásra. Valamint talán annyira nem is érdekes ez, mert nem egy klasszikus krimiről beszélünk, inkább egy súlytalan jutalomjátékról, amit félig kikapcsolt aggyal is lehet nézni. De érdemes-e? Másnap már valószínűleg nem gondolsz majd rá, de közben nem okoz rossz érzéseket.
