A bűn útja (Crime 101), rendezte: Bart Layton, szereplők: Chris Hemsworth, Mark Ruffalo, Halle Berry, Barry Keoghan, Nick Nolte, Monica Barbaro, Corey Hawkins, Jennifer Jason Leigh, Tate Donovan, angol-amerikai krimi, thriller, 135 perc, 2026., korhatár: 16 év
Atmoszférikus magányok és akaratlan bűnök
Bart Layton (Amerikai állatok) új rendezésében Chris Hemsworth, Mark Ruffalo, Halle Berry és Barry Keoghan koccannak az élet sztrádáján, de még az öreg Nick Nolte is arra kanyarodik egy kicsit. A bűn útját azoknak ajánljuk, akiknek nem okoz gondot elcserélni az akciófilmekben megszokott őrült száguldozások felét karakterépítésre vagy a bűn és bűnhődés kérdéseire. Némiképp a Szemtől szemben nem is olyan távoli rokona, és a zsáner egészen minőségi darabja.
Bart Layton már az Amerikai állatokban is bebizonyította, hogy nem feltétlenül a bűntény elkövetése érdekli, az inkább látványos apropót szolgál neki arra, hogy ezeknek a tükrében a társadalmat és az embereket vizsgálja. Ez az új filmje is csak látszólag szól arról, hogy egy elvekkel rendelkező rabló (Chris Hemsworth), egy kiégett zsaru (Mark Ruffalo) és egy kihasznált biztosítási ügynök (Halle Berry) útjai hogyan és miért keresztezik majd egymást. Persze ezt is elmeséli, ráadásul elég feszesen, nagyjából egy órában. Viszont a maradék időt a miértekre szánja. Mi visz arra valakit, hogy nagy értékű rablásokat terveljen ki? Mit csinál az ilyen akkor, amikor éppen nem dolgozik? Vagy meddig lehet kizsigerelni valakit, hogy végre felálljon? És mi fér bele egy újrakezdésbe?
A bűn útja végig az akciófilm és a thriller közti vékony mezsgyén egyensúlyoz, de azért már a legelején megadja nekünk a kihagyhatatlan autós menekülést, és később is megugrik azért majd az adrenalinmérő. Ám az igazi feszültség inkább abból adódik, ahogyan ez a három különböző szálon futó cselekmény egyre közelebb kerül egymáshoz. Nézőként ekkora mi már megismertük és megértettük, de az is lehet, hogy meg is kedveltük a szereplőket, ezért nem is a hogyan lesz az érdekes, hanem ez az érzelmi kötődésünk feléjük. Azon kapjuk magunkat, hogy szurkolunk, hogy végül senkinek se legyen baja. Vagy legalább is ne túl nagy.
Ehhez a színészválasztás is jól sikerült, felüdülés végre Chris Hemsworth-öt bizonytalannak és lassabbnak látni, de Halle Berrynek is jól áll a becsapott, boldogtalan csillogás. Mark Ruffalo ismét bizonyít, valamint a bajszáról is lehetne dicsérő szavakat ejteni. Az is egyértelmű, hogy Barry Keoghan adja a dinamizmust, az őrületet és az erőt a filmhez. A korai Brad Pitt fékezhetetlenségét látjuk benne. A mellékszerepekben is olyan ismerős arcok tűnnek fel, mint Nick Nolte, Monica Barbaro, Tate Donovan vagy éppen Jennifer Jason Leigh.
A végig érdekfeszítő történet és a minőségi színészi alakítás csak egy részét adja a filmnek, ha nem lenne a rendező atmoszférateremtő képessége, ez is megrekedne a középszerűség szintjén. Az elmesélés minősége viszont kiemeli az átlagos krimik/thrillerek közül, mert ez a vészjósló, idegen, ám reménykedő világ egészen rabul ejti a nézőt. (A hangulata okán miatt még a Drive is az eszünkbe jutott.) A kamera itt is úgy követi a szereplőket, hogy közben tudatosítja, sokkal több dolgot nem látunk, mint amit igen. Mert ez csak egy kis része az egésznek, és ebből adódik a feszültség is. Még két óra után sem tudjuk, hogy kitől mire számíthatunk. Ez pedig nem a forgatókönyvíró lustaságát mutatja, éppen ellenkezőleg, egy nagyon alapos és kiforrott munkát. Don Winslow novellájából Bart Layton írta.
A bűn útja tempója viszont, ahogy már jeleztük a klasszikus akciófilmekét idézi. Nincs benne semmi kapkodás, nem dörrennek el ok nélkül fegyverek, ezért valószínűleg nem fog mindenkit magával ragadni. Mi viszont igazán kedveltük, és jó szívvel ajánljuk olyanoknak, akiknek elege van a sablonos, sehova sem tartó rohanásokból. Akik érteni akarják, hogy mi a tét, és közben szeretnék, ha az érzékszerveiket is kényeztetné közben valami. Mert ez a film tudja.
