A suli (Hull High), Alkotó: Gil Grant, rendező: Kenny Ortega, Bruce Bilson, James Keach…, szereplők: Will Lyman, Nancy Valen, Marty Belafsky, George Martin, Harold Pruett, Cheryl Pollak, Mark Ballou, Kristin Datillo, Marshall Bell, amerikai vígjátéksorozat, 9×45 perc , 1990
Ebbe a suliba szívesen jártunk volna
A magyar közönség fogékony volt a különleges sorozatokra, ezért is lett nálunk sikeres a nem éppen nézőbarát Twin Peaks vagy éppen A hegy gyomrában, ami több százezer gyereket traumatizált nálunk. Az „A suli” szerencsére vidámabb a fentieknél, de ettől még teljesen jogosan került a kultsorozat kategóriába ez a műfajkavalkád.
A rendszerváltást követően a Magyar Televízió nyitott lett a nyugati műsorokra, úgyhogy az USA-ban 1990-ben indult The Disney Afternoon műsort honosították, és 1991. január 6-án került nálunk adásba először a Walt Disney bemutatja címmel a bő másfél órás blokk. Ez tulajdonképpen két 25 perces rajzfilmepizódot jelentett, ami közé beékeltek egy élőszereplős sorozat egy-egy részét, és mindezt vasárnap délután adták. Ebben a formátumban összesen három évig tartott a műsor, majd a filmsorozatot lecserélték 7 perces rajzfilmekre, és a továbbiakban így futott a tévében, egészen 1998-ig. Legendássá viszont a korai évek tették a műsort. Ekkor került adásba a Kacsamesék, a Chip és Dale vagy A gumimacik rajzfilmsorozatok, valamint olyan szériákat beszéltek ki a másnapi iskolában a gyerekek, mint az Ausztrál expressz, a Nehéz napok a Föld nevű bolygón, a Kalóz Jack száz élete, illetve a Zorro. Ezek mind nagy sikernek örvendtek, de egyik sem volt annyira kultikus, mint 1990-es A suli, ezt két évvel később mutatták be nálunk.
Magáról a 9 részes, Gil Grant által megálmodott, középiskolában játszódó sorozatról alig létezik háttérinfó, még lakossági forgalomba sem került soha. Ennek sajnos két nyomós oka van: az egyik, hogy az USA-ban bukás volt. A másik oka, hogy a sikertelenség miatt összesen hat epizód után kikerült az adásból és kaszát kapott. Ennek ellenére a Magyar Televízió levetítette nálunk, mégpedig a kint nem sugárzott három epizóddal együtt. Hogy miért lett nálunk mégis sikeres? Ez rendkívül érdekes téma. Ugyanis a mi középiskolai élményünk merőben más, mint az amerikai, és a sorozat hangneme és stílusa is elvileg idegen számunkra: a musicalbetétekkel és néha egészen abszurd, nagyon színes és nagyon szabad szellemű cselekménnyel valószínűleg mindenki arra fogadott volna, hogy nálunk sem nézné senki. Mégis, az akkori tizenévesek kilenc vasárnap a képernyők elé szegeződtek.
A még mai szemmel is nagyon szórakoztató sorozat legfőbb érdeme ugyanis a karakterizáció és a tökéletes casting. Egyszerűen képtelenség nem szeretni ezeket a diákokat és tanárokat, és rendhagyó módon a legtöbb karaktert itt valóban középiskolás korúak játszották. Mindenkiről azt érezhette a néző, hogy nem is színészeket látnak, hanem valódi figurákat, akik valós hétköznapi problémákkal szembesülnek. Ezek a problémák nem feltétlenül szomorúak, éppen ellenkezőleg: az alkotók megpróbálták a középiskolai esetlenségeket viccesre venni, de amitől rendkívül szimpatikus lett minden, hogy soha nem akarta elhazudni az élet keserűbb oldalát sem.
A sorozatban rengeteg karakterek van, de az alkotók a 45 perces epizódokban mesterien tudták őket úgy szerepeltetni, hogy mindenkiből pont annyit lássunk, amennyit feltétlenül kell. Igazából csak egy központi karakter van: ő Mr. Deerborn (Will Lyman) a történelemtanár, akinek helyén van az esze és a szíve, figurája határozza meg a csonka széria arculatát. Személyiségében nincs semmi rendkívüli, jól tanít, kedves, figyelmes és intelligens, de minden egyes nap meg kell küzdenie a maga kis problémáival. Azokból pedig mindig akad. A legnagyobb gondja az új irodalomtanár, Donna Breedlove (Nancy Valen), a fiatal, rendkívül csinos, okos és érzéki nő, akibe természetesen azonnal belezúg. Persze Deerborn erkölcsi tartása erős, ezért képtelen még csak utalásokat is tenni az érzelmeivel kapcsolatban. Ugyanakkor – mint azt pedzegetik egy későbbi epizódban – Miss Breedlove is vonzalmat érez Deerborn iránt. Kettejük közös plátói szerelme a sorozat afféle fő eleme, de ez soha nem nyomja el az epizódok mindig változó tematikáját, és ami fontosabb: soha nem megy át ez a románc a diákproblémák bemutatásának rovására.
Azok persze bőven akadnak. Például a többiekhez képest kicsit idősebb új diák, Camilla (Cheryl Pollak) érkezése a középsuliba, akit hamar megtalál Mark Fuller (Mark Ballou), a jóképű, kedvesnek tűnő, de belül teljesen bizonytalan és befolyásolható diák, kettejük között már az 1. részben hatalmas konfliktus támad. Aztán ott van D.J. (Kristin Datillo), kiben egy forradalmár veszett el, harcias énje vagy konfliktusokat old meg, vagy éppen generálja azokat. Az egyik legérdekesebb figura, Cody Rome (Harold Pruett), egy szintén idősebb diák, teljesen megközelíthetetlen, és egyben a legmagabiztosabb a fiatalok közül, sosem beszél, csak ha muszáj, teljesen önálló, nagyon jóképű, de cseppet sem foglalkozik ezzel. Szóval egy érett figura, aki történetesen hajléktalan, ezért az iskola padlásán él.
Persze egy középsulis sorozat/film elengedhetetlen része a pletykafészek karakter, akit itt Michelle (Holly Fields) testesít meg a rendkívüli felszínességével és enyhe rosszindulatával. És kell egy buta, de kedves diák is, mint Randy Hauser (Rowdy Metzger). Ő mellékesen az iskola autószerelő műhelyében is dolgozik, és bár ahhoz ért a legjobban, már az első résznél kiderül, hogy még ez sem az erőssége. Állandó naivitása és mindenre való rácsodálkozása, és esetenkénti talpraesettsége teszi igazán emberivé. Legvégül, de nem legutolsó sorban itt van nekünk a sorozat messze legnépszerűbb karaktere, Louis Plumb (Marty Belafsky). Azért lett ilyen rendkívül sikeres és idézhető, mert ő testesíti meg a legjobban egy diák esetlenségét és bátorságát. Apró, félénk srác, akiben épphogy elkezdtek tombolni a hormonok és megpróbál – általában sikertelenül – részt venni az érettebb diákok dolgaiban, elsősorban a csajozásban. Ugyanakkor az egész sorozat során a legvakmerőbb, ugyanis minden bukás és viaskodás ellenére legbelül egy nagyon okos és bátor gyerek. Nem mellesleg Cody legjobb barátja lesz, ki észreveszi Louisban saját magát. A felnőtté válás útja azonban elég hosszú, és addig Louis rengeteget fog „égni”, ami a sorozat legviccesebb pillanatait eredményezi.
A diákokhoz képest a rendszeres felnőtt karakterek száma kevés. A fentebb említett Deerborn és Breedlove mellett a biológiatanár Mr. Fancher (Marshall Bell) az állandó szereplő, és egyben a másik komikus forrása a sorozatnak. Mr. Fancher ugyanis akkor a legboldogabb, ha nem kell tanítania. Az ő cinikus, a diákoknak folyton beszóló, lelki terrorista tanára rendszeresen olyan (néha egészen abszurd)szituációkba kerül, ahol „visszakapja a kölcsönt”.
Illetve itt van az iskola igazgatója, a magyaros nevű Emery Dobosh (George Martin). Az ő szétszórtsága, felkészületlensége szintén táplálja a humort, ám az alkotók ezt a tulajdonságát felhasználva sokszor szembesítik a filmbeli diákokat – és a nézőket – azzal, hogy ne ítélkezzünk! Dobosh ugyanis szórakozottsága ellenére nagyon figyelmes és igazságos ember, csak ezt végszükség esetén köti bárkinek az orrára.
Még rajtuk kívül is akadnak szép számmal vagy visszatérő karakterek, vagy csak epizodisták, akik szintén emelik a sorozat színvonalát (az iskolarádió rendkívül szórakoztató párosa).
Ami szintén figyelemre méltó, az az egyes részek tematikája, és ez a másik dolog, ami miatt annyira szeretnivaló ez a suli. Ugyanis az írók soha nem süllyednek le arra a szintre, hogy feláldozzák a komolyságot a szórakoztatásért cserébe, vagy fordítva. Szinte minden karakter átéli, akárcsak a valóságban. Ezek aránya persze változó, de még a legkomolytalanabbnak tűnő szereplő is legalább egyszer átél valami válságot az egyik epizódban. Ez lehet Louis szerelmi csalódása, vagy mikor D.J. eltúlzott mindennapi csatái során sokszor rá kell ébrednie saját gyarlóságára, vagy ott van Deerborn válási procedúrája, ami kezdetben szatirikusnak tűnik, ám közben meg komoly erkölcsi válságot idéz meg a tanárban. És ott van Camilla, aki egy tanárával kezd viszonyt.
Vitán felül a 8. rész az, ami e téren más a többihez képest. Itt ugyanis a diákok egy versenyre készülnek egy hétvégi napon, és maga – az akkor még csak 34 éves – Bryan Cranston készíti fel a versenyzőket a megmérettetésre. A kezdetben jópofának tűnő tanárról azonban kiderül, hogy cseppet sem bírja a nyomást, és elkezdi durván és személyre szabottan, néha egészen sunyi mód alázni a diákokat. Épp ezért ez az epizód a néha felbukkanó komikus elem ellenére meglehetősen depresszív és szorongató, és ezt az érzést elsősorban Cranston remek játékának köszönhetjük.
Mivel befejezetlen sorozatról van szó, így nem lehet igazán számon kérni bizonyos hiányosságokat. Viszont sosem fogjuk megtudni, hogy vajon tervezték-e a diákok családi életének bemutatását. Mivel a széria 9 része kizárólag az iskolai életre összpontosul, így még csak utalás szintjén sincs egy szülő sem. De biztos vagyok benne, hogy ha lett volna rá lehetőség, az alkotók lecsapták volna ezt a nyilvánvalóan magas labdát. A másik probléma diverzitás. A sorozatban mindenféle ember megfordul, kisebb-nagyobb szerepekben, de még a rasszizmus is egyszer előjön témaként, mint nagyon csúnya dolog. Annyira jól vegyítik a különféle bőrszínű és nációjú embereket, hogy sokáig nekem sem esett le, hogy tulajdonképpen az összes állandó színész fehér. Ez manapság jó okkal megengedhetetlen lenne, és valószínűnek tartom, hogy a Disney a ludas a „kifehérítésben”, de Gil Grant ügyesen tudta kompenzálni a dolgot.
A suli minden elnézhető hibája mellett még a mai napig nagyon jó szórakozás, tele idézhető pillanatokkal és szövegekkel, valamint remek karakterekkel, és azok belső monológjainak igazán frissítő használatával. A sorozatot a napjainkban is működő Los Angeles-i El Camino Real Charter High School-ban forgatták, aminek érdekessége, hogy részben itt készült a nálunk is bemutatott Parker Lewis sohasem veszít sorozat, ami nálunk megpróbálta betölteni az űrt, amit a Suli hátra hagyott, kevés sikerrel.
A széria koreográfusa és társ-rendezője az a Kenny Ortega volt, aki később a Rikkancsok filmjében A suli pár színészét szerepeltette, és aki később a High School Musical-t alkotta meg, de ez a széria sem tudta elérni azt az összetettséget, amit elődje. Tulajdonképpen csak egy olyan mű van, amit lehet akár lelki folytatásnak is nevezni: ez a szintén 1990-ben Christian Slater főszereplésével készült Adj rá kakaót (Pump Up the Volume) film, ahol mindenféle laza pillanat ellenére komolyan veszik a karaktereket, és a hangulata is sokszor idézi a sorozatot. Még Cheryl Pollak is szerepel benne, csak hogy megerősítse ezt a kapcsot a két mű között.
A fellelhető információk alapján a Disney nagy reményekkel indította útjára A sulit. A hatalmas bukás után legfeljebb azzal tudott vigasztalódni az egeres cég, hogy anno a főcímdalt Emmy-díjra jelölték, valamint a Louis-t játszó Marty Belafsky is kapott a Young Artist Awards-on egy nominációt. Valószínűleg az lett a széria legnagyobb sikere, hogy Magyarországon a 90-es évek elején megörvendeztette a fiatalokat és színesebbé tette az iskolai szünetet. A honi sikerhez nagyban hozzájárult az egészen kiváló szinkron, ahol a magyar színészek valószínűleg megértették a sorozatban rejlő potenciált, és ehhez méltóan tehetségük legjavát adták a nézők legnagyobb örömére.
%20sorozat%20gyerekkorunk%20kedvencei%20között%20volt){kind=link}